05
03/2009
5

Kezdetek hete

Múlt hét, és a mostaninak az eleje is, abból a szempontból volt érdekes, hogy több olyan dolog is történt, amit korábban még nem volt szerencsém kipróbálni, csinálni. Egyik ilyen a szaunalátogatás. Még életemben nem voltam szaunában, azt gondoltam, hogy milyen baromság, izzad az ember, meleg van és a ráncosseggű szaunatársak képét kell bámulni egy szűk helyen. Ez az utóbbi valóban be is bizonyosodott, volt néhány igen érdekes pofa.

Az egyik egy legalább 150 kilós középkorú férfi volt, aki olyan hanyag nemtörődömséggel közlekedett, mintha övé lenne a hely. Egy alkalommal felcsattantotta magát a legfelső polcra az egyik szaunában, ahol először a hátán fekve figyelhettük meg ő rengő nagyságát, majd miután kényelmetlenné válhatott a pozíció, oldalra fordult, szemben a közönséggel, fityegőjét pedig lazán a comb és a poci közé csippentette, felfele irányuló helyzetben. 

Na de ne kanyarodjunk el, még a végén úgy tűnik, hogy nem élveztem eléggé a dolgot. Szerencsére ilyen extremitásokból kevés volt. A hely egyébként nagyon kellemes, több kisebb, egy nagyobb medencével, és vagy 6 különböző szaunával, úgy beállítva, hogy a lehető leginkább támogassa a kikapcsolódást. Pálmák, növények mindenütt, kellemes, lágy fények, nyugágyak, kuckók, beugrók, stb. Este 9 körül mentünk, nem is voltak sokan. Nem vagyok az meztelenkedős fajta, így tartottam egy kicsit a látogatástól, de mivel mindenki meztelenkedik, ezért valahogy nem volt annyira zavaró.

A létesítmény egy elég magas épület tetején van. A szaunák többnyire benn vannak kialakítva, egy finn faházikós szauna viszont kinn van a tetőn. A szaunák és a medencék, megmártózók mellett volt még egy jégbarlang is. A szaunák különbözőek voltak, egyik melegebb, másik kevésbé meleg, vagy eukaliptusszal, illetve más gyógynövényekkel fűszerezett. 

Az egyikben volt szerencsénk megélni egy felöntést, vagy hogy is hívják (Aufguss). Bejött egy munkatárs, vadul hadonászott egy törölközővel, miközben háromszor meglocsolgatta a kemencét. Na, az kemény volt. Majdnem kirontottam a második után, de aztán nem akartam égni, így kivártam a harmadikat is. Volt vagy 100 fok a hőmérő szerint, iszonyú meleg. Levegőt venni csak lehajtott fejjel és óvatos kortyokban lehetett :) A bőr leégett a hátamról, legalábbis érzésre. A víz szabályszerűen patakokban csorgott rólam.

Korábban gyakran jártam görkorizni mindenféle körülmények között, ideértve a téli -10 fokot (nincs is jobb, mint befagyott tócsákon görkorizni) és 35-öt nyáron, tűző napon. Akkoriban azt hittem, hogy annál jobban nem nagyon lehet izzadni, de most megtanultam, hogy de :).

Összességében kellemes élmény volt, jól ki lehet kapcsolni közben. Ha gyakrabban akarom csinálni, akkor mindenképp be kell szereznem egy fürdőköpenyt. 

Másik beavattatásom egy egészen más területen történt. Korábban hallottam a geocachingről, de annyira nem izgatott fel, mivel nem volt hozzá megfelelő GPS felszerelésem, ilyesmibe fektetni ezért pedig nem akartam. Mostanában lett hirtelen kettő is, így körülnéztem neten, hogy milyen cache-ek vannak elérhetők a környéken. Kettőt találtam is olyan távolságban, ahova még gyalog el lehet menni.

A közelebbit (GC12HYK) az elmúlt hétvégén családilag célbavettük és meg is találtuk. Kellemeset sétáltunk és a fiam nagyon odavolt, hogy megyünk "kincset" keresni. Nem is kellett soká kutatni, mire felfedeztük a dobozkát. Egy kisméretű műanyag dobozban sok apróság volt, a kölyöknek rögtön megtetszett néhány üveggolyó. Ezeket kivettük neki, helyette betettünk egy hot wheels autót, aláírtuk a logbookot és próbáltuk úgy visszadugni, hogy ne vegye észre senki. Ez nem is volt olyan könnyű, a kevéssé jó idő ellenére elég sokan császkáltak arrafele.

A mostani hetem pedig egy ügyféllátogatással kezdődött, ezúttal mint független tanácsadó. Egy kollegával mentem, és annak ellenére, hogy 4-kor keltem, és 9-re már Németország másik felén próbáltam az ügyfél cég káoszát megérteni, egész jól sült el a dolog. Régen nem élveztem munkát ennyire :)

A bejegyzés trackback címe:

https://hamburger.blog.hu/api/trackback/id/tr61983251

Trackbackek, pingbackek:

Pingback: Turulcsirip - st_ark 2009.03.05. 23:07:53

[...]Kezdetek hete: Múlt hét, és a mostaninak az eleje is, abból a szempontból volt ér..[...]

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Snow (törölt) 2009.03.06. 09:24:42

No,szívből örülök,hogy rávetted magad-szerintem a szauna a világ egyik legjobb dolga:jót tesz a bőrnek,méregtelenít,meg egyáltalán!Ha bírja a szíved,(bár a szív-és vérnyomás problémásoknak szaunázni sem szabad),szóval,akkor ki kell próbálni utána a jeges zuhanyt,fürdőt,léket,ki-hogy szereti,nagyon felfrissülsz tőle!Hajrá!

Mcsilla · http://meszarosblog.com/ 2009.03.06. 09:27:35

Ez nagyon jó volt, jót nevettem ezen a szaunázási történeten. Többen mondják, hogy milyen egészséges. Sajnos nekem a szívem nem bírja, de akinek nincs semmi gondja, annak hajrá.

Babarum · http://babarum.hu 2009.03.06. 11:26:22

Hahh! A szauna a világ egyik legjobb találmánya, tegnap hajnalban is voltam. :)
Geocaching pedig nagyon jó, kalandra fel!

sylverdevil · http://sylverdevil.hdweb.info 2009.03.06. 17:59:33

a szaunát én is kedvelem, kár, hogy olyan ritkán van alkalmam rá :(

St4rk · http://hamburger.blog.hu/ 2009.03.07. 20:03:21

Már be is terveztünk jövő hét végefelé valamikorra egy újabb szaunázást :)
süti beállítások módosítása