18
01/2009
15

Kedvenc freeware programjaim

Kicsit elmegyek techie irányba a mostani bejegyzésemmel, szakítva a jelenleg tartó vitaminhiánnyal és kedvetlenséggel. Valahogy én is ihlethiányban szenvedek mostanában és nem nagyon van kedvem írni. Így jutottam arra, hogy összeütöm ezt az írást.

Nemrégiben újrainstalláltam a számítógépem, melynek keretében a leszedegettem a legújabb verziókat a kedvenc ingyenes (freeware) programjaim közül is. A mostani postom célja ezek egy csokorba szedése, összegzése, rövid infóval, linkkel. Hátha valakinek ötletet ad.

Régebben hajlottam illegális, illetve próbaidős programok használatára, de manapság a freeware piac annyira kiterjedt, hogy szinte minden problémára találni igen jó ingyenes alternatívákat. A mostani konfigurációmon szinte csak ilyenek vannak.

A felsorolt programok Windows XP+ rendszereken futnak. Aki nem kényszerül Windowst használni valami miatt, annak ajánlom az Ubuntu kipróbálását. Ebben az esetben viszont az alábbi lista érdektelen, mivel az Linux alapú.

Fájlkezelő: Néhány kipróbált egyéb program után megmaradtam a FreeCommander nevű alkalmazásnál. Hasonló a felépítése és majdnem mindent tud, amit a Total Commander, emellett teljesen ingyenes. Eleinte igényel egy kis megszokást a használata, ha korábban hozzászokott az ember a Total Commanderhez, de hamar bele lehet jönni. Összességében hasonlóak, de van számos apró különbség.

FTP: Itt egyértelműen a WinSCP volt a nyerő. Mindent tud, amire szükség lehet, egyszerű és átlátható. Felülete hasonló a FreeCommanderéhez, egyszerűen másolhatunk file-okat ide-oda a két oldal közt. Jó alternatíva még a FileZilla, ami szintén egy igényes és folyamatosan fejlődő alkalmazás.

Instant Messaging: Bár mindegyik IM rendszer rendelkezik saját, ingyenes klienssel, ha az ember egyszerre több médiumon is online szeretne lenni, adott a lehetőség ezt egyetlen programmal megtenni. Több ilyen is létezik. Eleinte Trilliant használtam, bár az ingyenes verziója nem olyan sokrétű, mint a fizetős. Korábban használtam a fizetőst is, amit megvettem, de ezt elkezdték nagy ímmel-ámmal fejlesztgetni, így elkezdtem más hasonlók után kutatni. Így találtam meg és kezdtem használni a Pidgint, ami szintén egy remek alkalmazás. Most viszont a Digsby fut nálam, ami nem csak IM protokollokat támogat, hanem különböző social networking rendszereket is, mint a Facebook, Myspace vagy akár a Twitter. 

Képnézegető: Régi kedvencem az Irfanview. Nagyon régóta használom, gyors, kicsi és okos. Mellette még a kényelmesség jegyében feltettem a Picasa legújabb verzióját, amivel a egyszerűen tudok a Google albumomba képeket feltölteni. Mindkettő rendelkezik szerkesztési funkciókkal is, bár a Picasa funkció kényelmesebbek. Az utóbbi fut Linuxon és Macen is.

Képszerkesztő: Egyszerűbb feladatokhoz a Paint.NET-et tudom ajánlani. Nem grafikus beállítottságú felhasználóknak bőven elegendő (sőt, talán sok is) a kínált funkcionalitás. Komolyabb szerkesztő a GIMP, ami Photoshop kvalitásokkal rendelkezik és inkább grafikusoknak, webdesignerknek lehet segítségére, használata első ránézésre elég bonyolult.

Szövegszerkesztő: Szoftverfejlesztő lévén itt az igényeim kicsit magasabbak egy átlagfelhasználóéinál. Választásom néhány teszt után a Komodo Edit 5 -re esett, amely nem túl karcsú és nem villámgyors, de elég sokat tud ahhoz, hogy megérje. Felülete kellemes, letisztult, használata könnyen elsajátítható és programozáshoz elengedhetetlen funkciói is vannak, mint például syntax highlighting (PHP, Python, HTML, JS, Ruby, stb), összecsukható szekciók, comment/uncomment, stb.

Tisztogató: Gépemet a CCleaner gondjaira bíztam, ami kipucolja nekem a felesleges állományokat, cache-t, a szemetest, registry-t, stb. 

Install/Uninstall: Kedvencem a Revo Uninstaller, amely a szokványos Windowsos programeltávolítás funkción kívül végignézi a rendszert hátrahagyott nyomok, le nem törölt állományok, registry bejegyzések után kutatva. Evvel kicsit meghosszabítja a folyamatot, de megéri, mert nem marad annyi szemét a gépen.

Programindító: A Launchy kötelező azoknak, akik tudják mit akarnak elindítani, sok installált alkalmazásuk van és lusták a Start menüben keresgélni. A Launchy az Alt+Space megnyomására egy kis ablakot nyit meg, ahova elkezdjük begépelni az indítandó program nevét és ő, a már beütött karakterek alapján, automatikusan kikeresi a legvalószínűbb választást a gépünkün levő programok közül. Enterrel indíthatjuk a kiválasztott programot. Képes tanulni, így ha sokat indítjuk mondjuk a Notepad-et, akkor egy idő után az N lenyomására máris azt ajánlja fel.

Iroda: Az Openoffice majdnem mindent tud, amit a Microsoft irodai csomagja is, azonkívül olvassa és írja annak a fájlformátumait. Ha valaki nem kényszerül a Microsoft szoftverét megvenni és használni, annak szerintem ez a legjobb alternatíva.

Tömörítés: JZip a szabadforrású 7Zipre épül, ennek megfelelően sokféle formátumot képes kezelni, gyors és megbízható. Beépül a jobbklikk menübe is, ezáltal kényelmes a használata. 

Képlopó: Rengeteg alternatíva létezik, én valahogy mégis a ScreenshotCaptor mellett maradtam meg. Kicsi, okos és kényelmes a használata. Az igényeimnek tökéletesen megfelel. Billentyűkombinációkkal vagy egérrel vezérelhető, ahogy azt már a hasonló programoktól megszokhattuk.

Böngészés: Kissé kakukktojás, mivel nem tudom, hogy van-e fizetős böngésző, de azért felsorolom ezt a pontot is. Leggyakrabban Firefoxot használok, de mostanában rákaptam az Operára is. Alkalmanként akadnak oldalak, ahol nem tud mindent úgy megjeleníteni, mint a Firefox, de mind a program, mind pedig az oldalfelépítés gyorsasága kárpótol ezért. 

Zene: Lejátszásra a Winampot használom. Próbáltam néhány más lejátszót is, de hosszabb-rövidebb idő után mindig visszatértem a jó öreg Winamphoz. Egyszerűen a felülete, a szolgáltatásainak sokszínűsége és támogatottsága miatt nem nagyon kelhet versenyre vele jelenleg más mp3-lejátszó. Emellé az zenéim karbantartásához az Mp3Tag nevű kis programot használom, amivel minden infó könnyedén feltöltehető a fileokban. 

Videók, filmek: Én a VideoLAN lejátszót használom, egyszerű a telepítése, használata és eddig még nem találkoztam olyan formátummal, amit ne tudott volna lejátszani. A Winamp is tud már videókat lejátszani, de erre nem szoktam használni. Kicsit talán fapadosnak tűnhet az alap kezelőfelülete, és lehet, hogy egy kezdőt elriaszt, de azért megbízható egy program. Ezenkívül egy rakat operációs rendszeren is fut.

Levelezés: Itt a Thunderbird tűnik a legjobb választásnak. Bár jelenleg nem ezt használom, mindent tud, amire egy áltagfelhasználónak szüksége lehet. Felülete hasonló az Outlookéhoz, használata ennek megfelelően egyszerű, és a kezdeti beállításokat felvinni sem nehéz. Google Mailhez például szinte csak a jelszót és a felhasználónevet kell megadni, minden más szerverekre vonatkozó adatot automatikusan kitölt.

Van néhány további program is, amiket rendszeresen használok, de talán nem annyira érdekesek mások számára. Ezeket kategorizálás nélkül felsorolom, csak az érdekesség kedvéért. A rendszeremről a SpeedFan segítségével kérek le hőmérséklet és egyéb információkat. Teamviewer 3-al osztom meg a gépemet interneten keresztül kollegákkal, ha valamit közösen meg akarunk nézni. TreeSize Free-t használok, ha kíváncsi vagyok, mi foglal sok helyet egy merevlemezemen, vagy egy könyvtáron belül. TrueCrypt-el kódolom el a külső merevlemezeimet, vagy memory stickeket, ha érzékeny (céges) adatokat tárolok rajtuk. Systraymeter pedig a taskbaromon mutatja, hogy pillanatnyilag mennyire terhelt a processzor és mennyi szabad memóriám van még.

Nagyjából ennyi. Ezekkel mindent meg lehet oldani, amire átlagban szükségem lehet és korábban részben fizetős programok próbaverzióival, illetve azok módosított változataival ;) próbáltam megtenni. Manapság a céges fejlesztőprogramokon és néhány alkalmazáson, amit saját zsebből fizettem, nincsen illegális program a gépemen. Aminek nagyon örülök :)

 

A bejegyzés trackback címe:

https://hamburger.blog.hu/api/trackback/id/tr14882012

Trackbackek, pingbackek:

Pingback: Turulcsirip - st_ark 2009.01.19. 15:38:16

[...]Kedvenc freeware programjaim: Kicsit elmegyek techie irányba a mostani bejegyzése..[...]

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

euthymia · http://bayofbengal.wordpress.com/ 2009.01.19. 19:31:10

Szia, én az általad írt két képnézegetővel szoktam általában képlogózni is, mert a picasa-nak és az irfanview-nek is van ilyen funkciója, bár a picasa-val jobban szeretek, az irfanview-nek betűtípusokat is lehet választani, meg színt is.
Az open office-t én próbáltam és áááááááá, égnek állt a hajam :)

Skulo · http://politoxi.blog.hu/ 2009.01.19. 21:32:20

10 program amit imád... :P :) Najó, nem cseszegetlek. :)

Szóval jó lista és, hasznos információk. Egy-két dologgal azért kiegészíteném. Lényeges, hogy tisztában legyen az ember azzal, hogy mi a lényeges különbség a freeware és a shareware között. (te nem vagy, vagy nem foglalkozol vele :P mingyárt kifejtem)
Szóval a Freeware általában nyílt forráskódú fejlesztés, vagy valaki kis közreadott programocskája. Általában szabadon terjeszthető, a nyílt forráskóduak szabadon módosíthatóak, de ugyebár nem tartalmaznak semmiféle garanciát a működésükre. A freeware programok is eshetnek szerzői jogi státusz alá (nyílt forráskódnál ritkábban) és erre van is egy jó freeare licenszelés, de most nem uggrik be a neve és lusta vagyok megkeresni. A shareware ezekkel szemben a legtöbb esetben NEM céges felhasználók számára szabad felhasználású csak, viszont, ha már céges gépen, vagy céges célokra akarod használni, akkor pl. már irfanview és a winamp is asszem fizetőssé válik. Ez lényeges, otthoni felhasználásra ingyenesek, de cégeknek már fizetős, ez szépen le is van írva a licence szerződésükben (fájljukban). Vannak pl. vírusírtók is, amik hasonlóan működnek. Tehát a shareware az nem feltétlenül jelent ingyenest.

A másik dolog, hogy azt mondod a lista nem él linuxra. :) Nos, a legtöbb freeware, nyílt forráskódú cucc linuxon kezdi el a programok szőrnyűséges életet élni. Pl: Gimp, Picasa, FreeCommand, OpenOffice.... Ezek mind linuxon indították a pályafutásukat, azaz jó eséllyel, ha egy nyílt forráskódú freeware cuccba botlassz, akkor az már simán van linuxra is, sőt valószínűleg fejlettebb verzió. :)

Nem kioktatás akar ez lenni, csak kiegészítés, felvilágosítás. Mert, ha valaki telenyomja shareware programokkal a céges gépét és ül a babérjain, hogy mennyire jogkövető, az jó eséllyel iszonyatosan nagyot téved.

venator 2009.01.20. 09:03:37

Ez jó poszt volt, pont olyan progit kerestem, mint a TreeSize Free.

Használatba is vettem! Köszi!

St4rk · http://hamburger.blog.hu/ 2009.01.20. 09:44:52

Na, sorry, de ne kavarjunk annyira :)

A Freeware egyáltalán nem jelenti, hogy automatikusan nyílt a forráskódja is. Írhatok egy programot, amit bárkinek ingyen a rendelkezésére bocsátok, de nem osztom meg a forrását senkivel. Ez két különböző dolog.

A nyílt forráskód sem jelenti automatikusan, hogy egy program több platformon is fut. Tény, hogy a fenti listában van néhány ilyen, de ezt sem lehet általánosítani. A nyílt forráskód pedig nem a program terjesztésének, hanem a fejlesztésének módszerét takarja.

Egy freeware program is lehet opcionálisan fizetős. Sokan vannak, akik freeware-t csináltak de megkérnek, hogy ha tetszik, amit kaptál, akkor küldj nekik egy jelképes összeget, támogast őket. Ez mindössze egy kérés, nem kötelező élni a lehetőséggel.

A komoly freeware-ekre pedig azt sem lehet mondani, hogy semmi garancia nincs a helye működésükre. A legtöbbnek legalább valami support fórumja van, ahol akár a szerzővel magával is kapcsolatba lehet lépni és általában reagál is. Ilyen esetem volt a FreeCommanderrel, Digsbyvel, Launchyval is pl. A problémáimra szinte azonnal választ adtak, jogos panasz esetén még javították is a következő verzióban.

A Shareware meg egyáltalán nem jelenti, hogy személyi használatra ingyenes. Annak, hogy valami shareware, egyáltalán semmi köze ahhoz, hogy egy adott user milyen körülmények között használja. Van olyan, ahol azt mondják, személyi használatra ingyenes, de legtöbbször ilyen nincs. A shareware programok általában adnak neked egy próbaidőt, hogy teszteld, tetszik-e neked (amivel éppenséggel hozzá is szoktathatnak a használatához így remélve, hogy fizetsz), és ha igen, a próbaidő lejártával fizetned kell egy bizonyos összeget. A próbaidő alatt lehet, hogy a működése limitált is, azaz nem éred el minden funkcióját, ezek csak a fizetés után megkapott aktiválási kód beadása után élnek. A shareware és az, hogy fizettél érte, egyáltalán nem jelenti, hogy jobb supportot kapsz, mint egy freeware esetében. Sokszor minden utólagos támogatás nélkül terjesztik a shareware-eket is.

Tehát hogy eloszlassuk a ködöt, a fenti listában szereplő programok mind ingyen használhatóak. Egyes esetekben (pl Teamviewer) fizetőssé válnak, ha az ember üzleti alapon akarja őket használni.

St4rk · http://hamburger.blog.hu/ 2009.01.20. 09:48:17

huncutka: Nem tudom mikor nézted utoljára az Openofficet, mostanában szinte pont ugynúgy néz ki, mint a Microsoftos office :)

Skulo · http://politoxi.blog.hu/ 2009.01.20. 10:40:07

Azt írtam, hogy "a freeware általában" nyílt és nem azt, hogy mindig. Azt mondtam, hogy a nyílt forráskódok, általában azzal a general licencel futnak, amit nyílt kódokhoz találtak ki. Azt mondtam, hogy a freeware-ek nagyrészére jellemző, hogy otthonra ingyenesek. Nem jelentettem ki fixen egyiket sem, hiszen én magam is találkoztam mind a két esettel, illetve ezek variációival. Ne vedd magadra, de te kijelentetted, már a poszt címében is, hogy ezek bizony freeware programok, pedig nem mind az, pl. a irfan nem az, hanem shareware, csak erre akartam felhívni a figyelmet és nem belédkötni, ne vedd hát magadra. Megkeresem, hogy mi a nyílt licenszelés neve, mert így a levegőbe beszélek.

Skulo · http://politoxi.blog.hu/ 2009.01.20. 10:42:42

Wiki az OSL-ről: en.wikipedia.org/wiki/Open_source_license
és
GNU General Public Licence, így hívják amire gondoltam, ezzel találkoztam sokszor a freeware-eknél, GPL-el.

St4rk · http://hamburger.blog.hu/ 2009.01.20. 10:54:12

Idézet: "IrfanView is a very fast, small, compact and innovative FREEWARE (for non-commercial use) graphic viewer for Windows 9x/ME/NT/2000/XP/2003/Vista."

Tehát freeware és nem open source. Csak binárist tudsz letölteni belőle.

Ami talán nem határozottan freeware, az a Teamviewer, annak megkérik rendesen az árát. Még csak nem is ilyen shareware berkekben megszokott összeg.

Értem amit mondani akarsz, de akkor sem igaz ebben a formában az általánosítás. A freeware általában sem nyílt. De most ezen ne vesszünk össze :).

Skulo · http://politoxi.blog.hu/ 2009.01.20. 11:48:56

"for non-commercial use" ezen van a hangsúly. Nem céges felhasználásra. Nem veszekedni akarok veled, sőt nem is kritizálom a posztodat, csak kiegészíteni akartam. Mind a két nagyvállalatnál, ahol eddig dolgoztam kellett szoftver leltárt készíteni és leadni azt az Artisjus erre szakosodott gengsztereinek, szóval tudom, hogy pl. az IrfanView nem volt ingyenesen használható ezeknek a cégeknek a számára, gondolom ez úgyanúgy vonatkozik egy kis cégre, de akár egy jogi személyre is (akár egy ember, aki cégként működik, céges gépet használ, amit elszámolt, visszaigényelt, ilyesmik). Tény, hogy nem hinném, hogy a "szoftver rendőrésg" egy-két fős minicégekre utazna, de, ha jogilag tiszta céges gépet akar valaki, akkor bizony az Irfan fizetős. Inkább arra akarok ezzel rámutatni, hogy azért, mert egy kis programocska letölthető, elterjedt és otthoni célokra ingyenesen használható, az nem feltétlenül jelenti azt, hogy a céges gépen is ingyen rajta lehet. Ha valaki jogtiszta gépet akar, akkor az olvasson Licence szerződést.

St4rk · http://hamburger.blog.hu/ 2009.01.20. 12:00:49

Ez világos. A probléma inkább ott van szerintem, hogy a freeware és shareware közt elmosódtak a különbségek, összevissza használják. Az Irfanview esetében a program készítője sincs nyilván tisztában a fogalmakkal. Mert bár ő, mint freeware-t deklarálta a programját, az valójában nem az, mivel nem free minden esetben. A shareware-ért meg mindig fizetni kell, valamilyen formában, előbb vagy utóbb.

Skulo · http://politoxi.blog.hu/ 2009.01.20. 12:30:06

Hát igen, ő sem tudja pontosan, mi sem tudjuk pontosan, talán senki sem tudja pontosan. Biztos mindig az adott ügy bírója, vagy jogászai, ügyvédei tudják a legpontosabban. (vélik tudni a legjobban :) ) Csak arra kell felhívnunk a figyelmet, hogy ügyelni kell a liszensz szerződésekre, amiket a programokhoz(ba) mellékelnek, mert nem mindig csak plusz helyet foglalnak a winyón. :)
Ha még a kockák sem tudják, akkor gondolhatod, hogy az otthonról dolgozó könyvelő, vagy biztosítási ügynök mennyire nem vágja, hogy a jogtisztának gondolt gépe, mennyire nem is biztos, hogy valóban az. Azt hiszem ezt, itt, most le is zárhatjuk. Aki megnézi az írásodat és "kis"-céges gépe van (azaz érintheti az ügy), az most már legalább minimum aggódik. :) Talán volt valami haszna a kommenteknek. Egy biztos, a listádnak volt. :)

euthymia · http://bayofbengal.wordpress.com/ 2009.01.21. 09:18:32

@St4rk: miért az en_huncutka jelenik meg mostanában, ha írok, régen az Euthymia jelent meg, nem? na, mindegy.
A nyáron volt nyolcvanvalahány napos próbaverizó nálunk és én vagyok túl béna, vagy nagyon microsoft-függő, de nem bírtam megszeretni...

St4rk · http://hamburger.blog.hu/ 2009.01.21. 09:22:55

@Euthymia: Nem tudom, hogy most miért az jelenik meg, talán a regisztrációs kötelezettség óta változott meg valami.

Egyébként az Openoffice teljesen ingyenes, nincs belőle próbaverzió. Talán valami mást próbálhattál :)

Skulo · http://politoxi.blog.hu/ 2009.01.21. 19:17:19

Nem keverendő a StarOffice-al, bár az is valami hasonló, Ms utánzat, talán az fizetős.

euthymia · http://bayofbengal.wordpress.com/ 2009.01.22. 15:11:47

Na, most akkor szőkét játszom, lehet, hogy igaza van Skulo-nak, hogy inkább Star volt, de most tisztára megkeveredtem, szóval a lényeg, nekem MS jön be, vagy csak nehezen szokom hozzá az újhoz :)
süti beállítások módosítása