12
12/2008
0

Hamburg S-bahn

A mai napon megnyílt a hamburgi S-Bahn legújabb, a reptérrel összekötő, szakasza. Az S-Bahn gyakorlatilag az itteni HÉV, míg az U-Bahn a metró megfelelője.

Tegnap még nem a tervezett menetrend szerint jártak a vonatok, hanem mindenféle eseményekkel próbálták népszerűsíteni a reptéri új állomást. Az állomásokon kis karácsonyi vásárok, zenekari fogadás és más apróbb figyelmességek várták az érdeklődőket. Az Ohlsdorfi állomáson pedig a gyermekeket a Mignon cirkusz szórakoztatta.

A megnyitó nem volt teljesen problémamentes. A repülőtéri 1-es terminálnál az első vonatra váró kíváncsi utasok előtt nem tudták kinyitni az ajtót, mert nem volt meg a kulcs. Az utasokat aztán átvezették egy másik bejárathoz, ahol aztán sikerült bejutni az új várórészbe és innentől simán ment minden.

Az építkezés már nagyon régóta zajlik, már amikor kijöttem Németországba, 7 évvel ezelőtt, is folyt. Az új vonalon a Főpályaudvarról (Hauptbahnhof) a repülőtérre nagyjából 25 perc alatt juthatunk el egy normál menetjegy áráért. A 3.4 kilométeres szakasz nagyrésze föld alatt halad, amit a vonatok 4 perc alatt tesznek meg. Az alagút az Alster tó és egy nagy lakónegyed alatt is átmegy, mintegy 30 méter mélységben. A vonalon a vonatok megengedett legnagyobb sebessége 80 km/h. Az új reptéri, középperonos, állomás 140 méteres hosszával alkalmas a teljes hosszúságú vonatok fogadására is, evvel biztosítva az előzetes számítások szerint napi 13500 utazóvendégnek a kényelmes közlekedést. Az elkészült állomás a 68. a sorban (csak S-Bahn), ebből is látható, hogy a  HÉV- és metróhálózat elég kiterjedt.

A vonalon 6-23 óra között 10, ezen kívül pedig 20 percenként járnak a vonatok. Az Ohlsdorf megállóban a Poppenbüttel felől érkező vonatokat elfelezik, és a tervek szerint a hátsó rész halad tovább a korábbi menetrend szerint, az első pedig megy a reptér felé.

A korábbi buszforgalmat felváltó HÉVre már majd' 40 éve várnak a hamburgiak. Az építkezés körülbelül 280 millió Euróba került, amit 60%-ban az állam, 40%-ban Hamburg állt.

A bejegyzés trackback címe:

https://hamburger.blog.hu/api/trackback/id/tr94817053

Trackbackek, pingbackek:

Pingback: Turulcsirip - st_ark 2008.12.12. 14:08:11

[...]Hamburg S-bahn: A mai napon megnyílt a hamburgi S-Bahn legújabb, a reptérrel össz..[...]

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása