11/20082
Futó gondolatok
Terveztem, hogy írok egy összegzést, milyen hatással volt az éltemre, hogy elkezdtem futni. Snowqueentől kaptam egy aranyos oklevelet, amiért motiváltam őt, és még néhány bloggert a futás elkezdésére. Örülök neki, hogy segíthettem nekik. Ennek kapcsán ismét felmerült, hogy kellene írnom egy ilyen bejegyzést, így most nekiesek.
Nálam a futás egy komplexebb változás kezdetének egyik alapja volt, így nehéz elkülönítenem, hogy csak a futás milyen hatással volt rám.
Mint már korábban írtam, az egyik fő oka annak, hogy elkezdtem futni, az volt, hogy a neurológus tanácsolta nekem fejfájás leküzdése kapcsán. Ebből nem lett volna semmi, ha már korábban meg nem indul bennem egy folyamat, ami hajlamossá tett arra, hogy a totális petyhüdt életvitelemből kitörjek valahogy. Akik olvasgatták korábbi bejegyzéseim, azok tudják, hogy javarészt otthon dolgozom. Ez egy olyan állapot, amit általában mindenki elsárgulva hallgat, ha mesélem, majd elküld melegebb éghajlatra, amikor elérek a velejáró hátrányok ecseteléséhez. Korábban én is mint eszményi helyzetet jellemeztem volna, de így, hogy benne élek már több, mint két éve, már nem látom annyira rózsásnak.
Az élet beszűkül, az ember felkel az ágyból, pisi után akár egyből az íróasztal elé ül, nekiáll híreket, blogokat olvasni, böngészgetni, videózni, játszani, stb (kinek mi a preferenciája). Elvétve dolgozgat egy kicsit, néha eszik, iszik, ismételten felkeresi a fürdőt (ha éppen nincs semmi érdekes egyéb böngésznivaló, akkor talán zuhanyzik is egyet), aztán lefekszik aludni megint. Minden további nélkül lehetséges napokat ugyanabban a pizsiben töltenie anélkül, hogy elhagyná a lakást. Egy idő után fel se tűnik. A körforgás eltolódik, az ember később kel, később fekszik. Amennyiben nem kell dolgoznia adott időkben, lehet hogy teljesen éjszakai módra vált.
Ez többünk számára egy olyan helyzet, amiért sokmindent feladnának. Én is így voltam vele, nagyon lelkes voltam eleinte. Nálam annyiban más a helyzet, hogy normális munkaidőben nekem is dolgoznom kell (látszatra legalábbis), tehát reggel 9 és este 6 közt elérhetőnek kell lennem. Így nem lett belőlem éjszakai bagoly, viszont a tunyulás az hamar jelentkezett. Nem híztam meg olyan nagyon, illetve úgy mondom, hogy nem látszott annyira rajtam a magasságomnál fogva. Összesen mióta Németországban vagyok 25 kiló körül szedtem fel, ennek nagyrészét abban az időszakban, amikor otthon dolgoztam. Amikor panaszkodtam, akkor azt mondták, hogy nem vagyok magamnál, nem látszik rajtam semmi. Lehet, hogy ők tényleg nem is láttak semmit, én viszont észrevettem, hogy mennyi buggyan ki a nadrág felett, amikor előrehajolok, hogy az arcom is pufibb lett és hogy eltűntek egyes csontok, amiket korábban még láttam. Mivel mások azt hajtogatták, hogy sovány vagyok még így is, ezért nem éreztem azonnali beavatkozás szükségességét, de mégis motoszkált bennem, hogy ez így mégse jó.
Ehhez jött még hozzá, hogy észrevehetően vesztettem a szociális képességeimből. Nem szerettem másokkal szóba állni, inkább emailt írtam telefon helyett, figyelmen kívül hagytam ha kerestek és feszélyezve éreztem magam, ha beszélgetnem kellett másokkal. Különösen idegenekkel. A kollegák folyton az agyamra mentek, hol okkal, hol ok nélkül. Nem szerettem velük érintkezni, pedig ez elkerülhetetlen volt a helyzetemben. Ettől még feszültebb lettem. Korábban is voltak ilyen interakciós problémáim, de elég jól sikerült levetkőzni őket addíg a pontig, amikor elkezdtem otthonról dolgozni. Ez megint előhozta belőlem ezeket a rossz tulajdonságokat és rohamosan romlani kezdetem megint.
Valamit tehát tennem kellett. A közvetlen szomszédunk egy felső-középkorú úr, aki jár futni, minden évben bevállal egy maratont is. Egy másik szomszéd, aki inkább velem egykorú és egész jóban vagyunk, hobbifutó. Mind a ketten hívtak, hogy menjek velük, de természetesen nem mentem. Az előbbi nem is annyira vonzott, eltekintve a teljesítménytől, viszont a másikkal már szívesebben mentem volna, de olyan távolinak és lehetetlennek tűnt. Nulla sportmúltammal egyszerűen el sem tudtam képzelni magam, amint sportruhát húzok és izzadva szenvedek. Konkrétan tehát nem is gondoltam rá, hogy el kellene kezdenem futni, de tudatalatt azért befészkelte magát a dolog.
Aztán jött a neurológus a sportjavaslatával, amit azért már komolyabban vettem és már tudatosan gondolkoztam a futás elkezdésének lehetőségén. Talán nem is olyan rossz az. Két akadály volt még előttem, az egyik a kezdeti költségek megindoklása asszonykánál, a másik pedig a tudatlanságom. Nem akartam csak úgy nekiállni futni, főleg, hogy anyósnak valami ismerőse futás közben összeesett és meghalt, melynek történetét többször is mesélte korábban.
Egy nap a boltban megakadt a figyelmem egy Focus újságon, a címlapján egy futóval és valami olyasmi főcímmel, hogy "Gut gelaufen, Technik & Kondition" (szójáték, a gelaufen a futás múlt idejű formája és ebben az összetételben azt jelenti, hogy vmi jól ment). Ez meg is vettem, az első futós befektetésem, ami elindított végül a pályán. Ebben találtam azt a tervet, amin elindultam és amit le is fordítottam. Természetesen a doktor javaslatára hivatkozva gyerekjáték volt az indoklás is, így befektettem egy cipőbe és egy órába. A többit a meglevő ruháimból dobáltam össze és egy szép napon beöltöztem és nekiindultam, hogy a 8 hetes terv első napját magam mögött tudjam. Egyelőre társ nélkül, nem akartam senkit hátráltatni a szerencsétlenkedésemmel.
Kezdetben szenvedtem, különösen az első héten. Izomláz, izomgyengeség, totális kifulladás jellemezte a futós (és pihenős) napokat. Valahogy mégis meg tudtam csinálni mindig a napi adagot és ez egy kellemes érzéssel töltött el, nem hagyta, hogy feladjam. A a heti növekménnyel egyetemben én is érezhetően fejlődtem. Ez is az elejére volt jellemző, de a teljes 8 héten át végig felfelé ívelt. Egyre jobban ment, kevésbé fulladtam ki és kevésbé viselt meg a futás. Nem csak fizikailag éreztem magam jobban, de szellemileg is tisztább lett a kép, jobban tudtam koncentrálni (bát igaz, hogy nem a futás utáni közvetlen 1-2 órában :)).
Amikor a tervnek vége lett, már fel mertem vállalni egy együttes futást a hobbifutó szomszéddal, aki akkor újrakezdő szinten volt. Azt javasolta, hogy menjünk egy kört az Osdorfer See körül. Ez számomra majdnem leküzdhetetlen távnak tűnt, de akkor már nem tudtam visszakozni. Végül is megállás nélkül kibírtam, bár nem futottunk gyorsan. Ha jól emlékszem 42 perc körül teljesítettük az 5.6 km-t. Ma 32 körül futom ugyanezt és a távot kevésnek érzem :).
A kezdeti sikerélmények annyira megalapozták a sportkarrieremet, hogy a rákövetkező egy évben végig kitartott. Ha nem is mentem mindig olyan gyarkan futni, mint ahogy józan ésszel szerettem volna, minden egyes kihagyott alkalommal nagyobbra nőtt az űr és aztán csak elmentem. Heti egy alkalommal mindig sikerült, ha épp nem voltam beteg.
Ugyanez a sikerélmény annyira áthatott minden tekintetben, hogy az élet más területeit is más szemmel néztem, sokkal nyitottabban, tudatosabban. Ha sikerült elérnem, hogy a lihegős kétemeletnyi lépcsőmászásból 1 órányi laza futást kanyarintottam, akkor nyilván más dolgok is vannak, ahol hasonló eredményeket tudnék elérni. A futás végül alapköve lett annak, hogy kikecmeregjek abból a posványból, ahova az otthoni munka süllyesztett. Tudatosan elkezdtem jobban odafigyelni a családom igényeire, amit sajnos szintén eléggé elhanyagoltam. Elkezdtem magam egy normális napirendhez tartani, beleiktattam a mozgást, kikapcsolódást, családot, barátokat, magamat. Ezáltal könnyebben tudtam a munkára is koncentrálni (bár nem mindig effektíven, de ez más tészta). Elkezdtem megint olvasni, új barátokat szereztem, visszatértem a hobbimhoz. Sok más apróságban is fejlődtem. Ja, és leadtam vagy 14 kilót. ;-)
Szóval nekem nagyon megérte, talán ezért vagyok olyan lelkes, ami mások motiválását illeti. 
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Snowqueen 2008.11.07. 09:25:24
MIndenesetre:csak így tovább!:-)
RSS Feed
Kütyük
|
|