15
10/2008
11

Kávé, Hamburg, Dreh-Mahl

Elég régóta rendszeres kávéivó vagyok, legyen az egészséges, vagy egészségtelen. Nem is tudom már pontosan, hogy mikor kezdtem, de tudom még, hogy anyukám ajánlgatta annak idején, aztán egyszer, érthetetlen módon, el is fogadtam. A mai fejemmel valószínűleg nem szoktam volna rá a kávéivásra, ha avval a fajta betonkávéval kell kezdenem, amit ők isznak.

Szüleimnél ez ősi tradíció, csak egy bizonyos kotyogóból, egy adott kávéfajtából, egyféleképp megtömve az igazi. Szándékosan használom a tömés szót, ugyanis valóban olyan mennyiségű kávét képesek belezsúfolni, hogy a szerencsétlen kávéfőző átlag minden ötödik alkalommal fel is adja a küzdelmet. Ebből aztán olyan erős kávé keletkezik, amelyben még a kiskanál is állva marad, noha cukrot csak édesapám tesz bele, anyám tisztán szereti.

Evvel a kávéval kezdtem én is, amit nem is nagyon variáltam addig, amíg Hamburgba nem kerültem. Itt ugyanis nagy hagyománya van a kávézásnak, sokféle változata népszerű.  Sok kávézó található mindenütt, egyszerű kis üzletek és láncok egyaránt. Azelőtt nem is nagyon hallottam olyanokról, hogy Latte Macchiato, Espresso Macchiato, Schümlikaffee és társaik. Az egyetlen, amit többször próbáltam, az a Kaiser Melange volt, amit korábbi ausztriai síútjaink során alkalmanként egy autópályaparkolóban fogyasztottunk. Helyi specialitás és nagyon finom.

Nos, amióta itt élek, kevesebb espresso jellegű kávét iszom, inkább a hosszúkávét és egyes tejes verziókat kedvelem. Még mindig feketén iszom a legtöbbet, némi cukorral, de a tejes verziókból az ízesített Latte Macchiato a kedvencem, az is karamellel. Ez gyakorlatilag egy espresso kávé sok tejjel és tejhabbal. Ebbe karamellaromát tesznek és a hab tetejét megszórják karamellás cukorral. Mmmm...

Itt jön be a hamburgi érdekeltség is a kávétémába (most eltekintve attól, hogy Hamburg kikötője amúgy is kávéelosztó központ), van ugyanis egy hamburgi cég, amelyik kávézáshoz gyárt különféle cukorkülönlegességeket. A neve Dreh-Mahl, nem tudom, hogy Magyarországon létezik-e ilyen, vagy hasonló.

A név egy szójátékra épül. Egyrészt jelentheti, hogy "tekerd már", másrészt hogy "tekerős malom", avagy magyarosabban daráló. A cukorkészítményeik olyasmi kiszerelésben kerülnek forgalomba, mint egy borsdaráló, bennük nagyszemű cukorral és ízesítéssel. Ez lehet csoki, vanília, karamell, fahéj, stb... Az üveg tetején van a darálórész, fejjel lefelé fordításával lehet a keverékből a kávéba, kávéra (vagy kakaóra, palacsintára, stb) darálni ízlés szerint.

Egy ideje mi is rendelkezünk néhány variációval ezekből és nagyon szeretjük őket. Mindketten szoktunk kávézni, és mindkettőnknek leginkább a karamellás jön be a legjobban. Egy nagyon kellemes ízt és illatot kölcsönöz, nem mesterséges, nem túl erős, éppen megfelelő. A tejhabot mindig kanállal, ennek hiányában kisujjal bányászom a bögréből. A többi is finom (létezik csoki, vanília, fahéj, amaretto, banán, mogyoró, gyömbér és menta is), de valahogy ezt a karamellt annyira jól eltalálták, hogy már több üveggel is elfogyott nálunk.

Persze ehhez a legjobb a tejeskávé habbal. A hab előállításához pedig egy Latte Whip névre hallgató eszközt használunk, ami nagyon jó, kemény és tartós habot csinál bármilyen tejből (lehet, hogy 0%-osból nem, azt nem nagyon isszuk). Néhány ilyen habverőt elfogyasztottunk már, és legutóbb egy valamivel drágábbat vettünk abban a reményben, hogy tovább tart és jól működik. Egyelőre be is vált, elégedettek vagyunk az eredménnyel, még ha a dizájn nem is annyira meggyőző.

A kávékészítés menete a következő: Egy bögrébe nagyjából kétujjnyi tejet töltök, amit a mikróban 30-40 másodpercig melegítek. Fogom a Latte Whipet és habot csinálok belőle, ami általában meg is tölti a bögrét. Ebbe aztán a kávégépből egy espressót engedek. Ha éppen van otthon, akkor egy csepp karamell aromát is lehet bele tenni. A tetejét megszórom karamelles cukorral és kész.

Azt hiszem megyek és csinálok is egyet :-).

Címkék: vélemény kávé

A bejegyzés trackback címe:

https://hamburger.blog.hu/api/trackback/id/tr17713696

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Babarum · http://babarum.hu 2008.10.15. 16:39:42

Már gyerekkoromban meg kellett tanulnom a "kávétömést", a szüleim kávéfőzési és -ivási módszere hasonló volt, mint nálatok. Mindig is imádtam a kávé illatát, kár, hogy az íze nem olyan jó mint az illata. Szerencsére nem szoktam rá.
Itt igen nagy kultusza van, rengeteg a kávézó, a "sztabakszü" (Starbucks) a legmenőbb.
Minden étteremben van egy kávéautomata, az étkezővendégek számára ingyenes, önkiszolgáló rendszerben. Persze ez igen csak gyenge kávé, apám azt mondaná rá, hogy víz. :)

Snowqueen 2008.10.15. 17:57:27

Áááááááááááááá,segítség,nekem majdnem teljesen le kellett szoknom a kávéról a gyomrom miatt,de ez a karamellás verzió,amit írsz - annyira guszta,hogy eszembe jutott,hogy otthon van még a franciáktól hozott karamellkrémből,úgyhogy holnap reggel egy ilyen karamelles kávéval kezdem majd a napot:-)

Euthymia · http://lapszelen.freeblog.hu 2008.10.15. 21:11:29

Szia, én kiskoromban kávéztam :) tényleg!! A nagymama adott bemártott kockacukrot, illetve imádtam a zaccot enni. Beteges, de egész jó volt.
Viszont egyszer kinőttem, azóta nem kávézom, bár ez a bejegyzés most megindította a képzeletemet :) Banános, csokis, menta...a karamellás nem vonz.
Jó kávézgatást, de csak módjával :)!!

Babarum · http://babarum.hu 2008.10.16. 01:30:26

@Euthymia: jujj, tényleg, a kávéscsésze alján maradt félig elolvadt cukrot mi is megkaptuk, és imádtuk! A csúcs a sűrített tej volt, édesanyám itta azzal a kávét. Elég gyorsan elfogyott neki egy tubus, mert mindig kiszívtuk az összeset. :)
Kifejlesztettük az ún. "kását", a múltkor öcsém kommentben leírta az ő receptjét (az enyémben picivel - de csak nagyon kicsivel! - kevesebb cukor volt :)
Íme a recept:
"Az igazi kása alkotóelemei:
min. fél tubus tejkrém, hat evőkanál kristálycukor, 0,5 dl. kávé."
Kell ennél jobb energiabomba? :)

Manka · http://www.manqci.blogspot.com 2008.10.16. 04:38:51

Hmmmm... tejeskávé! Ez az egy hiányzik, amióta leszoktam a kávéról. Ezért néha hajlandó vagyok elcsábulni, de csak az íze miatt (és mondjuk kéthavonta egyszer).

St4rk · http://hamburger.blog.hu/ 2008.10.16. 09:19:59

Babarum: én is szerettem a sűrített tejet, de ez azért így elég kemény :D

Euthymia: Napi kettőnél többet nem szoktam inni :)

Euthymia · http://lapszelen.freeblog.hu 2008.10.16. 10:30:24

jaj, most nem azért, de előjöttek a régi dolgok és most tiszta nosztalgikus hangulatba kerültem...tejpor!!! Az vitt mindent, vettük százával és öntöttük a szánkba!áááá :)

Gerik 2008.10.17. 11:20:51

Én tejeskávét iszom nagyritkán ,de ha megyek bécsbe mindig bemegyek a Parndorfi outletbe a caffefactoryba egy ébresztöért. :)

Csak nekem tünt fel hogy Stark rég irt a futóélményeiröl? :)

Jinx 2008.10.17. 22:55:33

Ha jól sejtem, először írok ide kommentet, bár postokban már szerepeltem ;)
Vannak itthon is hasonló dolgok, főleg a Kotányi nevű cég gyártja, és fűszermalom néven fut. Egyszer láttam egyetlen helyen és csak egyetlen fajta olyat, ami cukor alapú volt, és nem valami fűszer vagy fűszersó.

Legközelebb hozhatnál egy üveg ilyen karamellást a fehér kolbász helyett :)

És akkor én is leírom az első találkozásom a kávéval: gyerekkoromban a cukrászdában, ha fájt a torkom, nem ehettem fagyit, de egy "gömb" tejszínhabot igen. Annak az ízét viszont nem szerettem magában, ezért ilyenkor kaptam rá egy gyűszűnyi kávét, ami elég jó aromát adott neki, és így már vidáman fogyasztottam.

St4rk · http://hamburger.blog.hu/ 2008.10.20. 09:17:50

Gerik: Ja, nem nagyon írtam mostanában róla, mert egyrészt csak futkározok céltalanul, mostanában nincs semmilyen rendezvény, amin tervezek részt venni. Ha figyeled, azért nőddögél a kilométerszám, ott jobboldalt ha nem is nagyon gyorsan :).

Jinx: Rendben, megbeszéltük :-D

rita · http://www.ritafulop.com 2008.11.01. 16:17:52

Hmmm, nagyon jól hangzik a kávétok, főleg hűvös, esős időben szürcsölgetni. A tömés mellett, egy barátunk azt a trükköt vetette be, hogy forró vizet töltött a kotyogóba, igy az nagyon gyorsan préselődött át (nem tudom nagyobb nyomás lehetséges-e) a kávészemcséken, és sokkal intenzívebb ízű lett a fekete.