22
10/2008
10

Futószalag, azaz egy őszi futás képekben

Több blogon is megjelentek őszi képek (például itt és itt), ami arra inspirált, hogy csináljak én is ilyeneket. Az idő elég ramaty mostanában, annyira nem tudnék szép képeket csinálni, jó időre várni pedig nem nagyon akartam, mert aztán hirtelen tél lesz. Időm se nagyon van csak úgy csellengeni és fényképezni, így az az ötletem támadt, hogy összekötöm a kellemest a kellemessel, elviszem egy futásra a kis zsebfényképezőgépem, és megörökítem az útvonalat.

Áldozatnak az egyik rövidebb útvonalamat választottam, amely az Osdorfer See körül halad és nagyjából 5.6 km hosszú.  A kis gép a kevés fénnyel és az emelkedett pulzusommal nem sokat tudott kezdeni, így néhány kép életlen lett, mások sötétek. Azért a maradékból így is sikerült egy jó csokorra valót összeszedni, amit most Futószalag fantázianéven prezentálok :).
















Hát így néz ki ez a szakasz. Szerencsére nem túl népes. Az úton végig csak menetirányba fotóztam, egy-egy pillanatra megállva. Kivéve a tavat. A tó fotózásához oldalra fordultam, nem futottam át rajta. ;-)

A bejegyzés trackback címe:

https://hamburger.blog.hu/api/trackback/id/tr47725979

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Babarum · http://babarum.hu 2008.10.22. 11:28:04

Hű, ez nagyon jó útvonal, tetszik!
Mondjuk azt néztem, hogy ott a tónál, a dobbantó előtt nagyon neki kell futnod, hogy átugorj a túlpartra, de aztán a bejegyzés végén helyretetted a dolgot! ;)

Snowqueen 2008.10.22. 11:59:51

Hú,de szép helyeken futsz,mázlista!:-)

St4rk · http://hamburger.blog.hu/ 2008.10.22. 12:32:00

Valóban nem rossz. Azt nem említettem ugyan, hogy ez pont a "rossz" irányban van, az Osdorfer Born fele, amit egy korábbi postomban említettem. Sötétedés után általában inkább másik irányt választok :)

Az Elba felé sokkal szebb, majd csinálok arról is egy képsort, ha valamikor szebb lesz az idő.

Snowqueen 2008.10.22. 13:35:56

Hajrá,nagyon várjuk az újabb képeket!!!:-)

Euthymia · http://lapszelen.freeblog.hu 2008.10.22. 15:30:28

Szia, megint ismételni tudom csak magam :) a harmadik képtől pár kockán át azt hittem, itt vagy a kiserdőben :) :)
Nagyon szeretem az ilyen környéket, bár megvallom a mi ködösünk mostanában kicsit naposabb ;)
Szép napot!

Mebarak · http://www.mebarak.hu 2008.10.23. 15:02:50

Jaj de klassz! Nagyon tetszik nekem is! Látod, ha lenne errefelé ilyen környezet én is rávenném magam a futásra... de itt csak csúnya panel épületek vannak, meg kutyaszar mindenütt... :))

valaminick 2008.10.30. 10:41:48

Szia Hamburger!

Snowqueen blogján keresztül jutottam el a Tiédhez. Az írásaid, beszámolóid alapján nagy kedvet kaptam a futáshoz.

Szeretném kilinkelni a blogod, ha nem gond.

St4rk · http://hamburger.blog.hu/ 2008.10.30. 10:50:48

Szia valaminick :)
Nem gond, dehogyis. Számomra a megtiszteltetés.
De hova akarod kilinkelni? :)

valaminick 2008.10.30. 10:58:08

a saját blogomba.

megvillanok.blog.hu

Igazából egyenlőre lelkivilág javítás céljából írom kvázi terápiás célzattal.
Futni is azért szeretnék...

Aztán a futás kapcsán szeretnélek odalinkelni, mint olyan blog/blogger akitől kedvet kaptam...

St4rk · http://hamburger.blog.hu/ 2008.10.30. 11:56:39

Oké, megköszönöm, ha így teszel :)
El is olvastam a blogod, kommenteltem is.
süti beállítások módosítása