11
11/2008
4

Szeretnék

Valahogy nekem is elegem lett a blogos játékokból, elég sok ilyen kering mostanában, de most mégis elgyengültem úgy gondoltam, elorzok egy ötletet, amit Snowqueennél láttam, mégpedig a szeretnék listáját. Aranyos ötlet, jön a Karácsony, nekem még születésnapom is lesz. A család többi tagjának is mostanában van, illetve lesz születésnapja, különösen a December sűrű, amikor 3 is van a Télatyó és a Karácsony mellett. Talán érhető, hogy egy ideje megszaporodtak az ajándékbeszerzési ötletelésekkel eltelt perceink, tombol a hangulat, meg ilyesmi. Ezt ugyan kissé letörte az a tény, hogy a fiam beszerzett magának valami roppant makacs vírust és egy héten át nem nagyon volt se éjjelünk, se nappalunk. A születésnapi buliját is el kellett halasztanunk a most következő hétvégére.

A helyzet javul, a nyomottság lassan elszállni látszik, sőt ma még a nap is sütött. Úgy ám.

Tehát:

Szeretnék egy új futócipőt, a mostani talpa már elég kopottas. Télire néhány melegebb cuccot, többek közt gatyót, és felsőt. Szeretnék egy Lego dózert, olyan távirányítóst (igen, én még rákattanok ilyenekre). Szeretnék rendetrakni a szobámban végre, és szeretnék hobbikkal több időt tölteni. Szeretném azt a zillió könyvet elolvasni végre, amelyek a várakozási soromban állnak már régóta, különös tekintettel azokra, amelyeket rendszeresen hátrébb csúsztatok, amikor bejön egy érdekesebbnek ítélt újabb könyv. Szeretnék egy új gurulós irodaszéket, olyat, amelynek minden lehetséges szögben állítható mindene. Ha már ülök egész nap, üljek kényelmesen. Aztán szeretnék egy új számítógépet, mert bár a mostani is elkaristol még, már elmúlt két éves szegény. Szeretnék jövőre kevesebb hülye kollegát, inkább olyanokat, akik nem érzik személyes támadásnak az építő kritikát, van humorérzékük és munkaidőben dolgoznak is. Szeretném megcsinálni a 2007-es adóbevallásom végre, mert abból jön a lé, amiből a többi szeretnék megvalósítható. Szeretnék többet főzni és pogácsát sütni, hogy legyen egy kis hazai is néha. Szeretnék elmenni jövőre a Cirque du Soleil hamburgi előadására. Szeretnék 2-3 hetet a családommal Magyarországon tölteni pihenésképp. Szeretnék az időben utazni, előre is, hátra is (mennyivel több időt tölthetnék így nyaralással...). Szeretnék spanyolul is megtanulni. Korábban már elkezdtem, de elakadtam valahogy.

Még szeretnék egy csomó mást is, de a jóból is megárt a sok :) 

A bejegyzés trackback címe:

https://hamburger.blog.hu/api/trackback/id/tr95763541

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Snowqueen 2008.11.11. 18:16:09

Ejha:-)))))))))
Látom,azért a Cirque du Soleil postom sem volt haszontalan,Manka szeretnék-listáján is fent van:-)
És örülök,hogy kisfiad már jobban van picit!

Gonosz kis Féreg · http://gonoszfereg.blogol.hu 2008.11.11. 21:29:15

én csak egyet szeretnék, hazamenni karácsonyra:)

viszont nem volt rossz a kicsinek, hogy a születésnapi party el lett tolva??
egyszer nekem is történt ilyen, és utáltam érte mindenkit:)

nekem is nemsoká itt a szülinapom, meg mikulás, utána karácsony és újév meg a névnap meg a családi dolgok..
ja és utálok mindent amiben 9-es szám szerepel, szóval az egész 2009-es év megpecsételődött már most...

rita · http://www.ritafulop.com 2008.11.11. 21:34:42

Jobbulást a fiatoknak, és könnyebbülést nektek!
Elkéstem pár órával, mert épp most kérdeztekel meg én is, mit szeretnél, de már meg is kaptam a kielégítő választ! Két közöset találtam: a spanyoltanulás, és bár nem karácsonyra, de egyszer a Cirqué du Soleil nekünk is be van tervezve.

St4rk · http://hamburger.blog.hu/ 2008.11.12. 09:49:32

@Snowqueen: Nem volt haszontalan. Már korábban is láttam tévében riportrészletet velük és izgatta a fantáziám, de mostanáig ennél nem jutottam tovább. A te postod alapján derült ki, hogy jönnek ide is :).

@Féreg: Szerintem annyira beteg volt, hogy fel sem fogta igazán. Nem rendezett nagy hisztit, vagy hasonlót. Viszont még csak 4 éves, úgyhogy lehet, ez is közrejátszik benne, hogy nem viselte meg annyira a halasztás.

@Rita: Nálam sem minden a Karácsonyra vonatkozott, csak úgy, ahogy jöttek, leírtam párat :) Például nagyon szeretnék még sokat utazni is, ez nem került be sajnos :)
süti beállítások módosítása