17
11/2009
2

Gondolatok a szabadúszás körül

Már majdnem egy éve szabadúszok, összeszedem róla a gondolataim egy kötetlen postban. Még valakinek hasznára is lehet, bár itt más törvények szabályoznak, mint Magyarországon. Az érzelmi és társadalmi hatásai viszont hasonlóak mindkét országban.

Az igazat megvallva, ezalatt a szűk év alatt sem értem abba a tipikusnak mondható, szabadúszó létbe, amire az emberek gondolnak, amikor mondom nekik, hogy freelancerként tevékenykedem. Úgy tűnik, él egy tipikus kép erről az életmódról, ami általában szerintem messze van a valóságtól. Rengeteg tényezőnek kell teljesülnie, hogy az a fajta életvitel menjen, keveseknek sikerül igazán. Az én problémám az, hogy családom van, elég sok anyagi teherrel, amit fedezni kell tudni, így nem vállalhatok, nem merek vállalni, nagyobb kockázatot, mint amennyi feltétlen szükséges. 

A mostani helyzetemet úgy lehetne leírni, mintha két cégnél lennék alkalmazásban, annak a lehetőségével, hogy hol ennek, hol annak dolgozok többet. Mikor, hogy. Megesik olyan is, hogy mind a kettőnél gáz van és oltani kell, olyankor kissé stresszesebb, mint egy szokványos állás. Emellett több az adminisztráció de néhány apróságtól eltekintve másban nem különbözik. 

A tipikus kép, ami a szabadúszókról általában az emberekben él, hogy minden tök laza, akkor dolgozok, amikor akarok, ott, ahol akarok, dől a lé, süt a nap és a laptopom mellett színes-napernyős margarita áll az asztalon. Vagy egy kávézóban ülök és karamellás latte macchiatot szopogatok a munka mellé, ahogy épp a kedvem tartja.

Nos ez a legkevesebbeknek sikerül, mégis azt lehet mondani, hogy bizonyos feltételek mellett közelebb lehet kerülni ehhez a képhez. Én most egy ideje valahol félúton állok, mintegy ötvözve a fix állás viszonylagos biztonságát a freelancerség szabadságával. Ha olyanom van, spontán kiveszek egy szabadnapot, nem szól rám érte senki, amíg a munka akkorra készül el, amikorra kell. Megvan egy havi állandónak mondható jövedelmem, még ha többet is kell adminisztrálni hozzá.

Egy freelancer, aki tisztán projektalapon él (legyen programozó, újságíró, vagy bármi más), általában nem mondhatja ugyanezt el magáról. A szabadnapot ő is kiveheti, de az állandó jövedelem nem jellemző, olykor több hónapot is ki kell tudni húzni nélküle. Nagyobb a hullámzás, nagyobb a rizikó. Jobban be kell tudni osztani a rendszerint egy-két nagyobb összegben érkező jövedelmet. Ez abban az esetben nyilván nem baj, ha az ember egyedülálló, esetleg párkapcsolatban él, kis lakása van, és megvan egy anyagi puffere, amivel ki tudja guggolni az ínségesebb ídőszakokat. 

Kicsit mélyebben vájkálva, az emlegetett szabadság pozitív oldalai között lehet említeni például, hogy nem kell valamiféle ökör főnöknek szót fogadni. Van helyette kedves ügyfél, de ha javíthatatlanul elharapózna a dolog, akkor tovább lehet lépni. Ha úgy tarja kedvünk dolgozhatunk nappal, vagy éjjel, még ha érdemes is legalább egy pár órás metszetet tartani a normál irodai órákkal, az ügyfélkapcsolat fenntartása végett.

Dolgozhatunk akár kedvenc kitérdesedett tréningalsónkban, de mint említettem, a sarki kávézóba is lemehetünk, ha ott adottak a munkavégzés lehetőségei. A Starbucks nagyon népszerű ebből a szempontból, ott ingyen wifit osztanak. Jó idő esetén ki lehet ülni a balkonra vagy elmenni egy parkba dolgozni. Vannak olyan projektek, ahol egyáltalán nem találkozunk a megbízóval, minden online bonyolódik, ám tapasztalatom szerint nem ez a jellemző, ilyesmi inkább kisebb feladatoknál fordul elő. Ebből következik, hogy alkalmanként az ügyféllel is találkozni kell, ilyenkor érdemes a mackónadrágot valami alkalomhoz illőbbre váltani.

Hátrány viszont, hogy az embernek néha nehéz magát rávenni, hogy csinálja, amit csinálni kell, ha nincsen aki rugdalja a seggét. Szar, ha van főnök, de megvan az előnye is. Biztos vannak, akik most azt mondják, ugyan, ez semmiség, de, szintén tapasztalat, ha egyszer elindul az ember a lejtőn, baromi nehéz megkapaszkodni és felmászni megint. Hacsak nincs valami jófajta hidegzuhany hatás, mondjuk egy mínusz félmilliós számlaegyenleg.

Aztán összefolyik a privát élet a munkával, gyakran még az a fél órácska sincs meg, amit avval töltünk, hogy az irodából hazamenjük. Nálam ez gyakran gondot okoz, amikor otthon dolgozom és este hat körül kilépek a szobámból, bele rögtön a családi életbe. A fejemben még a munka körül kavarognak a gondolatok, kívülről meg már jönnek a kérések, csináljam ezt, csináljam azt, játssz velem papa, vásárolni kell menni, ésatöbbi. A hirtelen váltás különösen olyankor megy nehezen, ha egy stresszesebb nap van mögöttem, melynek eredménye alkalmanként bizony egy-egy veszekedésbe torkolló este.

Mindent önállóan kell megszervezni, projektet keresni, reklámozni, adminisztrálni, könyvelni, emellett még dolgozni is és figyelni, hogy maradjon némi szabadidő a végén. Számomra kissé nehézkes ez az önreklámozós, adminisztrálós rész, de meg lehet, és kell, tanulni.

Különös figyelmet kell fordítani a szabadságoknak, a betegség pedig egyenesen a freelancer ellensége. Nincs fizetett szabadság, sem táppénz (itt legalábbis, nem tudom, hogy konkrétan ez hogy megy Magyarországon). Érdemes eleve úgy nekiindulni a szabadúszásnak, ha tehetjük, hogy legyen egy legalább 2-3 hónapra elegendő összeg a számlánkon, hogy az ilyesmiket áthidalhassuk.

Fontos, és legalább olyan nehéz feladat, meghatározni saját bérezésünk, miért mennyit kérünk. Könnyen el lehet rontani, ha túl keveset kérünk, komolytalannak tűnhet, túl sokkal pedig kevés esélyünk van a konkurrencia ellenében. Hasonlóan fontos és nehéz az ajánlatok írása, hogy az ne csak valami száraz szakszöveg legyen, eltalálja az ügyfél vágyait, kívánságait, és egyúttal lehetőleg minden fontos jogi fordulatot tartalmazzon.

Praktikus általában, hogy ha egy projektet sikeresen zárunk, az ügyfél elégedett, akkor remélhető, hogy jönnek további megbízások is tőlük. Ha mást nem, egy jó kapcsolatot alakítottunk ki, aki alkalomadtán továbbajánl minket. Ha már gurul a szekér, nem olyan nehéz mozgásban tartani. 

A célom most az, hogy jövőre ebből a felemás állapotból kitörjek kicsit és elmozduljak a projektalapúság felé. Kissé több flexibilitás, több kockázat van benne, valószínűleg több utazás is, de közelebb áll ahhoz, amit elképzeltem, mikor megtettem a szabadúszás felé az első lépést. Meglátjuk, hogy sikerül-e, illetve azon az úton sikerül-e, ahol most vagyok, vagy le kell térnem róla.

A bejegyzés trackback címe:

https://hamburger.blog.hu/api/trackback/id/tr711531819

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Skulo · http://politoxi.blog.hu/ 2009.11.27. 20:14:02

Nem jártam erre mostanában ezért csak most vette mészre, hogy pont arról írtál amiről beszélgettünk. Najó, nem csak arröl beszéltünk, de erröl is.
A szabadúszás érdekes világ, de egyben félelmetes is. Gyerekkori álmom, de valahogy nem vagyok képes elérni, vagy talán itt nem is lehet igazán.

Egy valamiben azonban kijavítanálak, habár tudom, hogy nem pont azért és nem úgy írtad, de mégis:
"az én problémám az, hogy családom van"
Tévedés, a te szerencséd, hogy családod van. Nem is akármilyen, szóval még ha néha nehéz is, azért leginkább jó dolog ez. :) ;)

atléta-warrior 2009.12.02. 11:53:41

Helló! Ez nagyon érdekes, nekem is van pár tapasztalatom. Az én életmódom sajátos, ugyanis mint "kutató" vagy "értelmiségi" egészen érdekesen jelenik meg az előbbi probléma. Van két állásom (egyetemi oktató, akadémiai kutató - ez ebben a szférában teljesen sztenderd) és emellé jönnek még az egyéb megbízások (cikke, előadói megbízás stb.) A dolog sajátosságát az adja, hogy mindkét helyen határozott idejű szerződésem van, ami azt jelenti, hogy ha lejár, akkor bármilyen indokolás nélkül elköszönhetnek tőlem, tehát van egyfajta teljesítménykényszer, annak ellenére, hogy mindkét állás nagyon nagy fokú szabadságot biztosít. A nagy előnye ennek a felállásnak, hogy gyakorlatilag teljesen szabadúszóként dolgozhatom, mert én osztom be az egyetemi óráimat és minden mást is. A nagy hátránya viszont az, hogy az egyéb megbízásokkal együtt - amelyekről az a tapasztalatom, hogy most már szépen folyamatosan jönnek - akár túlvállalásba is átfordulhat a dolog, és néha csak kapkodom a levegőt látva a határidőket és a feladatokat a naptáramban. Mindezek ellenére úgy érzem, hogy ez jó dolog, de igazából sokszor az a benyomásom, hogy jóval többet dolgozom (beleértve az éjjeleket is), mint egy egyszerű munkavállaló, akinek van egy fix állása...