12/20080
Hamburg S-bahn
A mai napon megnyílt a hamburgi S-Bahn legújabb, a reptérrel összekötő, szakasza. Az S-Bahn gyakorlatilag az itteni HÉV, míg az U-Bahn a metró megfelelője.
Tegnap még nem a tervezett menetrend szerint jártak a vonatok, hanem mindenféle eseményekkel próbálták népszerűsíteni a reptéri új állomást. Az állomásokon kis karácsonyi vásárok, zenekari fogadás és más apróbb figyelmességek várták az érdeklődőket. Az Ohlsdorfi állomáson pedig a gyermekeket a Mignon cirkusz szórakoztatta.
A megnyitó nem volt teljesen problémamentes. A repülőtéri 1-es terminálnál az első vonatra váró kíváncsi utasok előtt nem tudták kinyitni az ajtót, mert nem volt meg a kulcs. Az utasokat aztán átvezették egy másik bejárathoz, ahol aztán sikerült bejutni az új várórészbe és innentől simán ment minden.
Az építkezés már nagyon régóta zajlik, már amikor kijöttem Németországba, 7 évvel ezelőtt, is folyt. Az új vonalon a Főpályaudvarról (Hauptbahnhof) a repülőtérre nagyjából 25 perc alatt juthatunk el egy normál menetjegy áráért. A 3.4 kilométeres szakasz nagyrésze föld alatt halad, amit a vonatok 4 perc alatt tesznek meg. Az alagút az Alster tó és egy nagy lakónegyed alatt is átmegy, mintegy 30 méter mélységben. A vonalon a vonatok megengedett legnagyobb sebessége 80 km/h. Az új reptéri, középperonos, állomás 140 méteres hosszával alkalmas a teljes hosszúságú vonatok fogadására is, evvel biztosítva az előzetes számítások szerint napi 13500 utazóvendégnek a kényelmes közlekedést. Az elkészült állomás a 68. a sorban (csak S-Bahn), ebből is látható, hogy a HÉV- és metróhálózat elég kiterjedt.
A vonalon 6-23 óra között 10, ezen kívül pedig 20 percenként járnak a vonatok. Az Ohlsdorf megállóban a Poppenbüttel felől érkező vonatokat elfelezik, és a tervek szerint a hátsó rész halad tovább a korábbi menetrend szerint, az első pedig megy a reptér felé.
A korábbi buszforgalmat felváltó HÉVre már majd' 40 éve várnak a hamburgiak. Az építkezés körülbelül 280 millió Euróba került, amit 60%-ban az állam, 40%-ban Hamburg állt.
12/20085
Testmozgás, fekvőtámasz, futás, másnap
Most ismét egy személyes jellegű post következik, kicsit a múlt heti történteket magamból kiírandó.
Múlt hét elején kezdtem el a fekvőtámaszos tréningtervet, ami egész jól ment. A napi mennyiség pont annyi, amit még épp ki tudok szenvedni magamból. Jó benne, hogy nem igényel nagyon sok időt, így nem kell különösebben előre tervezni sem. Ezzel tisztában is voltam, de egy kicsit túllőttem a célon szerintem, nagyon összevissza csinálgattam. Mindig estére hagytam és olyankor a családi élet nem annyira teszi lehetővé, hogy még vacsora előtt, békésen megcsinálhassam a fekvőtámaszaimat. Ebből adódott némi súrlódás itthon, de azért megoldódott és végül sikerült is mindent besúvasztani a programba.
A fekvőtámaszok hétfő, szerda és pénteki napokra esnek. Keddre istenes izomlázaim lettek. Szerdán azért nem okozott gondot a terv teljesítése és addigra egész jól el is múltak a fájdalmak. Csütörtökön egy haverral elmentünk squasholni. Nagyon jó volt, egyetlen probléma, hogy nagyon régen nem csináltam és ennek megfelelően ismét szépen belázasodtak az izmaim, noha ezúttal mások :-).
Péntekre volt tervezve egy kis szülinapi buli, aminek előkészületei eléggé elvitték a napomat, még dolgozni se nagyon volt időm. A fekvőtámaszokat azért a pogácsasütés és a gyerekpátyolgatás közt valahogy sikerült lenyomni. A buli aztán olyan jól sikerült, hogy a szombati napom nagyrészét fel is emésztette a regeneráció :-).
Vasárnap azért sikerült elmenni egy laza 8 kilométert futni, aminek következtében el is értem a 400km-t a jogmap-es számlálómon. :-)
Tegnap kezdtem meg a második hetet a fekvőtámaszozásban. Sajnos nem ment olyan jól, mint a múlt héten. Sokkal hosszabb szüneteket kellett tartanom a szériák között, hogy meg tudjam csinálni a következőt és szenvedtem mint a kutya. Ezt egyelőre a hétvégi magatartásomra vezetem vissza és reménykedek, hogy javulni fog :-)
12/200817
Neves nap
A mai napon sokminden történt a világban. Ami az én szemszögemből mégis érdekesebb, hogy születésnapom van. :)
Keserű tapasztalat volt, amikor megtanultam, hogy errefele a népek szeretik, ha a születésnapukon az első, amit hallanak másoktól, az a szülinapi köszöntő. Ha ezt elvéti az ember, abból komoly sértődések alakulhatnak ki. Az adott napon tehát a lehető leghamarabb essünk túl német barátaink köszöntésén, lehetőleg röviddel éjfél után egy smsel boldogítsuk. Ha ez nem megy, és tudjuk, hogy aznap nem is találkozunk, akkor reggel első dolgunk legyen az illetőt telefonon felköszönteni. Ha a személyes találkozás előreláthatólag csak a nap második felében, esetleg este következik be, akkor is tegyünk így, aztán személyes lehet később pótolni.
Nálunk korábban ez valahogy nem volt ilyen éles. Volt olyan is, hogy amikor a születésnap egy munkanapra esett, akkor egyszerűen eltoltuk (vagy előrehoztuk) hétvégére, hogy békésen ünnepelhessünk / vadul bulizhassunk. Az adott napon természetesen osztottuk a jókívánságokat, de nem volt katasztrófa, ha nem azonnal reggel történt ez, neadjisten elmaradt. Az már azért húzósabb eset, amikor sem halasztás, sem jókívánság nem következett be :-).
Boldog szülinapot magamnak, még ha dolgoznom is kell :-)
12/200810
Snow Dome Bispingen
Jobb dolgunk nem lévén, Vasárnap elmentünk az egyik szomszéddal és annak az 5 éves fiával síelni. Hét eleje óta tervezgetjük és bár az ötlet tetszett, kicsit tartottam tőle, hogy az én fiam, aki 4 éves lett épp, nem nagyon fogja értékelni. Nem igazán akart biciklizni és görkorizni sem, az volt az érzésünk, hogy az olyan dolgokhoz, amiket meg kell tanulni és nem megy elsőre, nem mindig van türelme, ideges lesz és elutasítja. Na, valami ilyesmire számítottam Vasárnap is, de szerencsére nem következett be.
Ja, hogy síelés. Errefele ugye nincsenek hegyek, így jobb híján maradt a két, közelben található, zárt sílétesítmény egyike. Mindkettő gyakorlatilag egy fedett sípálya, amely akár nyáron is használható. Komoly elhatározásunk nem volt, így véletlenszerűen a bispingenit választottuk.
Nincs messze Hamburgtól, körülbelül 40 percnyi autózás ajtótól ajtóig. Könnyen megközelíthető, az A7 autópálya mellett, közvetlen a Schumacher féle gokartpálya szomszédságában található. Az időjárás borzalmas volt, köd, hideg, havaseső és mindent átható nedves szürkeség jellemezte. Ideális alkalom valamilyen fedett helyen gyakorolható elfoglaltsághoz. Még akkor is, ha benn -2 fok van.
Nem volt konkrét elképzelésem, hogy mire is számíthatok, nem bújtam előre a prospektusokat adatok után kutatva. Így aztán meg is lepett, hogy belülről milyen nagy a pálya, holott a kettő közül ez a kisebbik. Nyilván így sem helyettesíthet egy kellemes hegyi gleccsersípályát, de azért egy napra elugrani csúszkálni, tanulni, gyakorolni pont jó.
A fő pálya, ami az épület nagy részét kiteszi, felül 60, alul 100 méter széles és 300 méter hosszú, 37.2 méter szintkülönbségen 9 és 20 % között váltakozik a lejtése. Jobboldalt, nagyjából a szélesség egyharmadát igénybe véve, egy extrém sportoknak kialakított rész van mindenféle ugratókkal, korlátokkal és más hasonlókkal. Efelett halad a 6-üléses Dallmayr sílift, pont olyan, amiket hegyeken is látni. Baloldalt van kialakítva, a maradékot nagyrészt elfoglaló lesikló rész. Azért nagyrészt, mert a legszélén még van egy együléses, tányéros lift is.
Emellett van egy kisebb pálya is, ami kifejezetten kicsiknek, illetve nagyon kezdőknek ajánlott. Itt folyt az oktatás is. Ez a főépület melletti kisebb részben van kialakítva, közvetlen átjárással a nagy pályára. Talán negyed olyan hosszú, és sokkal enyhébb lejtő, mint a másik. A jobboldalán egy futószalagos "lift" van, amivel könnyen boldogulnak még kisgyerekek is.
A havat 13 hóágyú biztosítja, amelyek a plafonon lógnak. Állítólag napi 50 köbméter havat tudnak generálni. A hó jó minőségű, nem jeges. Két ratrak / Pistenbully gondoskodik a hóról éjjelente. Őket nem lehetett látni, gondolom valahol kívül parkoltak.
Ha nincsen valamilyen felszerelése valakinek, akkor itt mindent lehet bérelni helyben. Síruhát, bakancsot, lécet, botot, sisakot, stb. Ez nagyon jól hangzik elsőre. Praktikus is, ha kisgyerekről van szó, nem kell évente új felszerelést venni. Nekem van mindenem, kivéve lécet és botot, ezek otthon maradtak Magyarországon. Amúgy is elég régiek, így ideje lenne újakat vennem. Amikor kérdezték, hogy akarok-e bérelni valamit, akkor mondtam, hogy igen, lécet és botot legyenek szívesek felszámolni. Hát bakancsom van-e. Mondtam, hogy van. Mióta síelek? Mondom már régóta, de az utóbbi 6-7 évben nem voltam. Ah, akkor biztos a bakancsom is régi, és azt javasolja, hogy inkább béreljek egyet, mert a műanyag alkatrészek elfáradásából komoly balesetek adódhatnak. Még egy példát is mutatott, hogy mi törik el és hol... Kicsit vonakodtam igent mondani, de hát ő a szakember, így belementem és kértem azt is.
Nos, azt hiszem soha többé nem esem ebbe a hibába. Nem mondom, hogy gáz volt a bakancs, amit kaptam, külsőre egész okénak tűnt. Belülről se nézett ki rosszabbul. De az a szag. Ú, atyaisten, na azt nem szeretném mégegyszer. Aki síelt már, tudja, hogy bizony megizzad az ember lába, akármilyen hideg is legyen. Nem akarom tudni, hogy hány ember viselte előttem a bakancsokat, de erős volt a gyanúm, hogy sok, és hogy nem nagyon törődtek a tisztításával. Igazából az egész öltözőrészben ez a csípős alapszag terjengett, szemmel láthatóan sokan döntöttek úgy, hogy itt bérelnek bakancsot.
Amikor visszaadtam a bakancsot a végén, megrémülve láttam, hogy a faszi fogja és simán visszateszi ugyanoda, ahonnan kiadáskor levette. Semmi tartó a tisztításra, fertőtlenítésre, szárításra váró bakancsoknak, vagy ilyesmi. Egyszerűen visszatette ugyanoda. Nem ismerem a rendszert, de gyanús. Legközelebb biztosan a sajátjaimat húzom fel, ha még nem sikerült újat szerezni, akkor a régieket, amíg le nem foszlanak a lábamról.
Mivel a fiam még sosem síelt, számomra nem nagyon adatott meg a síelés lehetősége. Aminek viszon nagyon örültem, hogy ő nagyon jól csinálta, annak ellenére, hogy először volt a lábán síléc. Kanyarodni nem nagyon tudott még magától, sem fékezni, de egyenesen egész jól csúszott, amíg meg nem ijedt a sebességtől és el nem esett. Maga kérte, hogy engedjem egyedül, fenn a nagy lejtő tetején. Eleinte a kis lejtőn csúszkáltunk, én bakancsban futottam mellette, ő meg a kezem fogva síelt. Próbáltam magyarázni neki, hogy hogyan tartsa magát, de persze nem sokat segített. Mindenesetre élvezte és 4-5 csúszás után úgy is gondolta, hogy ő mostmár elég jó, menjünk fel a nagy pályára.
Fel is csatoltam a lécem és irány a sílift. Kicsit féltem, hogy hogy veszi az liftre való felülést, de mintha mindig is ezt csinálta volna. Kellett neki azért segíteni, hogy rendesen rá tudjon ülni az ülésre, de semmi ijedtség, sírás, hiszti nem volt. Még akkor sem, amikor elemelkedtünk és a lábunk a levegőben lógott. Itt persze nincs olyan, hogy 100 méter sziklás szakadék, vagy erdő van alattunk, de azért elég magas, külösen egy ilyen kis emberkének :).
Lecsúszni többféle kombinációban próbáltunk. Az egyik, hogy az oldalra kitartott botba kapaszkodik a gyerek és így megyünk együtt. Ez nem jött be annyira, mert még nem tudja a léceit annyira kontrollálni és megesett többször, hogy összeakadtak a léceink, ahogy én hóekében fékeztem. A másik megoldás jobban bevált, hogy én terpeszbe álltam, ő pedig a lábaim közt haladt, a kezemmel pedig tartottam. Ennek ugyan megvan az a veszélye, hogy ellustul és hagyja magát tartani, de azért ha folyamatosan mondtam, hogy mit csináljon és csak lazán tartottam, egész hosszú szakaszokat tudtunk megtenni. Mint mondtam, a végén teljesen egyedül is csúszott egy fél pályányit. :)
Kellemes volt, praktikus, hogy közel van. el is terveztük, hogy január vége felé megint megyünk. 1-2 év, és ha így haladunk mehetünk fekete pályázni Svájcba :)
11/200823
Canyon CNS-GPS2 Outdoor Trainer (UPDATED)
Néhány hete az interneten brózoltamban egy live shopping weboldalon botlottam a fent nevezett holmiba. Korábban is foglalkoztatott a gondolat, hogy venni kéne egy GPS képes órát futáshoz, de az árakat megismerve meg is maradt az álom szintjén. A népszerű órák, mint a Garmin Forerunner 305 ill 405 igen drágák, a választék viszont nem olyan nagy, hogy nagyon válogatni lehetne. A fenti versenyző egy viszonylag új, kezdő szintű készülék, ami nem tud olyan sokat, mint az említett társai, de éppen eleget ahhoz, hogy egy jó társ váljon belőle hobbifutáshoz, sporthoz, geocachinghez.
11/200827
Fekvőtámasz
Egy ideje foglalkoztat a gondolat, hogy a futás mellett kellene valami mást is csinálni, valami nem túl nehezen szervezhető sportot. Szeretek fallabdázni (squash), de azt elég nehéz megoldani, partnert és megfelelő időt kell keresni. Görkori jó lenne, de az a futáshoz hasonló terhelés és amúgy is elég nedves mostanában errefele minden. Van egy húzódzkodórudam a szobában, azon szoktam néha bohóckodni, de elég nehéz felfejlődni, ha 100 kilós testtel kell kezdeni.
Bttn blogján olvastam, hogy talált valami edzéstervet 100 fekvőtámasz eléréséhez. Meg is fogta a figyelmem, rákérdeztem, hol találta, hogy is megy a dolog. Meg is adta a forrást, amit elolvastam és el is határoztam, hogy belevágok.
A terv hat hétre szól. Elsőnek egy tesztet kell csinálni, megszámolni hogy egy menetben hány fekvőtámaszt tudok csinálni. Ez nálam 10 lett, ami nem is olyan rossz, kevesebbre számítottam. Talán a kölyökemelgetés segített :).
Adott egy táblázat, amiben minden hétre a kezdeti, és később megismételt, tesztek alapján egy csomó érték szerepel. Ki kell választani a megfelelőt és azok alapján heti három alkalommal egy edzést tartani. Gondolom, hogy nem lesz egyszerű, de megpróbálom. Valószínűleg alkalmanként gondot fog okozni a futással való egyeztetés is, de csak sikerül valahogy.
Ma megcsináltam az első tesztet és még a héten nekivágok az edzésnek. A folyamatról hetente egyszer írok majd, mint korábban a futásról. Kíváncsi vagyok, sikerül-e megcsinálnom a 100at. Lesz itt mindenféle ünnep is közben, sok szülinap, Télapó, Karácsony, miegymás, tartok tőle, hogy meg kell ismételnem néhány hetet. Azért remélem, hogy Január végéig meglesz :)
11/200810
Arany(os)köpések 4
Vacsorázni készülünk és kérdezem a sráctól, hogy mit szeretne a kenyerére. Már megkentem a szeletet vajjal.
- Mit szeretnél a kenyeredre?
- Még nem tudom...
- Hát akkor találd ki gyorsan.
- Hmm...
...
- Naa?
- Már kitaláltam, csak még nem tudom mit.
*
Egyik este meseolvasás után egy érzelmes, ölelkezős pillanat köveztkezett, aminek keretében mondtam a fiamnak, hogy szeretem. Erre azt mondja nekem:
- Egyem a szíved, papa.
:-D
11/20083
Első hó
2008, November 21, leesett az első hó idén Hamburgban. Nem is akárhogy, ekkora hópelyheket már jó régen nem láttam... Még jó, hogy tegnap este emlentem feltetetni a téli gumikat.
Kattintottam rá néhányat a reggel folyamán:
11/20084
Munkavállalás vállalkozói alapon
Hogy legyen egy kis német érdekeltségű anyag a sok személyes bejegyzés után, jelentek a munkahelyzetről, amelyet már korábban beharangoztam.
Pedzegettem, hogy önállóan folytatnám a pályafutásom, mint szabadúszó programozó (Freiberufler, freie Mitarbeiter). Ez pont olyasmi lenne, amit szívesen csinálnék, változatos és a fix szerződéseken kívül akár saját kezdeményezéseimet is megvalósíthatom, ami nem lenne lehetséges állásban a munkáltató tudta nélkül. Legalábbis az én szerződésemben van egy paragrafus, ami ezt tiltja, és amennyire tudom, hasonló állásokban ez általános is. Nem vagyok benne biztos, hogy a kőművesnek a mestere megtiltja, hogy másodállásban kőműveljen másutt is, de IT területen bevett szokásnak mondható.
11/20082
Keresőkifejezések
Sok blogger tesz közzé alkalmanként egy listát a blogot "ért" érdekesebb keresőkifejezésekről, így ránéztem én is, hogy nálam milyenek szerepelnek. Nagy meglepetés nem ért, a legtöbb kapcsolódik valamilyen módon a blogomon előforduló témákhoz, Németországhoz, Hamburghoz, a hamburgerhez és a német nyelvhez. Másoknál gyakran előfordulnak vicces kombinációk, ilyenek nálam kevésbé akadtak. Két-három olyan volt az elmúlt néhány hónapban, ami nem egészen egyértelmű számomra, hogyan landolt itt. Itt van néhány, témák és előfurdulás szerint csoportosítva.
A top 3 a következő:
- szómagyarázó
- hamburger eredete
- navigon 7110
Hamburgerrel, mint étellel kapcsolatban van sok találat mindenféle variációban. Összetétel, eredet, történet, sőt még a tatárbeefsteak is előfordult.
Hasonlóan nagyon sok a német téma. Nyelvvel kapcsolatos keresések, fordítások, nyelvtani szabályok, der-die-das, tanulási segédletek. Néhány érdekesebbet kiemeltem a teljesség igénye nélkül:
- káromkodások németül
- német nyelv szép nehéz
- szerintem a német nyelv jobb
Németországgal és kivándorlással kapcsolatban is akadtak jócskán keresők. Olyanok is vannak nyilvánvalóan, akik nem igazán tudják, hogy hova akarnak kivándorolni, de szeretnének :)
- kivándorlás külföldre
- hamburg hőingás
- kivándorlás? hova?
Elvétve találtam futással, filmekkel, a billentyűzetemmel, padilzsánkrémmel és hasonlókkal kapcsolatos kereséseket is.
Végül néhány furcsa találat:
- nehezebb megtanulni az a németnyelvet mint
- hogyan tudnék havonta több bevételre szert tenni
- deaf bicikli
- bush hot dogárus
- hostess munka new yorkban
A süket bicikli különösen érdekes eset :)
11/20085
Újra darál a daráló
Rövid helyzetjelentés: Úgy néz ki végre mindenki egészséges megint. A kislányom is kigyógyult a kötőhártyagyulladásból és a megfázásból. Még taknyos kicsit, de megjött az életkedve és végre rendesen alszik is megint. A fiam is hasonló állapotban van, a héten már oviba is küldtük.
Az én torkom még mindig kapar, de remélem nem lesz belőle komolyabb betegség. Most éppen alakulnak a dolgok munkaügyileg is, úgyhogy nem lenne jó kiesni.
Később jelentkezem a szokásos módon, úgy gondoltam megrágom kicsit a munkavállalás témáját, még ha száraz is. :)
Ui: megválaszoltam Istencsászár kérdéseit a külföldön éléssel kapcsolatban. ITT olvasható. :)
11/20086
Szabadság
Holnaptól előreláthatólag hétfőg szabadságoltam magam. A kölyök már egész jó bőrben van, de nem tudjuk beadni az oviba, mert ott meg skarlátjárvány van. A lányka egyre szarabbul van, nő a láza is, csúnyán köhög, taknyos, alig eszik, és alig alszik. Ennek megfelelően mi sem alszunk sokat. Múlt éjjel én voltam szolgálatban és mivel asszonykám is gyengélkedik, valószínűleg ma éjjel is én leszek. Ő beszedett valami kötőhártyagyulladást, a fél szeme úgy néz ki, mintha roppant gyengéden beverték volna. Kék foltok nincsenek, de jól be van dagadva körülötte, a szemgolyója meg szinte teljesen vörös. Nagymamát is leverte a lábáról a nyavaja. Ma még végighúzta a műszakot, de nagyon rozzantan nézett ki a végén, amikor elment.
Így a maradék napjaimból most kivettem kettőt, remélem elég lesz. És remélem, hogy én nem kapok el semmit, annyi gyümölcsöt eszek, hogy a fülemen jön ki.
Ja, és levettem a hirdetéseket. Túl agresszívek voltak, amiket benyomtak ide a postok közé.
11/20087
A virus scanner miért nem megy élőben is?
Úgy látszik a lányom is elkapta ezt a szerencsétlen betegséget, amin a fiam ment át épp. Taknyos, köhög és kicsit lázas. Még remélem, hogy nem pont ugyanazt kapta el, hanem csak megfázott kicsit, vagy valami hasonló. Ha a 4 éves fiam ennyire szenvedett mire kiirtotta magából a vírust, akkor a 10 hónapos hogy fogja átvészelni? Adjatok nekem egy vírusellenőrzőt, amit lefuttatok a lányomon és kiírtja a gonoszokat. De legalább tegye karanténba őket, majd kijönnek a következő barna vonattal.
A fiam meg teljesen lehetetlen mostanában. Szerintem hiányzik neki az ovi. Alig lehet vele bírni, nem hallgat semmire, amit mondunk neki. Reggel pl egy ilyen búcsúbeli tologatós-csattogós játék szárát törte el a fején, miután kijelentette, hogy ezt ő most bizony félbetöri és hiába kiabáltunk neki, hogy ne csinálja, megtette. Mire odaértem, a játék két félben fityegett a kezében... Ilyen szándékos rosszaságot korábban nem csinált.
Sajnos nem tudjuk beadni az oviba, bár ma már szerettük volna, de mondták, hogy ne menjünk, mert sok gyerek skarlátos lett a héten, és fertőzésveszély van.
Asszonyka is eléggé a végét járja, akut alváshiányban szenved és kikészül a folytonos ellenállástól, ami a fiamtól jön... Remélem, hogy hamar lecseng a skarlát és mehet a kölyök megint az oviba. Kell neki az az intenzív foglalkoztatás, amit ott kap, különben teljesen becsavarodik.
11/20084
Hirdetések
A blog.hu választás elé állított a mai nappal, melyszerint el kell döntenem, milyen hirdetési konstrukcióban szeretnék részt venni. Van a Csizmás Kandúr féle, amikor nem kell engedélyeznem a hirdetéseket az oldalamon, de akkor nincs is esélyem arra, hogy a blog.hu ill az index.hu főoldalára kerüljek. Második lehetőség a Kétpúpú Teve, amikor engedélyezem a hirdetéseket, melyek fifty-fifty alapon megoszlanak a saját hirdetéseim, illetve a blog.hu hirdetései között. Aztán van még egy bennfenteseknek kijáró, havi fixet hozó opció, de ide csak kiválasztott, nagyforgalmú blogok kerülhetnek be.
Gondolkoztam, hogy mit csináljak, és végül a Teve verzió mellett döntöttem. Nem mintha nagyon foglalkoztatna a gondolat, hogy kikerüljek az index főoldalára, de kizárni sem szeretném a lehetőséget. Egyel több forrás, hogy alkalmanként rámtaláljon valaki. Végül is azért kezdtem el blogolni, hogy egy képet formáljak a hamburgi életről, talán tartalmaz hasznos információt is :). Ebbe némi személyes is keveredik nyilván, de ez is hozzátartozik, nem is akarom elválasztani. Pénzt nem hiszem, hogy hozna, de ez nem is lényeges.
Elhelyeztem tehát oldalt egyet az új dobozból a hirdetéseknek. Még nem teljesen tiszta, hogy hogy is fog ez működni egész pontosan, de úgy gondolom, nem túl feltűnő, vagy tolakodó, remélem másokat sem zavar nagyon :)
11/20084
Szeretnék
Valahogy nekem is elegem lett a blogos játékokból, elég sok ilyen kering mostanában, de most mégis elgyengültem úgy gondoltam, elorzok egy ötletet, amit Snowqueennél láttam, mégpedig a szeretnék listáját. Aranyos ötlet, jön a Karácsony, nekem még születésnapom is lesz. A család többi tagjának is mostanában van, illetve lesz születésnapja, különösen a December sűrű, amikor 3 is van a Télatyó és a Karácsony mellett. Talán érhető, hogy egy ideje megszaporodtak az ajándékbeszerzési ötletelésekkel eltelt perceink, tombol a hangulat, meg ilyesmi. Ezt ugyan kissé letörte az a tény, hogy a fiam beszerzett magának valami roppant makacs vírust és egy héten át nem nagyon volt se éjjelünk, se nappalunk. A születésnapi buliját is el kellett halasztanunk a most következő hétvégére.
A helyzet javul, a nyomottság lassan elszállni látszik, sőt ma még a nap is sütött. Úgy ám.
Tehát:
Szeretnék egy új futócipőt, a mostani talpa már elég kopottas. Télire néhány melegebb cuccot, többek közt gatyót, és felsőt. Szeretnék egy Lego dózert, olyan távirányítóst (igen, én még rákattanok ilyenekre). Szeretnék rendetrakni a szobámban végre, és szeretnék hobbikkal több időt tölteni. Szeretném azt a zillió könyvet elolvasni végre, amelyek a várakozási soromban állnak már régóta, különös tekintettel azokra, amelyeket rendszeresen hátrébb csúsztatok, amikor bejön egy érdekesebbnek ítélt újabb könyv. Szeretnék egy új gurulós irodaszéket, olyat, amelynek minden lehetséges szögben állítható mindene. Ha már ülök egész nap, üljek kényelmesen. Aztán szeretnék egy új számítógépet, mert bár a mostani is elkaristol még, már elmúlt két éves szegény. Szeretnék jövőre kevesebb hülye kollegát, inkább olyanokat, akik nem érzik személyes támadásnak az építő kritikát, van humorérzékük és munkaidőben dolgoznak is. Szeretném megcsinálni a 2007-es adóbevallásom végre, mert abból jön a lé, amiből a többi szeretnék megvalósítható. Szeretnék többet főzni és pogácsát sütni, hogy legyen egy kis hazai is néha. Szeretnék elmenni jövőre a Cirque du Soleil hamburgi előadására. Szeretnék 2-3 hetet a családommal Magyarországon tölteni pihenésképp. Szeretnék az időben utazni, előre is, hátra is (mennyivel több időt tölthetnék így nyaralással...). Szeretnék spanyolul is megtanulni. Korábban már elkezdtem, de elakadtam valahogy.
Még szeretnék egy csomó mást is, de a jóból is megárt a sok :)
Kommentek