17
02/2009
9

Farsang

Két-három hete a reggeli rutin ovitúrám alkalmával az egyik óvónéni közölte velem, hogy ugye tudom, hogy nemsokára farsang? Öhmmű... Én ugyan nem. Még jó, hogy szólt, de nemsokára lesz cetli is kifüggesztve a pontos adatokkal, majd figyeljek. Rendben.

Természetesen a fiam figyelmét sem kerülte el a közelgő esemény, így meg is kérdeztem tőle, hogy mi szeretne lenni. Jelenlegi (egyik) kedvence Wall-e, szinte azonnal rávágta tehát, hogy robot. Arra külön felhívták a figyelmem, hogy próbáljunk nem kalóz, indián, vagy cowboy jelmezt venni a gyereknek, mivel általános probléma, hogy a gyerekek ezek valamelyikét választják, aztán tele az ovi indiánokkal, kalózokkal és cowboyokkal. A robot tehát jó ötletnek tűnt, a kellékek beszerzése, barkácsolás pedig jó program néhány délutánra. 

Egyik nap aztán el is mentünk egy helyi baumarktba (mint a Praktiker), ahol egy költöztetődobozt, egy tekercs erős ragasztószalagot, ezüst festéket és néhány egyéb apróságot vettünk. Asszonyka hozott Lidlből valami egyszerű LEDes lámpát, én kinyomtattam néhány kijelzőt, kerestem a robotra applikálható számítógépes alkatrészeket és nekiálltunk. Pár délutánunk ráment mire elértük a végső állapotot, de aranyos lett és a kölyök örült neki.

A keze sajnos rövid lett, mivel türelmetlenségi fázisban készült és a fiam nem volt képes elég hosszan nyugodtan állni, hogy pontosan lemérhessem, így vagy 5-6 centivel kevesebb lett. Ez van, annyira nem rossz így se. Legalább nem lóg összevissza a kézfejére :).

Íme néhány kép a készítésről és a végeredményről:




Bebizonyosodott, hogy ragasztószalaggal mindent meg lehet csinálni :).

A bejegyzés trackback címe:

https://hamburger.blog.hu/api/trackback/id/tr80948093

Trackbackek, pingbackek:

Pingback: Turulcsirip - st_ark 2009.02.17. 12:07:16

[...]Két-három hete a reggeli rutin ovitúrám alkalmával az egyik óvónéni közö..[...]

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Snow (törölt) 2009.02.17. 10:35:04

Szerintem nagyon klassz lett a jelmez,s a fiadon látszik,hogy tetszik neki:-)

St4rk · http://hamburger.blog.hu/ 2009.02.17. 10:56:29

Mindig ilyen arcot vág, ha fotózzák. Van neki egy fotómosolya, amnt meglátja, hogy fotózzák, rögtön előjap egy ilyen mesterséges vigyort :). Nehéz egy természetes mosolyt elkapni :)
De tényleg tetszett neki, úgy nézett ki :)

sylverdevil · http://sylverdevil.hdweb.info 2009.02.17. 15:24:51

mókás :)
a lábára is lehetne ilyen cső-féle

Manka78 2009.02.18. 02:35:05

Azta! Ez nagyon jól sikerült :)

Ui: Ha hosszasan nem kommentelek, az azért van, mert a 3 email - 3 jelszó kombinációi lekötik minden figyelmem, és fogalmam sincs, itt mivel kellene belépnem. Ma ötödszörre sikerült. Nem vicces :))

venator 2009.02.18. 16:58:25

Jópofa ötlet! :) Én egyszer hirdetőoszlop voltam. Sose felejtem el.:)

Skulo · http://politoxi.blog.hu/ 2009.02.18. 20:03:40

Jópofa. Esetleg egy fekete, vagy ezüst színű szesztű, netán ducktape az ujjakra és megvan a robotkéz, bár szerintem, max. ti nektek tűnik fel, hogy rövidebb a karja. Esetleg még egy antennával lehetne kiegészíteni a fejét. :)

Nálunk is általános jelenség votl a cowboy. Amit persze még meg is értek, mert Gojko Mitic Winettoue (hogy a 'csába kell írni azt, hogy vinettú?) örökérvényű darab volt akkortájt, illetve az úttörő nyakkendő alap cowboy(rabló?) maszk volt de hogy még ma is mindenki kovbojmeg indián akar lenni? :)

Én varázsló voltam, meg huszár (vajon a labancoknál hogy jönne be, ha huszárnak öltöznék? :) ), meg később kötelező volt csoportos megmozdulást csinálni és akkor cirkusz volt az osztály (valamiért a tanárok is egyet értettek ezzel) és akkor meg bűvész voltam. A többire nem melékszem, ja de mégis, az egyik farsang alatt gyerektáborba voltam(SZOT üdülő FTW), akkor meg ördög lettem volna, de inkább kanyarós és lázas beteg lettem és azt egészen jól alakítottam, haza is küldtek a remek karakteralakításért. :(

Skulo · http://politoxi.blog.hu/ 2009.02.18. 20:04:54

Alufólia kesztyű? Alufólia + ducktape a cipőre?

Skulo · http://politoxi.blog.hu/ 2009.02.18. 20:08:33

Ha most gyerek lennék, akkor hobbit, vámpír, vagy hleyszínelő lennék, vagy az még odébb van? Ja a CSI nem óvodás műsor. A kalóz is játszana, á lá Karibtenger... a kalóz az mindig bejön. :)

Na nem spammepek újabb öltözék ötleteket. :)
süti beállítások módosítása