06
10/2009
5

Futogatok

A félmaraton óta, meg kell valljam, nagyon belustultam. Két, vagy talán három, teljes hetet kihagytam, utána pedig heti egy futást sikerült valahogy kiizzadni. Ennek oka többek közt az is, hogy megjött az ősz és a szutyok idő, ami nem motivál különösebben futásra. Este, amikor a gyerekek már ágyban vannak, már olyan sötét van, hogy szöges bakanccsal kell rugdalni magam, hogy történjen valami. Ilyenem nincsen, tehát nem is nagyon történik semmi.

Tavaly ilyenkor is hasonló volt a helyzet, de akkor hősiesen álltam a sarat, már amikor nem voltam beteg, és több-kevesebb rendszerességgel, de legalább azt a heti egy futást tudtam tartani. Volt, hogy többet is. Mindezt a rendelkezésemre álló ruhatáram segítségével tettem, azaz dupla rövidujjú (pamut) rajta pulcsival vagy melegítőfelsővel (szintén pamut). Ez egész jó addig, amíg az ember nem fut fél-háromnegyed óránál többet és nincsen szél. Mivel a cucc erősen megszívja magát izzadsággal, ennél hosszabb ideig nem kellemes 5 fok alatt kinn tartózkodni, még akkor sem, ha mozog az ember. Ha még ennek a tetejébe szél is fúj, el sem érdemes indulni. Bármelyik legyen is, megállni egyik esetben sem tanácsos, tehát csak akkor induljunk útnak ilyen cuccban, ha biztosak vagyunk abban, hogy megállás nélkül végigbírjuk a távot. 

Tavaly télen, még mindig emlékszem, hármasban a szomszédokkal elmentünk egy szép, napsütéses napon futni. Hőmérsékletet tekintve valahol nulla alatt lehettünk, de a jó idő vonzott. Neki is vágtunk egy kisebb Elba körnek, ami kb 7,5 km. Az egyik szomszéd nem túl jól edzett, és egy fél óra után időt kért, így megálltunk egyet pihenni az Elba partján. Nem álltunk sokat, nyújtottunk kicsit, aztán indultunk. Ez azonban elég volt ahhoz, hogy az addigra már eléggé átázott pólóim és pulcsim lehűltek és borzalmas szar volt bennük újraindulni. Áthűtöttek engem is, vacogtam a futás ellenszelében és alig bírtam felmelegedni megint. Talán nem is sikerült teljesen, azt már nem tudom.

Ezt az élményt elkerülendő, és magam kicsit motiválandó, a múlt héten elmentem egy sportboltba és vettem magamnak windstopperes futódzsekit, meg egy hosszúujjú, direkt téli hidegre kitalált pólót. A hétvégén ki is próbáltam, a dzseki nagyon jó, tényleg lefogja a szelet, ennélfogva nem zavaró annyira, hogy izzadok benne. Kb 12 fok volt, alá mindössze egy rövidujjút vettem és nem is fáztam, teljesen jól ment a futás. A dzseki nem mágikus dzseki, nem gátolja meg az izzadást, ergo eléggé átnedvesedett az is, de a szélfogó tulajdonságának köszönhetően mégsem volt kellemetlen.

Tegnap megint nekivágtam egy Elba körnek, ugyanebben a felállásban, csak annyi volt a különbség, hogy 6 fok és enyhe szél volt. Na ehhez már kevés volt a rövidujjú + dzseki, bemelegedni is nehezen melegedtem be, aztán később inkább le is vágtam körből, hogy hamarabb hazaérjek. A változó erősségű szél nagyon nem tett jót. Ahogy hazaértem, rögtön beálltam a forró zuhany alá, utána pedig vastag pulcsit húztam. Még így is eltartott késő délutánig, mire testileg-lelkileg felengedtem. Azt hittem, meg is betegszem, de szerencsére egyelőre nincs jele.

Ahogy mondtam, a dzseki nem mágikus, így hideg ellen sem véd annyira, mint amennyire gondoltam. A vastagságát tekintve ez nem is csoda. 5 fok alatt, vagy szél mellett, alá kell venni egy hosszúujjú pólót. Verhetetlen tulajdonsága viszont a windstopperség, tök jó érzés széllel szemben futni és nem fázni.

Felteszem, bármilyen cucc, ami evvel bír, használható téli futásokhoz (megfelelő vastagságot, illetve aláöltözködést feltéve). Nem néztem körül e téren, de gondolom vannak olcsóbb, nem feltétlen futósportruházat címen felsrófolt, ruhadarabok is, amik windstopperek. Hosszabb futásokhoz télidőben erősen ajánlott valami ilyesmi.

29
09/2009
4

Helyzetjelző

Valahogy nem vagyok írékony állapotban mostanában, nem nagyon jut időm írni, még ha lenne is miről. Többeknél láttam, hogy hasonló a helyzet, talán az ősz az oka. Itt mostanában jött el az a tipikus hamburgi szutyok idő, ami az egyik nagy hátránya az itt élésnek. Szerencsénk volt eddig, hogy viszonylag tűrhető volt az elmúlt hónapban az időjárás, sok napsütéssel és meleggel. Felteszem, ki kell egyengetni az átlagon esett csorbát, és most kapunk a nyakunkba.

Ezt aztán kombináljuk azzal, hogy ősz van, hamarabb besötétedik és később lesz világos. Lévén északabbra vagyunk, ez a jelenség érezhetően erősebb, mint Budapesten. Ami most itt, szemptember végén, megy, az szerintem október vége felé várható arrafele. Este 7 körül totál rámtör a tél érzés, csak a fehér hó és a fogcsikorgató hideg (ami egyébként szintén nem jellemző az itteni éghajlaton), meg a hintaszék, a kandalló, a kockás pokróc a térdemről és a forrón gőzölgő tea hiányzik mellé (ezek a mi házunkra kevésbé jellemző összetevők). 

A futással is elmaradásban vagyok. A félmaraton után kihagytam két teljes hetet, azóta pedig heti egy futásra bírtam rávenni magam. A hatását meg is érzem, a heti 3-4 ről egy csapásra nullára való váltás rosszabb alvásban, több fejfájásban és amúgy átlag közérzetromlásban kristályosodik ki. A héten tervezek egy valamirevaló futódszekit vásárolni, hogy ne a pamutpulcsijaimban kelljen a telet végignyomni. Megoldható az is, de egy 1 órás futás végén, átázott pulóverben már 5 fok körül is elég fagyos élmény a futás, ami nem nevezhető kimondottan motiváló tényezőnek.

Fotózgatni fotózgatok, több-kevesebb sikerrel. Irodalom téren legújabb szerzeményem az Understanding Shutter Speed, szintén Bryan Petersontól. Evvel még nem jutottam messze (Dan Brown The Lost Symbolja valahogy mindig közelebb van :)), de már az első benyomások alapján is a másikhoz hasonló minőségű olvasmány, rengeteg képpel, tanáccsal és ötlettel.

A hétvégén Vasárnap ki akartuk használni a jó időt és elmentünk egy parkba, ahol korábban még nem voltunk és állítólag új játszóteret építettek benne. 10 percnyi autókázás tőlünk, tehát nincs messze. A park tényleg szép volt, még ha feltűnően kevés német szót lehetett hallani is, viszont játszóteret nem találtunk benne. Annyira nagy baj nem volt, elég nagy és kiterjedt terület, néhány hinta és libikóka elszórva benne, fás-ligetes, pont jó volt a gyerekeknek rohangálni. Megjegyzendő vonása viszont, hogy egy csomó kiépített grillhellyel bír. Idén talán már nem, de jövőre ki lehet majd használni.

A hiányzó játszótér helyett van itt egy skate park, ami elég újnak néz ki, lehet, hogy az illető, akitől az információ származik, ezt vélte játszótérnek. Sportfotózásról kevés fogalmam lévén, rögtön kaptam az alkalmon és odamentem körülnézni, milyen skaterek nyomják az ipart. Sok jó nem volt köztük, abból a 2-3-ból pedig, akik kicsit ügyesebbnek tűntek, egy kis bizonytalankodás után, egyet megkértem, hogy ugráljon egy párat fényképezés céljából. Kicsit vonakodott, de aztán csak beleegyezett. Készült vagy 100 expó, ebből talán ha 20 lett használható, komolyabb szűrés után 6-7. 


A gyakorlatból tanultam néhány dolgot, ilyen például, hogy rá kell zoomolni (vagy megfelelően közelmenni) a témára és úgy kell komponálni, hogy a lehető legnagyobb teret kitöltse a képen. Nehéz megoldani, de másképp szar lesz a kép. Nyilván vannak kivételek, de a legtöbb képem szerintem azért nem lett jó, mert túl sok volt benne az "egyéb", háttér, terhes mama, piknikpokróc, őgyelgő gyerek, stb. Autofocuson használva a gépet (nem is tudom, hogy manuálisan mennyire praktikus gyorsan mozgó témát fotózni), az autofocus ilyen esetben sokszor nem azt gondolja témának, amit én, és ebből nézeteltéréseink támadtak. Sok képen nem a deszkás van fókuszban, hanem valami más.

Egy nagy adag szerencse is elkél, hogy egy jó pillanatot elkapjunk, pont benne legyen a repülő deszkás a képben és a fókuszban. Lehetőleg a feje búbjától a kerekéig.

Gyanítom, egy fényerősebb objektív sem lenne rossz, így nem tudom elkenni a hátteret eléggé. Nincs kizárva persze, hogy én bénázok el valamit, de már fenn van a wishlisten a Nikon AF D50mm f/1.8. Ja, és nem lenne rossz, ha a deszkások nem folyton a deszkát néznék, hanem szépen bele az objektívbe :).

Továbbá nem tudom, hogy ez mennyire általános probléma, de sokszor elfelejtek valami beállítást beállítani és amiatt nem olyan lesz a kép, amilyet én szeretnék. Vagy az ISO marad egy korábbi álláson, vagy a fénymérő mód, vagy a a fókusz, esetleg hirtelen kibújik a nap a felhő mögül és elfelejtem az új fényviszonyoknak megfelelően beállítani a beállítanivalót. De valami mindig van. Pont itt a deszkásoknál kaptam magam többször is azon, hogy már vagy 25 expó óta ugyanazon a ponton állok. Talán bejátszott itt az is, hogy nem akartam útban lenni, de úgy gondolom, egy kicsit többet kellett volna kísérletezni a nézőpontokkal is. Azért úgy érzem, ezen a téren is fejlődtem kicsit, legalább egy idő után észbekaptam és realizáltam.

Önbizalmam is idomul az új kihívásokhoz. Eleinte csak álldogáltam a betonteknő szélén és bizonytalanul nézelődtem, vártam, hogy valaki majd csak erre ugrik és le tudom kapni. Aztán ahogy nem jött senki, elkezdtem mozogni és végül beszédbe is elegyedtem egyikükkel. Onnantól már sokkal simábban ment az egész és többen csatlakoztak is ahhoz az egyhez, akit megkértem.

Fotózgatás közben kedvem támadt elővenni megint a görkorimat, bár valszeg szénné égnék az ottani srácok közt. Szerencsére mostmár mondhatom, hogy öreg vagyok hozzá, vagy hogy családom van és vigyáznom kell magamra ;).

22
09/2009
6

Airbus családi nap

Már több, mint két hete is megvan, hogy megrendezésre került az Airbus családi napja, de eddig még nem volt időm róla írni. Nagyon érdekes élmény volt, mindenképp megér egy postot.

Egy szomszédunk az Airbusnál dolgozik és mivel éppen szabadságon volt azon a hétvégén, nekünk adta a jegyeit a családi napra. Amennyire én megértettem az elmeséléséből, ez egy relatív rendszertelenül megrendezésre kerülő esemény, ahova csak meghívóval lehet bemenni. Ilyeneket munkatársak kapnak csak, fejenként a családjukra elegendőt, plusz 1-2 extrát, amit barátoknak oszhatnak szét. Kaptunk hát két jegyet és vártuk, hogy jöjjön a hétvége.

Még sosem voltam az Airbusnál, és bár tudtam, hogy sokan dolgoznak ott, nem gondoltam, hogy ennyi ember gyűlik majd össze. Az Elba innenső oldaláról hajóval lehet átjutni az Airbus területére és a kikötőnél emberek százai álltak kanyargós sorokban, majdnem visszafordultunk. Szerencsére elég jól megszervezték a dolgot, gyors egymásutánban váltották egymást a kompok, így elég jól haladt a sor. Nagyjából 10 perces sorbanállás után végül is fel is kerültünk egy hajóra és szerencsésen átjutottunk a túlpartra.

Az Airbusnak nagyon nagy területe van itt, rengeteg kisebb-nagyobb összeszerelő üzem, irodaépületek, éttermek és egy egyifutópályás reptér, ami megfelel az A380 igényeinek is, található rajta. Ennek jórésze meg volt most nyitva a közönség előtt és mindent meg lehetett nézni. Sajnos ennyit egy nap alatt még gyerek nélkül sem lehet végigjárni, gyerekkel az oldalunkon pedig végképp nem volt annyi időnk egy-egy helyen nézelődni, amennyit szerettünk volna. Azért így is elég sokat láttunk.

Repülőről készült kép, ott az Airbus kifutópálya vége

Az idő elég változékony volt, hol esett, hol sütött a nap. Ennek ellenére, vagy ezzel együtt, nagy kíváncsisággal vágtunk neki a tömeg által megszabott mozgásiránynak. Ez az egyik összeszerelő csarnok előtti nagyobb, füves részre vezetett minket, ahol egy régebbi Beluga mellett néhány más repülőgép állt. A kettő közt pedig nagy, lebetonozott terület, hétköznapi funkcióját tekintve valószínűleg parkoló volt, ahol mindenféle bódék, büfék, standok várták a látogatókat, kicsit vurstli jelleggel. Lófráltunk itt kicsit, benéztünk a csarnokokba, kolbászt ettünk, ilyesmi.

Az egyik ilyen csarnok történetesen egy A380 összeszerelő csarnok volt, ahova szintén bementünk. Én lelkesen fényképezőgéppel a kezemben kerestem megfelelő pozíciókat, bár nem nagyon találtam, mert a gép olyan nagy, hogy az én látószögembe sehogy se fért bele. Egyszer csak egy nő rámszól, hogy tegyem már el a fényképezőgépem, mert különben hívja a biztonságiakat. Kiderült, hogy ebben a hangárban nem szabadott fényképezni. Az okot ugyan nem mondta meg, de feltehetőleg amiatt, hogy itt már eléggé végső stádiumban volt az összeszerelés és különféle ügyfelek részére rendezték be a gépeket úgy, ahogy megrendelték. Az egyik gép, amit láttam, kívülről már festett volt, ebből látszott, hogy az Emiratesnek készül. Gondolom nem akarták az arabusok, hogy mindenki a First Class berendezésükön nyálcsorgasson. Azért készült néhány kép, íme egy:

Embertelen nagy gép, durva így alatta állni. Repülni is láttunk egyet, de sajnos csak nagyon messziről és már leszállás közben:

A nap további részében mindenféle csarnokokban mászkáltunk, mezőkön kiállított kisgépeket néztünk, és küzdöttünk a gyerekkel, aki ennyi macera után már eléggé nyűgös volt, és semmi sem volt jó, bárhol voltunk :). 

Kifele menet megint iszonyú sorbanállás, ezúttal lassabban is ment és mindenféle biztonsági emberek idegeskedtek, hogy a nép elállja a menekülési útvonalakat. Vajon erre miért nem gondoltak előtte, nem ez volt az első alkalom, hogy ilyen rendezvényt csináltak ott. Nagy nehezen azért kijutottunk, aztán simán hazabuszoztunk.

Itt van néhány kép, amiket a különböző csarnokokban csináltam:



Érdekes volt látni a félkész repülőgépeket és hogy milyen félelmetes infrastruktúra kell a felépítésükhöz. Hatalmas hangárok, mind teletömve különféle darukkal és egyéb az összerakást segítő gépekkel, keretekkel, felépítményekkel. Még a kisebb repülőgépeknél is mindenütt nagy tisztaság, sehol egy olajfolt vagy porcica. Millió alkatrész, tökéletes rendben felsorakoztatva. A félkész gépek lógó beléből nem volt nehéz a komplexitásukra következtetni. Egyáltalán nem csodálom, hogy problémáik támadtak az A380 építésénél. Emberi és technikai csoda egy ilyen masina.

08
09/2009
11

Fotók

Bár még nincs meg olyan régen a gépem és rengeteg egyébbel is foglalkoznom kellett közben, mint például félmaratonfutás, és hasonlók, de úgy érzem, hogy fejlődök. Sokkal magabiztosabban kezelem a fényképezőgépet, többször sikerül olyan képet csinálni, amilyet akarok és nem olyat, amilyen sikerül. Nyilván messze vagyok még onnan, ahova igyekszem, de szoktam örülni, mint a majom a farkának, amikor egy-egy használható képet látok a monitoromon. 

Understanding Exposure

Elolvastam két könyvet is a témában: Tom Ang Digitális fotózás kezdőknek, és Bryan Peterson Understanding Exposure című alkotását. Az előbbi nem győzött meg, rosszul szerkesztett, némileg idejétmúlt információk vannak benne meglehetős összevisszaságban. A kezdő számára legérdekesebb anyagot, beállításokat példákkal, hiányoltam belőle, bár rá lehet fogni, hogy ez a könyv nem kizárólag a digitális fotózás témáit érinti, és mint ilyen, expozíciós idők, blendék, stb, nem tartoznak szorosan bele. Valamennyi haszna azért volt, néhány trükköt, fogalmat megvilágít, főleg a digitális képfeldolgozás területén.

Az Understanding Exposure viszont telitalálat volt. A könyv nagyon szép, 100% színes oldalakon, magyarázatokkal ellátott példafotók sokasága. Simán megéri az árát, ami egyébként sem magas szerintem. A könyv tipikus fotótémákra oszlik, minden témában a hozzá alkalmazható technikák rövid leírásával és példaképekkel, melyek külön magyarázatokat kaptak. Ebből sokkal többet tanultam, mint a másikból, és biztosan sokat fogom még forgatni.

Álljon itt egy pár kép azokból, amiket mostanában csináltam. Lehet őket értékelni :)






 

30
08/2009
8

Heldenlauf tréning - 6. hét + Félmaraton

Nem is tudom, hogy hol kezdjem, így a félmaraton futás után félkába állapotban zsonganak a fejemben a gondolatok, élmények. Talán a legjobb, ha a megszokott kronológiai sorrendnél maradok :)

A héten kicsit ellazsáltam a futásokat, a keddire például egyszerűen nem tudtam magam rávenni. Úton voltam ügyfélnél, hotelben, de nagyon nyomott, esős, idő volt, meg sötét is, mire a szobámba kerültem, így aztán elmaradt. Ez lett volna az utolsó komolyabb edzés, ezután már csak két kisebb, laza futás volt a tervben a félmaraton előtt, amiket le is futottam.

A maradék két futást, egy 60 és egy 30 percest, nem volt kihívás lenyomni. Mind a kettő nagyon jól ment, bár a félórást nem szombaton, hanem péntek este csináltam meg, már sötétben. A kiválasztott útvonalam, a régebben sokat használt közeli tavat kerülő kör, valahogy nem volt hívogató ebben a kései órában, így, azt hiszem, az eddigi leggyorsabb eredményem értem el a távon :).

Szombaton egy kirándulás volt a program, meglátogattuk Riveráékat, akik kb 250 kilométerre laknak tőlünk. Az utat festőien talán úgy lehetne leírni, mint egy aranyrögöt, amit egy nagy rakás szarba dugtak :D. Sajnos nem tudtuk, hogy az arra vezető A1-es autópályán éppen hídépíthetnékjük támadt a kollegáknak, melynek keretében teljes szélességében lezárták a pályát. Szombaton, fényes nappal, szünidő végén. A keletkezett 15 kilométernyi háromsávos autóoszlopot, pedig előrejelzés nélkül, ráterelték egy egysávos lámpás kereszteződésre. A két, maximum kétésfél órásra tervezett odaút tehát majd' 6 órásra hízott, ami két gyerekkel a hátsó ülésen nem kifejezetten az az élmény, amit egy szülő, kirándulás címén, kíván magának. Erről nem tehettünk, megszívtuk, tanulság: legközelebb ilyen utak előtt informálódni kell. 

Sajnos nagyon kevés időnk maradt, amit ott tölthettünk, az viszont nagyszerűen telt, jól éreztük magunkat. Az időjárás mondjuk szintén nem állt az oldalunkon. Egész addig, amig oda nem értünk, sütött a nap, álltunk a dugóban, izzadtunk. Elvétve volt egy-két zápor is, de semmi vészes. Odaérünk, leparkolunk, abban a minutumban égszakadás, jégeső, kiszállni alig tudtunk a kocsiból. Totál átáztam. Szerencsére aztán kiderült megint, így sikerült beszorítani egy kis grillezést, sörözést a következő esőig, aztán a maradék időt inkább házon belül töltöttük.

A visszaút hasonlóan telt, a változatosság kedvéért 2 helyen is le volt zárva az autópálya. A forgalom azonban nem volt olyan nagy, így egy nagyjából 4 órás út végén, hajnal fél 1 körül haza is értünk.

Második nehezítés, hogy múlt hét péntektájban elkezdett fájni a torkom. Megpróbáltam mindent, csináltam népi trutymót hagymából, fokhagymából, mézből és citromból (yyuck...), gargalizáltam sós vízzel, rengeteg gyümölcsöt, zölséget és vitaminokat ettem, különféle szopogatós tablettákat szopogattam, de javulni nem javult. Rosszabb se lett szerencsére, amit aztán riveratól kapott Tantum Verdével zsibbasztottam a félmaratonra. Bevált :).

Egy ilyen nap után 5 óra alvás nem hozott csúcsformára, de seráfütty. Reggelire benyomtam egy zsömlét mézzel, aztán összekészültem és asszonykám kifuvarozott a starthoz. Jött velünk a szomszéd is, aki 15 évvel idősebb nálam és durván ennyi percel lett gyorsabb is a végén. Az idő esősnek indult, de szerencsére a startra előbújt a nap és egész idő alatt száraz maradt. 

A futás a körülményekhez képest jól indult, bár egyértelműen túl gyorsan kezdtem. Azt mondtuk a szomszéddal, az első 3-4 kilométeren próbálunk együtt futni, de nagyon hamar elveszítettük egymást a tömegben. Nehéz abban a tolongásban saját tempót tartani, vagy valaki mellett maradni. Aztán később elhúzódott annyira a mezőny, hogy lehetett menni, ahogy jólesett. A 18. percnél találkoztam az első gyaloglóval. 

Az útvonal első részében, néhány rövidebbtől eltekintve, nincsen lépcső, se meredek vagy hosszú emelkedő. A 10. kilométernél jött az első lépcső, szerencsére nem túl hosszú, és még elég sokan is voltak, hogy nem nagyon lehetett rajta gyorsan felmenni. Innentől sík, vagy lejtős szakasz következett, amit egész jól vettem is. Próbáltam a lejtős részeket pihenésre használni, nem mentem őrült mód lefele, mint sokan mások. Általában kerestem magamnak valakit, aki hasonló tempóval haladt, mint én, és mentem mögötte. De, ugye, ha lemegyünk valahova, akkor onnan fel is kell jönni. És tényleg, az utolsó 10 kilométerben még egy elég gyilkos és néhány kisebb lépcső, továbbá emelkedők egy válogatott variációja várt. Nem is tudom melyik a rosszabb, az enyhe, de hosszú emelkedő, vagy a rövidebb, de meredekebb...

Az útvonalon a szervezők 3-5 kilométerenként vizet osztottak, később banánt is. Érdekes módon kínáltak szénsavas vizet is, amit valahol a 16. kilométer körül sikerült is kifognom és lehajtottam egy pohárral. Nagy hiba volt, a rohadt szénsav se előre, se hátra nem mozdult, teljesen felfúvódtam. Már-már a hányás környékezett, belassítottam, sőt sétára váltottam és akkor megadta magát és távozott. Megkönnyebbülve folytattam az utam, próbálva kerülni a buborékos italokat. Jófejek voltak a helybéli lakosok is: Egyesek saját kis asztalkájukról kínáltak italokat és banánt a futó népnek. Egyik ilyentől egy pohár szőlőcukros vizet kaptam, az jól esett. 

A 17-18. kilométertől már elég szenvedős lett a dolog, minden bajom volt, a zonki begyűrődőtt és feltörte a talpam, a bal vállamba beleállt a fájás, tüdőm szúrt, a gyomrom ellenkezett valami ellen, csurom víz volt mindenem, még a bézbólsapkám sildjéről is minden lépésnél 2-3 csöpp izzadság indult önálló útjára. Azért valahogy csak lenyomtam azt a maradék 3 kilométert. Nagy szerepe volt ebben szerintem annak is, hogy szaporodni kezdtek a nézők, bámészkodók, akik bíztatták a futókat. Kereplőztek, kiabáltak, viccelődtek, a gyerekek kitartották a tenyerüket, hogy csapjunk bele. Még valami brazil (a ruhájukból ítélve) kongás csapat is adott elő valamiféle törzsi dobolást, az is nagyon jó volt. 

Érdekes, hogy milyen érzelmi hullámzás jön az emberre egy ilyen futás során. Néhány alkalommal, egy-egy lelkes bíztató csoport mellett elhaladva, szinte sírva fakadtam, vagy libabőrös lettem tetőtől talpig, máskor rámjött a vigyorgás, vagy éppen teljesen letörtem és percenként az órára néztem, mikor lesz már vége. A célegyenesben nagyon megörültem, amikor megláttam a családtagjaim, bár mázli is volt, hogy észrevettem őket, addigra már eléggé beszűkült a látóköröm :). Mindennek ellenére nem éreztem komolyabb megkönnyebbülést, vagy örömöt, amikor áthaladtam a célon és a nyakamba kaptam az érmet. 

Csak hogy teljes legyen a kép, nem lett ilyen egyszerűen vége. Busszal akartunk hazamenni, lehetetlenség lett volna ilyenkor arrafele parkolóhelyet találni. Néhány pohárka víz után el is indultunk mindannyian a megálló fele. Szégyen fejünkre, nem vagyunk nagyon rutinosak tömegközlekedésileg, így nem tudtuk azt sem pontosan, hogy hol a megálló. Éppen az út szélén álldogáltunk bizonytalankodva, amikor elhúzott mellettünk a kívánt busz, kissé lassítva és indexelve. Természetesen nem akartuk elszalasztani, tehát felkerekedtünk és futottunk utána. Nem esett jól :D.

Ami hiányzott még, az az alkoholmentes búzasör. Tavaly, amikor a 11 kilométert futottam, akkor osztottak ingyen Erdingert, ami nagyon jól is esett. Idén ez elmaradt, csak víz volt... Minek futottam akkor ennyit? :)

Számadatok még így a végére: 

  • Idő: 2 óra 12 perc 42 másodperc
  • Tempó: 6:09 perc / km
  • Táv: ~21300 méter (az órám szerint)
  • 171. hely a korcsoportomban (M30)

 

23
08/2009
15

Heldenlauf tréning - 5. hét

A héten sajnos megint ügyfélhez kellett mennem, de most nem hagytam otthon a futócipőm és egyéb felszerelésem. Kedden este relatív hamar sikerült is elszabadulni az irodából, sőt még két kollega is csatlakozott. Ők kb 20 percnél adták fel, én lenyomtam az órácska előírt kocogást, összesen valamivel több, mint 8 kilométert. Nagyon jól ment, a végén úgy éreztem, simán menne még egy óra, de a környék nem annyira hívogató. A terep elég dombos errefele és a kiváló kilátás nyílt a domboldalról a naplemente csodálatos fényeire. Természetesen átkoztam magam, hogy nincs nálam fényképezőgép :)

A csütörtöki 65 percet is minden gond nélkül sikerült teljesíteni. Az idő kellemes volt, szinte elreppent, alig vettem észre. 9,31 km lett hat és fél perces kilométerenkénti átlaggal.

A szombati két órás futást viszont halasztottam, nem tudtam beilleszteni a családi teendők közé, este pedig már nem volt kedvem nekiindulni. Vasárnap reggel viszont rögtön felkelés után, természetesen előzetes egyeztetés mellett :), átöltöztem és elindultam. Ez úgy háromnegyed 8 körül lehetett. Szintén nagyon szép reggel volt, noha induláskor még 13 fokot mutatott a hőmérő és látszott a lehelletem is. Az egyik szokásos, hosszabb, útvonalon terveztem elindulni, hogy majd az Elba mentén megyek néhány fel-alát az ismert szakaszon, de aztán megváltoztattam kicsit. Egy nagyobb hurok után oda értem, ahol általában le szoktam menni az Elbához, az úgynevezett Treppenviertel egyik sarkához. Itt azonban ahelyett, hogy egyenesen lementem volna a folyóhoz, elindultam a házak között kanyargó kis utcácskákon. Láttam, hogy már kirakták a félmaraton útvonalat jelző táblácskákat és gondoltam, arra megyek egy szakaszon. A városrész nagyon szép volt a napfelkeltében, el kell mennem fényképezőgéppel is mindenképp :). Némi ide-oda után csak leértem az Elbához és annak mentén elég hosszan haladtam majd amikor úgy éreztem, mostmár elég, visszafodultam és irány hazafele. Összesen 18,67 km lett, amit 6 perc híján két óra alatt futottam le. Ez 6:04 perc kilométerenként, ami nem rossz, bár ennél gyorsabban kell mennem, ha két órán belül akarok lenni jövő vasárnap. Mindenesetre bíztatóan jól ment.

A kimaradt vasárnapi 1 órás futást holnap reggel pótolom.

Jövő héten még egy izmosabb futás lesz kedden, 4 x 2000 tempó, azután pedig már vasárnapig csak kisebbek. Addig is jöhet a sok tészta, krumpli, rizs :)

 

16
08/2009
5

Heldenlauf tréning - 4. Hét

A hét a múlt hét végén elmaradt futás egy lájtos pótlásával kezdődött. Hétfő reggel elmentem egy körre az Elba felé, aminek 10,76 km lett a vége 01:07:33 alatt. Nem éreztem magam nagyon jól a futás második felében, valahogy mintha nem vett volna fel a tüdőm elég oxigént, olyan nehézkesen ment. De azért megvolt.

Kedden kihagytam a 3 x 1000-es tempófutást, amit aztán szerda reggel pótoltam be. Ez egész jól ment, átlag fél perccel gyorsabban futottam az ezreket, mint az tervszerinti 5:20. A fenti fura érzés néha itt is előjött, de szerencsére egy idő után elmúlt. Összesen 8,21 kilométert futottam valamivel kevesebb, mint 50 perc alatt.

Az új cipő mostanra betörtnek mondható. A korábbi problémák elmúltak, térdem nem fájdogál már baloldalt, talpam nem töri jobboldalt. Erről az utóbbiról, azt hiszem, még nem is írtam. A probléma szerencsére rövidéletű volt, az első két futás után merült fel. A jobb talpam belső felét két pontban valamiért kitörte a cipő. Egyet futottam a régi cipőmben, majd megint az újban, és ekkorra már nem éreztem semmit. Próbáltam megtalálni, mi okozhatta, de nincs benne semmi felűnő az adott pontok körül. Talán helyrerázódott, talán kiesett, nem tudom, lényeg, hogy elmúlt.

A csütörtöki 50 perces laza futást péntek reggel tartottam meg, az is 40 perc lett. Sietnem, illetve rövidítenem kellett, mert volt egy időpontunk egy biztosítási tanácsadóval. Ez utóbbit nem emlegetem inkább, csak ideges leszek tőle. A futás valamivel több, mint 6 kilométerre sikeredett, problémamentesen.

Amit észrevettem viszont, hogy még mindig bennem van az előzési vágy, ha valaki fut, vagy gyalogol előttem. A rövid idő miatt most egy olyan útvonalon futottam, ahol gyakran találkozok más futókkal és nordic walkingolókkal. Igyekezetem, hogy alacsonyan tartsam a pulzusom, hatásosnak is bizonyult, egészen addig, amíg egy mellékutcából ki nem kanyarodott elém két futó néni. Nénit írok, mert nem abból a fajtából valók voltak, akiket szívesen mustrál az ember hátulról. A lábaim valahogy automatikusan nagyobb és gyorsabb lépésekre váltottak, és mire észrevettem, már vagy 10-15-el feljebb jártam pulzusilag. Ez többször megesett más futókkal/gyaloglókkal is. Nem katasztrófa, csak említem, hogy ez az előzési hajlam még most is erős.

Pénteken házassági évfordulónk is volt, elmentünk vacsizni egyet, utána kis éjszakai Reeperbahn bumlizást tervezve, ám asszonykám elég hamar kidőlt, szegényke nincs már szokva az ivászathoz. Éjjel 2 körül taxiba ültünk hát és hazamentünk. Ahogy az már lenni szokott, pont ez után jött az a reggel, amikor a fiam 6 órakor kelt és nem is mutatott hajlandóságot további alvásra. Jófej srác lévén felkeltem és foglalkoztattam a gyerekeket kb 10-ig, amikor anyuci is kidugta a fejét a paplan alól. Lényeg, hogy a fogyasztott alkohol és a kevés alvás eredményeképp nem voltam valami fitt szombaton. Azért csak elmentem futni, amikor kislánykám déli szunyára hajtotta fejét. Kellemes 24 fok volt, szellővel napsütéssel, és némileg abban is reménykedtem, hogy felfrissít a futás kicsit. És tényleg így is lett. Igaz, hogy csak kb 35 percet futottam, az nagyon jól ment és jól is esett. Azt hiszem az első olyan alkalom volt, hogy ténylegesen sikerült az edzéstervben előírt pulzusarányt tartani, sőt talán még alatta is maradtam.

Szombat este még esedékes volt egy szomszédi összeröffenés, ahol meglehetős mennyiségű sört fogyasztottam. Nem túl szerencsés konstelláció, tekintve, hogy vasárnapra a 10km-es tesztfutás volt programon, 54 perces célidővel. Az 5:40 kilométerenként, ami egy elég szép tempó 10 kilométerre. 

Vasárnap reggel aztán úgy döntöttem, hogy gyorsan, ébredés után, letudom a dolgot, úgy még marad egy kis családi quality time a délelőttből is. 8:40 körül már úton voltam és nagyjából 2 km bemelegítés után nyomtam egyet a Lap gombon és nyomás. Természetesen túlságosan gyorsan kezdtem, az első két kilométer után lassítanom kellett, nem bírtam tovább. Szerencsére jött egy lejtő, ott kicsit fellélegeztem, majd sikerült egy tartható tempót találni, amit kb a 8. kilométerig egész jól tudtam vinni. Onnantól aztán meredeken esett a teljesítmény, szinte csak az órát néztem, mikor lesz már vége. Szenvedtem, de egy kerek 53 perces idővel zártam, tehát a teszt sikeresnek mondható. 

A szenvedés mértéke aztán felhozta bennem a gondolatot, hogy ha nekem ezt a tempót kétszer ekkora távon tartani kell, vajon sikerül-e? Egyelőre kérdéses, de azért még reménykedek :)

14
08/2009
8

Hobbitéma

Akik ismernek, tudják, hogy régebben nagy hevülettel adóztam kedvenc hobbimnak a különféle táblás stratégiai játékoknak, és az azokhoz tartozó figurák festésének. Ez a szokásom az elmúlt évek során erősen alábbhagyott, egészen odáig, hogy mostanára oda jutottam, hogy kiegyszerűsítem az életemből. Direkt nem írtam, hogy sajnos, bár magam is így érzem néha, ha elnézegetem a cuccaimat és feljönnek a hozzájuk kapcsolódó nosztalgikus érzések. Mégis, tekintve a hobbi idő-, energia- és pénzigényét, de legfőképpen az elsőt, egyszerűen nem tudom beilleszteni mostanra családorientálttá vált életvitelembe. 

Ezt én festettem (és fotóztam), kb. 3 centi magas a nagyobbik

A hobbi feladásának gondolata akkor fogalmazódott meg bennem először, amikor észrevettem, hogy csak frusztrál, hogy látom a félbehagyott figuráim szanaszét heverni, és tudom, hogy egyszerűen nincs rá időm, hogy foglalkozzak velük. Ha mégis leültem és nekiálltam egynek, annak általában az lett a vége, hogy kapkodtam. Kapkodtam, mert tudtam, hogy milyen kevés és értékes az az idő, amit rá tudok fordítani, és próbáltam a lehető legtöbbet kihozni belőle, ami ennél a hobbinál csak hibákhoz és azokon át további elégedetlenséghez vezet.

Elkezdtem hát azon gondolkozni, megéri-e ez nekem még, jó-e az nekem, hogy stresszelem magam még ezzel is? Valahogy átfordult a hobbi levezető, kikapcsoló hatása egy inkább romboló érzésbe... Mindezt annak ellenére, hogy amit csináltam, elég jól csináltam, nyertem néhány díjat is, ismert festőnek számítottam a hobbi köreiben. Az is hozzájárul, hogy kevés a hobbitárs is a közelben, kevés az inspiráció, de még ha lennének is, akkor is nehéz lenne összeszervezni a család mellett találkozókat.

Végül aztán meghoztam a döntést, letettem az ecsetet, elpakoltam a cuccaim és a felesleges figuráim jórészét eladogattam, illetve adogatom még mindig (akad néhány száz festetlenül is). A festett dolgokat, eszközöket, hobbikellékeket nem adom el, talán, ha a gyerekeim elérik a megfelelő kort, előveszem őket megint, hátha érdekelni fogja őket.

Egy ideig ebben a hobbimentessé váló - vált - állapotban tengődtem. Váratlan véletlen folytán aztán Plurkön összeakadtam egy társasággal, akikről kiderült, hogy a spottr.hu oldalt szerkesztgetik közösen. Ez egy fotóblog oldal, ahol sok érdekeset lehet olvasni fotózásról, rengeteg inspiráló képet, linket találni. Beleolvasgattam, nézegettem, követtem miket írnak, milyen képeket csinálnak és posztolnak, és egy már-már kihúnytnak hitt parázs kezdett éledezni valahol belül.

Már elég régen érdekel a fotózás engem is, de jóideje nem foglalkozom vele komolyan. Annak idején édesapámtól kaptam egy Szmenát, meg egy kis táblázatot, hogy milyen fény mellett milyen blende és záridőkkel kell fotózni. Ez egy darab kockás papír volt, celluxszal körbetapasztgatva, táblázattal, benne kis napocskákkal, felhőcskékkel és értékekkel. Nagyon bonyolult nem volt, mégse nagyon értettem, mi van, de azért szorgalmasan kattogtattam és alkalmanként egész értelmes képek jöttek ki belőle. Ennél messzebb aztán elég soká nem jutottam, de tudni kell, hogy a szüleim is szívesen fényképeznek, így bennem is elültették a csíráját. 

Családom nem volt tehetős, így miután a Szmena elenyészett, nagyon sokáig nem jutottam saját fényképezőhöz. Az első, amit saját magam vettem, egy Sony DSC-F505 volt, amivel elég jól elvoltam, noha nem törtem komoly babérokra vele. Sok képet csináltam vele, jobbakat-rosszabbakat egyaránt, aztán amikor kijött az utóda, a 707-es, elfogott a tipikus férfiakra jellemző birtoklási vágy és egy jobbat akartam. Addig azonban nem léptem az ügyben, amíg már használtan lehetett venni.

Ebayen vadászgattam a 707-es után és találtam is egy megfelelőnek tűnőt, amit sikerült is megnyerni. Persze előtte el kellett adjam az 505-öst, az adta a pénzmag egy részét, nem volt olcsó, még használtan sem. Nem sokkal később viszont már magam is azt mondtam, hogy bárcsak ne nyertem volna meg azt az aukciót... Csak a szívás volt vele. Elküldtem a pénzt, de még csak reakció sem jött az eladótól. Már elindítottam eBaynél a konfliktuskezelést, és nyomoztam, hogy hol lakik, amikor végre kipréselt magából egy emailt, hogy bocsi, de szabadságon volt. Szokatlanul hosszú szabi volt, de mondom jó, akkor mostmár küldje a gépet, legyenszíves. Ezt meg is tette, még ha nem is túl gyorsan. 

A gép megjött, nagyon örültem neki, bár sokkal jobban látszott rajta a használat, mint ahogy azt a leírásban közölte az eladó. Kopottas volt itt-ott, több volt benne az expó, mint amit megadtak, stb. Alapvetően azonban rendben levőnek tűnt. Használgattam is pár hónapig, mire az első bajai előjöttek. Leginkább zavaró volt, hogy ritkán, de nem túl ritkán, egyszer csak azt mondta, hogy nincs benne memóriakártya és nem mentette el a képeket. Mivel ezt nem kísérte hangjelzés, ezért ha az ember a keresőn át fényképezett, akkor nem tűnt fel addig, amíg rá nem nézett az LCD kijelzőre. Idegesítő, de még úgy-ahogy el lehet élni vele. A kártya ki-be rakosgatásával, újraindítással meg lehetett szabadulni a jelenségtől és akkor megint ment tovább egy darabig.

Másik bánata aztán az lett, ez már az én hibámból, hogy homok ment a szerkezetbe. Nem tudom, hogy sikerült, de a manuális fókusz gyűrűjén határozottan érezni, nem is működik. Ha rázogatom, halkan hallani, hogy valami zörög benne, felteszem az is homok. Összességében a gép sem azt hozta, amit vártam tőle, lassacskább volt, és voltak egyéb hibái, amit egy kicsivel később kiadott, 717 jelzésű, modellben orvosoltak. Leginkább a körülötte kerekedett egyéb problémák voltak azonban olyanok, hogy elvették a kedvem a vele való fényképezéstől, így bár használgattam, jobb híján, nem volt benne annyi élvezet, mint amennyi lehetett volna.

Valószínűleg a hobbiterületen keletkezett, és lassan növekedő, űr, továbbá a hirtelen konfrontálódásom a fényképész komákkal és az inspiráló képeikkel okozhatta, hogy a fényképezés iránti érdeklődésem hirtelen ismét a magasba ívelt. Mint hobbi is praktikusabb, mint a figurázás, nem annyira elszigetelt, simán beleszőhető családi programokba is.

Eleinte ez csak szívtam magamba az információkat, képeket nézegettem, bolhapiacon témábavágó könyvet vettem, aztán aktívabban elkezdtem nézelődni, milyen fényképezőgép lenne benne egy elfogadható keretben, mennyi ideig tartana összeszedni rá a pénzt. Teszteket olvasgattam, összehasonlításokat elemeztem, végül aztán fennmaradt a szűrőn néhány kedvenc. Ezen a ponton aztán meg is akadtam kicsit, itt jött el az, hogy el kellett volna rá különíteni a keretet.

Használt gépet nem akartam venni, a korábbi tapasztalataim valahogy nem vittek rá, így inkább hagytam érni a dolgot. Az (eddig) eladott figurákból összejött egy negyed új gép, bár sokra nem mentem vele, mivel a pinceprojekt és az egyéb a házban felmerült javítások költsége enyhén szólva is több lett, mint amennyire számítottunk. 

Ennek a tetejébe még a vonalas telefonunk is bemondta az unalmast. A hét elején láttam viszont a tévében, hogy a Media Markt valami jubileumot ünnepel és nem kell ÁFÁt (MwSt) fizetni. Gondoltam elmegyek, megnézem milyen árban vannak most a telefonok. A korábbi vonalat követve olyat szerettem volna venni, ami drótnélküli, a bázisállomása teljesen független a kézitelefonoktól, és elbír három telefont (4 szintes a ház).

Nos, ilyet nem találtam, utam ellenben elvezetett a fényképezőgépes szekció mellett, ahol meg kellett álljak. Canon EOS 500D volt az egyik favoritom, ilyenjük bánatomra nem volt. Volt viszont nekik egy Nikon D5000-jük, ami gyakorlatilag az 500Dhez illő konkurrens gép. Mivel jónéhány tesztet, cikket elolvastam ezekkel kapcsolatban, nagyjából megvoltak még a paraméterek és az árkülönbségek. Az affinitás érezhetően túlcsordulóban volt bennem, ahogy ott álldogáltam a vitrin előtt és azon töprengtem, belevágjak-e. Ekkor jött egy nagyon segítőkész eladó és felajánlotta, hogy a kezembe vehetem, ha akarom, lődözhetek vele kicsit. Hát persze, hogyne akarnám. Mivel a kedvezménnyel elég jó ártartományba került a gép, a vége természetesen az lett, hogy most van egy Nikon D5000-esem 18-55-ös kitobjektívvel és még asszonykámtól sem kaptam ki nagyon :-).

A jövőben tehát várható, hogy hamburgi képekkel töltöm meg a blogom, amennyiben eljutok arra a szintre, hogy olyanokat tudok készíteni, amilyeneket akarok, és nem olyanokat, amilyenre sikerülnek :-). 

Addig is az első néhány értelmesebb kísérletem eredménye a http://hamburg50.tumblr.com/ oldalon látható. Ez a spottr.hu szorgalmazásában indult fotóblog akció részeként indult, bár megfelelő objektív híján még nem illek teljesen a sémába.

 

10
08/2009
3

Sablon

Kiraktam egy új sablont próbaképp. Tipikus Wordpress kinézet. Nekem bejön, nem annyira csiricsáré, egyszerűbb, átláthatóbb, mint a korábbi. Jöhetnek a vélemények, ne kíméljetek :)

Címkék: blog sablon

10
08/2009
5

Queen Mary 2 Képek

Itt van még néhány kép, amit a Queen Mary 2-ről készítettem:

10
08/2009
3

Heldenlauf tréning - 3. Hét

Az elmúlt hét megint nem egészen úgy alakult, ahogy én szerettem volna, úgy látszik, ez már csak így megy. 

Keddet kihagytam, még az előző hét végén keletkezett erős oldalszúrás miatt. Keddre már jobb volt, de úgy gondoltam, jobb, ha nem erőltetem. Inkább kihagyok egy futást megfontoltan, minthogy esetleg visszaessek és az egész hetet ki kelljen hagyni. A számításom bejött, a szúrás lassan, de biztosan elmúlt, így csütörtökön futottam megint.

A csütörtöki nap elég nyomottan telt, egyre csak teendők bukkantak fel, munkamorálom pedig a béka segge alatt volt. Családilag is akadtak intéznivalók, így kicsit befeszültem a dolgok közé. Meleg is volt nagyon, 30 fok körül, jó magas páratartalom mellett. Amikor már úgy gondolltam, nem bírom tovább, délután fél öt fele, fogtam magam, beöltöztem és elmentem futni. Futottam már máskor is melegben, délután is volt, gondoltam, nem lesz gond. Hát lett. Na szerencsére semmi komoly, de szenvedtem, mint a kutya. Megint a 6 km-es tempófutás volt előírva, amit ugyanazon az útvonalon akartam lefutni, mint a múltkor. Pont az a 6 kilométeres szakasz, amit emelt tempóban kell futni, lenn megy az Elba partján, ahol 80%-ban faszán telibesüt a nap. Odafele védettebb, zöldövezeti utcákon halad az útvonal, az még a kibírható kategória. Lenn az Elbaparton folyt rólam a víz, mintha eső esne, a tüdőm kiköptem, pedig nem futottam gyorsan. A 6 km végén, amit egyébként 00:36:36 alatt nyomtam le, tartottam is egy pihenőt, de már nem sokat segített. Még hátra volt a hazaút, ami kb 3 km. A belem valahogy hazarángattam, többszöri megszakítással, és még a futás után 2-3 órával is zihálni kezdtem, ha fel kellett menni két emeletet a házban. Akkor éreztem magam így utoljára, amikor elkezdtem a futást...

Szombatra egy laza 55 perces futás van programon. 00:49:48 alatt 7 és fél kilométer. Nem ment annyira lazán, mint ahogy mehett volna, de gond nem volt. Valszeg a csütörtöki túlerőltetés és a péntek hajnali bicajozgatás nem múlt még el nyomtalanul.

Vasárnap lett volna a kétórás futás, amit eleinte délelőttre terveztem. Ez sajnos családi keresztszervezés miatt nem jött össze, így dinamikusan áttettem estére. Este a gyerekeket felkészítettük aludni, éppen indultam volna átöltözni, amikor kinéztem az ablakon. Embertelen sötét fellegek tolultak a szomszéd ház felett, hát mondom, ez is pont jókor jön. Kimentem a teraszra letakarni a kerti bútorokat. Éppen csak végeztem, már elkezdtek az első esőcseppek kopogni rajta. Bementem, gondoltam kivárom a végét, amolyan nyári zavatarnak látszott. Égszakadás, földindulás lett a vége, az utcán az autók kerékagyig gázoltak a vízben, a járdán is csak gumicsizmában lehetett közlekedni (feltéve, hogy akadt olyan elvetemült, aki megpróbálta). Néhányan a szomszédságból kijöttek bámészkodni, megtekinteni, ahogy a mélygarázsba ömlik a víz, de tenni nem sokat tudtak. 

Ma reggel, a vasárnapi futást pótolandó, futottam egy kisebb kört, 10.76 km 01:07:33 alatt. Az utcákon mindenhol a vihar nyomai, hordalék, döglött állatok, ilyesmi. Ettől eltekintve a futást közepesnek minősíteném, kicsit erőlködnöm kellett néha.

Remélem ez a hét jobban alakul majd. 

07
08/2009
2

Queen Mary 2

Ma ismét ellátogat "szülővárosába" a Queen Mary 2. Egy napig marad, utasokat cserél és raktárakat tölt. A terv szerint reggel 7:00-kor érkezik meg a terminálhoz, minden újság tele van a programokkal, térképekkel, hogy honnan érdemes megnézni, mikor merre lesz éppen, stb.

Nos egy ilyet követve én is felkeltem jó korán és letekertem az Elbához. Háromnegyed hatkor már ott is voltam és néhány hasonszőrű társaságában a parton lézengtem. Egy egész jó helyet találtam, egy kis vitorláshajókikötő hullámtörőjén, ahol messze el lehetett látni a folyó torkolatának irányába.

Itten üddögéltem egy félórácskát, amikor is felbukkant egy matrózféle pofa, feltehetőleg a kikötő tartozéka. Kényelmesen nézelődött, megállt mellettem, elnézett arra, amerre én is néztem, majd, mintegy mellékesen közölte, hogy hát a Queen Mary már elment. Korábban jött, mert a vízállás így kedvezett neki, itt 5 körül mehetett el... 

Örültem. Aztán amikor az örömöm alábbhagyott, felültem a bicajra és hazatekertem. A napkelte így festett valahogy:

sunrise

Délután 17:00 körül szándékozik őméltósága  elmenni, csak azért is lemegyek mégegyszer, hátha elkapom.

UPDATE:

Sikerült elkapni, emitt egy kép: 

Később még lesz több, ha feldolgoztam őkeet

29
07/2009
3

Heldenlauf tréning - 2. Hét

Keddre egy kb. 10 kilométer laza futásba ágyazott 3 x 1000 méteres gyors intervallum volt előírva. Munkaundortól szenvedve úgy döntöttem, hogy fél öt körül éppen alkalmas az idő, hogy letudjam az adagot. Kicsit talán meleg volt, de egy enyhe kezdeti kedvetlenség után azért jól ment. Nagyjából 20 perces bemelegítő futás után kezdtem el az első ezres szakaszt, amit 5:00 (hr 158) alatt futottam le. A következő 4:52 (hr 159), az utolsó 5:16 (hr 156) lett. Ez volt legközelebb az előírt 5:20-hoz.

Erre már az új Asics cipőmben mentem és semmi problémám nem volt vele. Egy egészen enyhe, kényelmetlen érzésem volt az este folyamán a bal térdemben, szerencsére hamar elmúlt. Ezt egyelőre betudom a még bejáratás alatt levő cipőnek.

hand-held bottle

A másik, amit teszteltem, a kézbentartós kulacs. Annyira nem jött be. A probléma vele az, hogy nem lengetem rendesen a kezem, ha benne van és emiatt nem olyan egyenletes a futás. A kialakításánál fogva, ha rendesen lengetem a kezem, ahogy üresen, spontán tenném, akkor a benne levővíz elkezd összevissza lötykölődni, ami zavaró. Egyelőre, azt hiszem, maradok a Powerade-es palacknál a zsebemben, ezt meg megkapja a kölyök.

Csütörtökön is, hasonlóan Keddhez, délután mentem futni, munkaundort leküzdendő. Az ötlet alapvetően nem rossz, de aznap éppen nagyon meleg és szeles idő volt. A szél önmagában nem rossz, sőt. A gond akkor kezdődik, amikor szemből fúj, és pont ez volt az eset. Ezt még megtetéztem azzal is, hogy elfelejtettem a vizesüvegem magammal vinni. Kissé szenvedősen ment hát a futás, még az új cipővel is ismerkedek, töbször meg kellett állnom átfűzni, lazítani, szorosabbra venni. Azért lenyomtam a kiírt távot, még kicsit többet is. 6 km tempósabb futás volt programon, ami bemelegítéssel és levezetéssel együtt 12.6 km lett. Lefutottam az Elbáig és az elbaparton futottam egy hosszt, hogy pont oda érjek vissza, ahol elindultam, és akkor onnantól haza. Az egész 01:16:32-t vett igénybe, ami átlag 6:04 / km.

A 6km-es szakaszt 33:27 alatt teljesítettem, 161-es átlag pulzus mellett. Ez 5:34 körüli kilométerenkénti idő, ami majdnem egy fél perccel jobb, mint az előírt 6 perc. Nehéz belőni, hogy milyen gyorsan/lassan kell futni, hogy pont egy adott időt érjen el az ember.

A víz elfelejtése nem volt jó ötlet, már-már azon voltam, hogy valahol megállok és kunyizok egy korty vizet, de az útvonalon kevés ilyen lehetőség akad. Amint hazaértem, nyomban elkezdtem inni, amíg vagy másfél liter folyadék el nem fogyott. Ennek ellenére megfájdult a fejem, ahogy korábban is tette, ha nem ittam. Egyértelműen nem tanácsos ilyen melegben, tűző napon ennyit víz nélkül futni. 

Enyhén fájt a bal térdem utána, de hamar alábbhagyott, egyelőre még mindig a bejáratásnak és a másik cipő romboló hatásának tudom be.

Szombaton gond nélkül letudtam egy 51 perces futást, 8.34 km lett a vége. Kicsit meleg volt, de összességében nem volt vészes.

Vasárnap, amikor a hosszú futásra mentem volna, meg kellett szakítanom 3 km körül az edzést. Már mielőtt elindultam volna, úgy éreztem, szúr a jobb oldalam kicsit. Ez megesett már máskor is, azt gondoltam, hogy majd elmúlik, ahogy szokott. Sajnos nem így tett, egyre rosszabb lett, egész odáig, hogy meg kellett állnom. Próbáltam a szokásos módszerekkel fölibe kerekedni, de nem adta meg magát. Egy picit azért jobb lett, úgyhogy nekiindultam megint. Párszáz méter után azonban megint meg kellett állnom, annyira kellemetlen lett. Reménykedve, hogy csak sikerül valahogy, ezt megismételtem még párszor, de mindig egyre kevesebbet jutottam előre, úgyhogy inkább úgy döntöttem, hogy még amig nem vagyok nagyon messze otthonról, visszafordulok. Körülbelül 20 perc futás, 45 gyaloglás lett a vége és még most is bennem van a szúrás. 

Remélem, hogy elmúlik holnapra, nem örülnék, ha megint ki kellene hagyni egy futást. 

28
07/2009
0

Cipőcsere

Nagyon elfutósodik a bolgom, de mostanában ez foglalkoztat a legtöbbet (a család és a munka után :) ). Csak röviden megemlékezek róla, hogy tegnap tényleg elszaladtam a futós boltba és érvényesítettem az elégedettségi garanciám, amit a vásárláskor adtak. Ez gyakorlatilag nem más, mint az amúgy általában is érvényes 14 napos pénzvisszafizetési garancia. 

A Brooksot tehát visszavittem, gond nélkül vissza is vették. Helyette elhoztam egy pár Asics Gel Foundation 8-at, ami annak a cipőnek az újabb kiadása, amit eddig is használtam. Gyakorlatban még nem próbáltam ki, kivéve a bolti futópadot, de remélem, hogy pont ugyanolyan jó lesz, mint a régi.

Így néz ki, bár a színe nem pont ilyen, nincs benne piros, fekete meg arany:

Mivel olcsóbb volt, mint a Brooks, a különbözetet nem kértem vissza, hanem futós pólóba fektettem. Kihasználva az éppen aktuális leárazásokat kettőt is vettem. A régi, szar pamutpólóim el is dobom, már teljesen élvezhetetlen, smirglipapír állagúvá váltak.

Emellé még egy kézbentartós vizespalackot is vettem, 3€-t akkor is megér, ha nem jön be. A kölyök úgyis azonnal rákattant, rossz esetben övé lesz. Maratonfutó szomszédom véleménye szerint jobb, mint a nadrágzsebben laffogó Powerade-es üveg. Meglátjuk.

24
07/2009
3

Heldenlauf tréning - 1. Hét

A félmaratonos edzésem első hete, ahogy korábban már írtam, nem indult valami jól. Elrontott gyomor és baloldali térdproblémák jellemezték, melyekből az első szerencsére elmúlt. A másodikkal nem tudtam mit kezdeni, pihentettem, ilyesmi, de sok változást nem értem el. A keddi futás ki is maradt. Csütörtök este azért elmentem a tervszerinti futásra, kutyaharapást szőrivel. A futás jól ment, gond nélkül teljesítettem a 65 percet, 6:24-es kilométerenkénti tempóval tíz és felet futottam. A térdem mintha jobban is érezné magát most, nem érzem azt a fura, túlnyomásszerű érzést benne, bár még nem is telejsen 100%-os.

Pénteken találkoztam az utcán az egyik szomszéddal, szóba elegyedtünk és aztán arra lyukadtunk ki, hogy el kéne menni együtt futni. Ő már veteránnak mondható 4-5 maratonnal a háta mögött, de nevezett ő is a Heldenlaufra, így most ő is edz. Megegyeztünk, hogy szombaton elmegyünk együtt futni, megnézzük a félmaraton útvonalának második felét, amely a nehezebbik, sok emelkedővel, lépcsőzéssel. A terv az volt, hogy elmegyünk autóval a startpont környékére és onnan indulunk, de aztán ezt megváltoztattuk, mivel nincs olyan nagyon messze, 2-3 kilométer otthonról. Ő errefele nőtt fel, jobban kiismeri magát, mint én, így kár lett volna elszalasztani a lehetőséget.

Az én tervemben szombatra csak egy órácska laza futás van előírva, vasárnap van a hosszú, de gondoltam, nem gond, ha megcserélem a kettőt. Kicsit tartottam ugyan a dologtól, csak az útvonal idevágó szakasza kb 11 kilométer, plusz még kétszer három oda-vissza, az 17. Kicsit több, mint a tervezett, és ennyit még nem is futottam egy menetben.

Összesen 17,17 km lett a vége, amit 1:44:42 alatt teljesítettünk, sokkal gyorsabban, mint amilyennek az edzésnek lennie kellett volna. 6:05 perc kellett egy kilométerhez, de ez van, ha az ember másokkal együtt fut. A végére még egy jó kis nyári vihart is beszívtunk, azt a fajtát, amikor a bézbólsapka sildje mögött csak egy összefüggő függönyt látni, de szerencsére már nem voltunk messze otthonról.

Az útvonal egyébként nagyon szép, eltekintve az emelkedőktől és lépcsőktől. Eleinte az Elbaparton és Blankenese domboldalra épült házai közti utcácskákon futottunk. A maradék nagyrésze erdei utakon halad, néhol olyan keskeny ösvényen, hogy a belógó csalánok közt nem is tudtam éritnetlenül elhaladni. Remélem ezen változtatnak a versenyig :). Még jó, hogy nálam volt a GPSes órám, így megvan az útvonal, egyedül is el tudok majd menni, ha kedvem támad.

Ezt a futást egyébként a régi cipőmben nyomtam és nem is volt semmi bajom utána. Egyértelművé vált tehát, hogy az új cipő nem az igazi, így még a héten vissza fogom vinni. Megpucoltam, amennyire tudtam, be is pakoltam, alkalmasint elmegyek vele a boltba. 

Vasárnap aztán csak egy tényleg laza 50 percet futottam, abban a tempóban, ahogy a hosszabbat is kellett volna futni. Kicsit éreztem a szombati megterhelést a lábamban, de azért jól ment.

A héten összesen 35,3 kilométert futottam 3:42:21 alatt.

süti beállítások módosítása