Hamburger

Lázálom

Öleltetek már meg 40.4 °C lázas gyereket?

Forró mint a fűtőtest... Borzalmas élmény. Remélem hamar vége lesz... :-(

Futó gondolatok

Terveztem, hogy írok egy összegzést, milyen hatással volt az éltemre, hogy elkezdtem futni. Snowqueentől kaptam egy aranyos oklevelet, amiért motiváltam őt, és még néhány bloggert a futás elkezdésére. Örülök neki, hogy segíthettem nekik. Ennek kapcsán ismét felmerült, hogy kellene írnom egy ilyen bejegyzést, így most nekiesek.

Nálam a futás egy komplexebb változás kezdetének egyik alapja volt, így nehéz elkülönítenem, hogy csak a futás milyen hatással volt rám. 

Mint már korábban írtam, az egyik fő oka annak, hogy elkezdtem futni, az volt, hogy a neurológus tanácsolta nekem fejfájás leküzdése kapcsán. Ebből nem lett volna semmi, ha már korábban meg nem indul bennem egy folyamat, ami hajlamossá tett arra, hogy a totális petyhüdt életvitelemből kitörjek valahogy. Akik olvasgatták korábbi bejegyzéseim, azok tudják, hogy javarészt otthon dolgozom. Ez egy olyan állapot, amit általában mindenki elsárgulva hallgat, ha mesélem, majd elküld melegebb éghajlatra, amikor elérek a velejáró hátrányok ecseteléséhez. Korábban én is mint eszményi helyzetet jellemeztem volna, de így, hogy benne élek már több, mint két éve, már nem látom annyira rózsásnak.

Az élet beszűkül, az ember felkel az ágyból, pisi után akár egyből az íróasztal elé ül, nekiáll híreket, blogokat olvasni, böngészgetni, videózni, játszani, stb (kinek mi a preferenciája). Elvétve dolgozgat egy kicsit, néha eszik, iszik, ismételten felkeresi a fürdőt (ha éppen nincs semmi érdekes egyéb böngésznivaló, akkor talán zuhanyzik is egyet), aztán lefekszik aludni megint. Minden további nélkül lehetséges napokat ugyanabban a pizsiben töltenie anélkül, hogy elhagyná a lakást. Egy idő után fel se tűnik. A körforgás eltolódik, az ember később kel, később fekszik. Amennyiben nem kell dolgoznia adott időkben, lehet hogy teljesen éjszakai módra vált. 

Ez többünk számára egy olyan helyzet, amiért sokmindent feladnának. Én is így voltam vele, nagyon lelkes voltam eleinte. Nálam annyiban más a helyzet, hogy normális munkaidőben nekem is dolgoznom kell (látszatra legalábbis), tehát reggel 9 és este 6 közt elérhetőnek kell lennem. Így nem lett belőlem éjszakai bagoly, viszont a tunyulás az hamar jelentkezett. Nem híztam meg olyan nagyon, illetve úgy mondom, hogy nem látszott annyira rajtam a magasságomnál fogva. Összesen mióta Németországban vagyok 25 kiló körül szedtem fel, ennek nagyrészét abban az időszakban, amikor otthon dolgoztam. Amikor panaszkodtam, akkor azt mondták, hogy nem vagyok magamnál, nem látszik rajtam semmi. Lehet, hogy ők tényleg nem is láttak semmit, én viszont észrevettem, hogy mennyi buggyan ki a nadrág felett, amikor előrehajolok, hogy az arcom is pufibb lett és hogy eltűntek egyes csontok, amiket korábban még láttam. Mivel mások azt hajtogatták, hogy sovány vagyok még így is, ezért nem éreztem azonnali beavatkozás szükségességét, de mégis motoszkált bennem, hogy ez így mégse jó. 

Ehhez jött még hozzá, hogy észrevehetően vesztettem a szociális képességeimből. Nem szerettem másokkal szóba állni, inkább emailt írtam telefon helyett, figyelmen kívül hagytam ha kerestek és feszélyezve éreztem magam, ha beszélgetnem kellett másokkal. Különösen idegenekkel. A kollegák folyton az agyamra mentek, hol okkal, hol ok nélkül. Nem szerettem velük érintkezni, pedig ez elkerülhetetlen volt a helyzetemben. Ettől még feszültebb lettem. Korábban is voltak ilyen interakciós problémáim, de elég jól sikerült levetkőzni őket addíg a pontig, amikor elkezdtem otthonról dolgozni. Ez megint előhozta belőlem ezeket a rossz tulajdonságokat és rohamosan romlani kezdetem megint.

Valamit tehát tennem kellett. A közvetlen szomszédunk egy felső-középkorú úr, aki jár futni, minden évben bevállal egy maratont is. Egy másik szomszéd, aki inkább velem egykorú és egész jóban vagyunk, hobbifutó. Mind a ketten hívtak, hogy menjek velük, de természetesen nem mentem. Az előbbi nem is annyira vonzott, eltekintve a teljesítménytől, viszont a másikkal már szívesebben mentem volna, de olyan távolinak és lehetetlennek tűnt. Nulla sportmúltammal egyszerűen el sem tudtam képzelni magam, amint sportruhát húzok és izzadva szenvedek. Konkrétan tehát nem is gondoltam rá, hogy el kellene kezdenem futni, de tudatalatt azért befészkelte magát a dolog. 

Aztán jött a neurológus a sportjavaslatával, amit azért már komolyabban vettem és már tudatosan gondolkoztam a futás elkezdésének lehetőségén. Talán nem is olyan rossz az. Két akadály volt még előttem, az egyik a kezdeti költségek megindoklása asszonykánál, a másik pedig a tudatlanságom. Nem akartam csak úgy nekiállni futni, főleg, hogy anyósnak valami ismerőse futás közben összeesett és meghalt, melynek történetét többször is mesélte korábban. 

Egy nap a boltban megakadt a figyelmem egy Focus újságon, a címlapján egy futóval és valami olyasmi főcímmel, hogy "Gut gelaufen, Technik & Kondition" (szójáték, a gelaufen a futás múlt idejű formája és ebben az összetételben azt jelenti, hogy vmi jól ment). Ez meg is vettem, az első futós befektetésem, ami elindított végül a pályán. Ebben találtam azt a tervet, amin elindultam és amit le is fordítottam. Természetesen a doktor javaslatára hivatkozva gyerekjáték volt az indoklás is, így befektettem egy cipőbe és egy órába. A többit a meglevő ruháimból dobáltam össze és egy szép napon beöltöztem és nekiindultam, hogy a 8 hetes terv első napját magam mögött tudjam. Egyelőre társ nélkül, nem akartam senkit hátráltatni a szerencsétlenkedésemmel.

Kezdetben szenvedtem, különösen az első héten. Izomláz, izomgyengeség, totális kifulladás jellemezte a futós (és pihenős) napokat. Valahogy mégis meg tudtam csinálni mindig a napi adagot és ez egy kellemes érzéssel töltött el, nem hagyta, hogy feladjam. A a heti növekménnyel egyetemben én is érezhetően fejlődtem. Ez is az elejére volt jellemző, de a teljes 8 héten át végig felfelé ívelt. Egyre jobban ment, kevésbé fulladtam ki és kevésbé viselt meg a futás. Nem csak fizikailag éreztem magam jobban, de szellemileg is tisztább lett a kép, jobban tudtam koncentrálni (bát igaz, hogy nem a futás utáni közvetlen 1-2 órában :)). 

Amikor a tervnek vége lett, már fel mertem vállalni egy együttes futást a hobbifutó szomszéddal, aki akkor újrakezdő szinten volt. Azt javasolta, hogy menjünk egy kört az Osdorfer See körül. Ez számomra majdnem leküzdhetetlen távnak tűnt, de akkor már nem tudtam visszakozni. Végül is megállás nélkül kibírtam, bár nem futottunk gyorsan. Ha jól emlékszem 42 perc körül teljesítettük az 5.6 km-t. Ma 32 körül futom ugyanezt és a távot kevésnek érzem :).

A kezdeti sikerélmények annyira megalapozták a sportkarrieremet, hogy a rákövetkező egy évben végig kitartott. Ha nem is mentem mindig olyan gyarkan futni, mint ahogy józan ésszel szerettem volna, minden egyes kihagyott alkalommal nagyobbra nőtt az űr és aztán csak elmentem. Heti egy alkalommal mindig sikerült, ha épp nem voltam beteg. 

Ugyanez a sikerélmény annyira áthatott minden tekintetben, hogy az élet más területeit is más szemmel néztem, sokkal nyitottabban, tudatosabban. Ha sikerült elérnem, hogy a lihegős kétemeletnyi lépcsőmászásból 1 órányi laza futást kanyarintottam, akkor nyilván más dolgok is vannak, ahol hasonló eredményeket tudnék elérni. A futás végül alapköve lett annak, hogy kikecmeregjek abból a posványból, ahova az otthoni munka süllyesztett. Tudatosan elkezdtem jobban odafigyelni a családom igényeire, amit sajnos szintén eléggé elhanyagoltam. Elkezdtem magam egy normális napirendhez tartani, beleiktattam a mozgást, kikapcsolódást, családot, barátokat, magamat. Ezáltal könnyebben tudtam a munkára is koncentrálni (bár nem mindig effektíven, de ez más tészta). Elkezdtem megint olvasni, új barátokat szereztem, visszatértem a hobbimhoz. Sok más apróságban is fejlődtem. Ja, és leadtam vagy 14 kilót. ;-)

Szóval nekem nagyon megérte, talán ezért vagyok olyan lelkes, ami mások motiválását illeti. 

Napi tevékenységeim

Valamelyik blogon, sajnos nem emlékszem melyiken, láttam a múlt héten egy bejegyzést, ahol a szerző három napját elemezte. Egy lista mellett, amelyiken a tevékenységek és időtartamuk szerepelt, volt egy tortadiagram is a szemléletesség kedvéért.

Én is kedvet kaptam, kíváncsi voltam, hogy hogy is alakul egy napom. Így múlt hét csütörtökön elkezdtem írogatni, hogy mikor mit csinálok, szinte percre pontosan. Természetesen nem adnak 100%-os képet a feljegyzéseim, de azért reprezentatív a minta. Az eredmény, ha nem is volt nagyon váratlan, meglepett, legalábbis így, konkrét számok formájában.

Diagramot és egyéb firlefancot most nem csináltam, de álljanak itt a számok nagy vonalakban:

30.10

226 perc munka
163 perc irreleváns böngészés, netezés
38 perc fürdőszoba
45 perc étkezés
15 perc séta
420 perc alvás
 

31.10

223 perc böngészés, netezés
192 perc munka
55 perc fürdőszoba
50 perc étkezés
15 perc séta
35 perc futás
400 perc alvás
 

03.11

275 perc munka
94 perc böngészés, netezés
40 perc fürdőszoba
35 perc telefon
40 perc étkezés
20 perc séta
380 perc alvás
 

Mint látható, kevés idő jutott valós munkára, noha napi 8 óráért fizetenek. Nyilván nem várja el senki, hogy pont ennyi nettó munkaidőt teljesítsek egy nap, de azért mindennel együtt 6 óra nem lenne rossz. A legjobb esetben is valamivel több mint négy és fél órát dolgoztam valójában.

A vicces az egészben az, hogy még így is teljesítek olyan jól, hogy kaptam egy egész rendes fizetésemelést Októberben, továbbá a statisztikák alapján a legtöbb problémát oldom meg havonta. Ez mind jól hangzik, de nem magamat akarom ezzel fényezni. Sokkal inkább amolyan vakok közt a félszemű helyzetet kell elképzelni, ahol a sok trehány, a céget kihasználó munkatárs között van egy olyan, aki néha csinál is valamit. 

Evvel az a baj, hogy hozzászoktam és elkényelmesedtem. Most, hogy minden valószínűség szerint megváltozik a munkaviszonyom és szabadúszó, azaz vállalkozó, pályára lépek, keményebben meg kell fogni az időmet és koncentráltabban dolgozni. Ideje elkezdenem rászokni, hogy többet dolgozom és kevesebb üresjáratot engedek meg magamnak. :)

Arany(os)köpések 3

Vásárlás után hazaérünk a fiammal és azt mondja a anyucinak:

- Wir haben vásárolni gemacht.

*

Vacsoránál a mama valamit mormog, hogy nem jó ízű a felvágott, vagy hasonló. Erre odaszólok viccesen a fiamnak, szóljon már rá, hogy ne szenvedjen annyit. Erre ő:

- Mama, du sollst nicht szenvedni!

*

Kölyök az ablak előtt áll este, néz kifele, és kiabál:

- Papaaa, papaaa!
- Mi van?
- Csillagok háborúja van kinn, nézd!

Persze nem volt ott semmi, még csak csillagok sem, hogy honnan vette, nem tudom. Egyszer látott kb 5 percet az egyik filmből. :) 

* UPDATE *

Ma reggel, rajtaütésszerűen, aszongya a fiam anyucinak a dokinál a vécében (szegényke megbetegedett és többször voltunk nála éjjel, hol szomjas volt, hol hányt, hol nemtom, közben persze mindig vetettünk egy pillantást a választások állására és erről beszélgettünk is közben):

- Der Obama bácsi ist jetzt der Főnök, Mama.

:D

Futó problémák

Most, hogy az idő nem valami hívogató, valahogy nehezebben veszem rá magam a futásra. Talán nem meglepő, gondolom mindenki így van ezzel. Ha lehet, akkor szeretek világosban futni, ami így télidő felé nehezen megy, mivel már hatkor sötét van és reggel nyolckor kezd el világos lenni.

Azért igyekszem legalább heti két alkalommal elmenni futni egyet. Ez tarthatónak tűnik, ennyi időt találok napközben is, ha reggel nagyon nincs kedvem.

Itt elértünk egy problémához, ami a mostani bejegyzésem fő témája akar lenni, mégpedig a reggeli futáshoz. Korábban már említettem, hogy túlnyomórészt reggel futok. Ez így játszotta be magát az életembe és általában egész praktikus is. Gyerkőcöt eldobom az oviban és van egy órám még meló előtt futni menni.

A baj inkább ott van, hogy azt vettem észre az elmúlt időben, hogy a fejem megfájdul 1-2 órával a futás után. Nem mindig, de elég gyakran ahhoz, hogy elkezdjek rajta agyalni, mi lehet az oka. Egyelőre még semmi bizonyítékom nincsen, de az az érzésem, hogy a kevés ivás miatt áll elő ez a kellemetlen állapot.

Reggel ugye felébred az ember, egész éjszaka nem ivott semmit, és elmegy futni. Én szoktam legalább egy pohár vizet inni, és egy banánt enni mielőtt nekivágok, de valószínű, ez kevés. Legutóbbi futásom után azt csináltam, hogy mikor hazaértem, benyomtam egyből három pohár vizet. Ezután elmentem tusolni, majd reggeliztem, ami mellé még megittam egy pohár valamilyen levet. Nem is fájdult meg a fejem. Nem tudom, hogy mi az összefüggés, de figyelni fogom legközelebb is.

Korábban is sokat fájt a fejem, lehet, hogy sokkal érzékenyebb vagyok e téren, mint mások. Amikor már közel elviselhetetlenül gyakran volt fejfájásom, heti 4-5 nap, akkor rászántam magam és elmentem dokihoz. Az elküldött más dokikhoz is, melynek nagy szerepe volt abban, hogy elkezdtem futni. A megoldást végül nem (csak) a futás hozta meg, átestem egy kisebb beavatkozáson is. Ennek eredményeképp szerencsére jelentősen csökkentek a fejfájások. Most, hogy megint előjönnek, kezdek kicsit parázni, de remélem, hogy tényleg csak az elégtelen evés-ivás miatt van.

Hetes játék

Euthymia kedvesen meginvitált egy blogos addtovább játékba, melynek ezúton próbálok eleget tenni. A játék arról szól, hogy az ember ír 7 dolgot magáról, majd 7 további bloggernek passzolja a feladatot. Tehát akkor lássuk a mik jutnak nekem az eszembe:

1. A madárpókokkal jól megvagyok.
2. Utazni nagyon szeretek, minél tovább, minél érdekesebb helyekre.
3. Nem vagyok benne mindig biztos, hogy elég türelmes apa vagyok, de mások megnyugtatnak olyankor.
4. Néhány éve még meglehetősen félénk és gátlásos voltam. Ma nem tartom vissza a véleményem, ha tudom, hogy nem fog tetszeni se.
5. Lustaságomon néha nehezen kerekedek felül.
6. Nem vagyok megkeresztelve és nem is kívánok semmilyen valláshoz tartozni.
7. Állítólag alapos, körületkintő és precíz vagyok.

Továbbadom a labdát Skulonak (talán aktivizálja magát), Snowqueen-nek. Ez már majdnem hét :)

Papa, mama

Tegnap este mondta a kislányom először, jól érthetően, hogy Pa...Pa :-D

És azóta is többször elhangzott. Mi több, elkezdte hozzá a mamát is mondani, azt is egyértelműen tudatosan, többször egymás után is, nem csak úgy véletlenül. 

Nem tisztázott, hogy melyiket mondta előbb, voltak korábban is hasonlók, ám kevésbé szándékosnak tűnő próbálkozások. Vitázni így nem nagyon tudunk, hogy melyiket mondta először, de majd csak túléljük valahogy. Főleg, hogy a papa volt előbb ;-)

Futószalag, azaz egy őszi futás képekben

Több blogon is megjelentek őszi képek (például itt és itt), ami arra inspirált, hogy csináljak én is ilyeneket. Az idő elég ramaty mostanában, annyira nem tudnék szép képeket csinálni, jó időre várni pedig nem nagyon akartam, mert aztán hirtelen tél lesz. Időm se nagyon van csak úgy csellengeni és fényképezni, így az az ötletem támadt, hogy összekötöm a kellemest a kellemessel, elviszem egy futásra a kis zsebfényképezőgépem, és megörökítem az útvonalat.

Áldozatnak az egyik rövidebb útvonalamat választottam, amely az Osdorfer See körül halad és nagyjából 5.6 km hosszú.  A kis gép a kevés fénnyel és az emelkedett pulzusommal nem sokat tudott kezdeni, így néhány kép életlen lett, mások sötétek. Azért a maradékból így is sikerült egy jó csokorra valót összeszedni, amit most Futószalag fantázianéven prezentálok :).

Hát így néz ki ez a szakasz. Szerencsére nem túl népes. Az úton végig csak menetirányba fotóztam, egy-egy pillanatra megállva. Kivéve a tavat. A tó fotózásához oldalra fordultam, nem futottam át rajta. ;-)

Moin Moin, St. Peter-Ording

Valamikor a nyár folyamán, egy stresszesebb nap végén, döntöttünk úgy, hogy idén valahogy kevés szabadságunk volt, és hirtelen felindulásból foglaltunk egy szobát egy hotelben az elmúlt hétvégére. Pénteket is beleértve. Ez a hotel az Északi-tengernél (Nordsee) található St. Peter-Ording nevű kicsi, de annál kedveltebb falucskában van. Az évnek ebben az időszakában valószínűleg kevésbé vonzó, mint nyáron, az élet is csekélyke, különösen, ha az idő is olyan, mint amilyenhez szerencsénk volt. Nyilván ez a normális ebben az évszakban arrafele.

Az eredeti terv szerint mind a négyen mentünk volna, én, asszonyka, a fiam, meg a lányom, aki most 10 hónapos, ám ezt röviddel az indulás előtt, a múlt héten dinamikusan átszerveztük. Beköltöztettük a nagymamát hozzánk, kezébe nyomtuk a lánykát és hárman indultunk útnak. Eleinte nem volt túl jó érzésem, végül is ez volt az első alkalom, hogy ennyi időt egyhuzamban "da-da" és "pf-pf" nélkül töltöttünk, de minden a lehető legjobban ment. Se a nagymama, se a kislányom nem rokkant bele.

Pénteken reggel indultunk tehát. Természetesen szakadt az eső, de mire odaértünk már egész tűrhetővé vált, még a napot is megpillanthattuk egy-egy alkalommal. Hamburgból olyan másfél óra autókázást jelentett ez, ami alatt Navigon barátunk hűségesen irányított.

A hotel is kellemesnek bizonyult (Strandgut Resort), közvetlen összeköttetéssel a mellette levő uszoda- és wellnesslétesítményhez. A hotel előtt indult egy hosszú stég a tengerpartra. Ez sokkal hosszabb volt, mint amilyennek gondoltuk, és az időjárással kombinálva komoly kihívást jelentett a leküzdése. Talán elég annyit elmondani róla, hogy valamivel félút után van rajta egy kis pihenőházikó. Megérkezésünkkor még nem volt kész a szobánk, így úgy gondoltuk, hogy lesétálunk a partra, utána eszünk egyet valahol, addigra biztosan meglesz.

Esni éppen nem esett, nagyon hideg sem volt, így a tengerpart meglátogatása jó ötletnek látszott. Amit nem vettünk figyelembe, az a szél volt. Az épületek között nem is volt annyira feltűnő, ámde ahogy kiléptünk az utolsó mögül, nem tudtuk nem észrevenni, hogy bizony erőst fúddogál, és ez az érzésünk jelentősen megnőtt, ahogy haladtunk kifelé a hídon. Hídra egyébként azért van szükség, mert az árterület elég nagy és mocsaras. Nagyjából félútig bírtuk, ahonnan már csak a kölyök miatt is inkább visszafordultunk, miután úgy döntöttünk, hogy ehhez nem vagyunk eléggé felöltözve. Beültünk inkább a legközelebbi talponállóba valami gyors ebédet fogyasztani, majd visszamentünk a hotelba, ahol már készen állt a szobánk.

A szobára nem lehetett egy szavunk se, tiszta volt, kellemesen nagy és jó kilátás nyílt belőle a partra. A csomagjaink felcipelése után úgy döntöttünk, a legjobb, amit tehetünk, hogy leellenőrizzük az uszodát. Kiderült, hogy nem hoztunk magunkkal papucsot, amit szerencsére gyorsan pótoltunk a szálloda készletéből. Csekély összeg ellenében frottír egyenpapucsokat váltottunk. Talán asszonyka volt az egyetlen, akinek a lábán még egész tűrhetően néztek ki, az én 49-es és a fiam huszonvalahanyas lábán furán festettek. A célnak azért megfeleltek. Kép sajnos nem készült. :)

Az uszoda is elég jó volt, egy nagyobb hidegvizes, hullámzós, egy kisebb melegvizes, áramlós, masszírozós, kacskaringós medencével. Ebből ki is lehetett úszni az uszoda kültéri medencéjébe. Emellé volt még egy gyerekmedencécske, és egy vizicsúszda is. A víz, a gyerekmedencétől eltekintve, mindenhol sós volt. Gondolom az olcsó arrafele a tenger mellett.

A fiam nagyon élvezte, önfeledt örömmel ugrált a medence széléről a vízbe és dumálta tele az arraúszók fejét. Nagyon tetszett neki a csúszda is. Együtt csúsztunk néhányat. Az első körben próbáltam visszafogni magam, ami sikerült is és annyira lassan haladtunk, hogy féltem, utolér a mögöttünk jövő. A következő menetben tehát eleresztettem magam és igen szép sebességre tettünk szert. A becsapódáskor a víz kiloccsant a medence túlsó felén. Ha nem vihogott volna a fiam sikítva, akkor aggódni kezdtem volna :).

Este aztán a kölyökkel mentünk aludni mi is és azonnal el is szunnyadtunk mindannyian. Rég nem aludtam ilyen hosszan. Illetve ha a pocok ki nem esik éjszaka az ágyából, akkor egész hosszan aludhattam volna :).

Másnap aztán délelőtt újabb kísérletet tettünk a tengerpart meglátogatására. A rossz idő ellenére, de hála a megfelelő öltözéknek, most egész jól sikerült is. El tudom képzelni, hogy nyáron milyen a tengerparton, fehér homok, napsütés, stb. Ami nekünk kijutott az a 100 kmh oldalszél és a közel vízszintesen hulló eső. Azért jót sétáltunk, bár a végére a kezem lefagyott kesztyű hiányában. A kölyök viszont jót rohangált az árterületen és mindenféléket fogott a hálójával (itt egy rákollótól eltekintve olyan élettelen dolgokra kell gondolni, mint sár, homok, uszadék, stb.).

Délben jó fáradtan érkeztünk meg a faluba, ahol egy gyors ebéd után visszatértünk a szobába és egy kollektív déli szundibundival csaptuk el az időt körülbelül délután négyig. Utána ismét átmentünk az uszodába kicsit lazítani, gyereket fárasztani. Közben asszonyka még bevállalt egy Ganzkörpermassage-t (testmasszázs), ami után elégedetten heverészett egy nyugágyon.

Este aztán egy közeli olasz étteremben vacsoráztunk, amit találomra választottunk. A választás jónak bizonyult, a kiszolgálás nagyon gyors, a pizza és a Lambrusco fincsi volt. Mindezt elfogadható áron.

Másnap reggel aztán összecsomagoltunk és kicsekkeltünk a hotelből a reggeli után. Mivel még elég korán volt, elmentünk a falu egy távolabb eső részébe kicsit körülnézni ott is. Végigsétáltunk egy főutcának kinéző, vörösköves utcácskán, ahol akadt néhány szép régi, szalmatetős ház is. Mindegyikben étterem :).

Innen aztán úgy döntöttünk, hogy még mindig nem egyenesn haza megyünk, hanem meglátogatjuk a közelben levő Eidersperrwerk-et. Ez iszonyatos mozgatható elemekből álló gátmű, amit az Eider folyó torkolatába építettek, és be tudnak zárni, ha áradás van, evvel védve a szárazföldet. Korábban többször megesett, hogy lakott települések kerültek víz alá egy-egy áradás alkalmával. A gátmű akadályozza a hajóforgalmat, ezért egy nyitható híd is van mellette, amit igény esetén kinyitnak. Ezt kétszer is meg tudtuk figyelni, de mind a két alkalommal az autóban ültünk. Mikor találtunk parkolóhelyet és végre a közelébe jutottunk, addigra minden hajó eltűnt a környékről.

Némi gáton történő sétálgatás után bevettük magunkat az egyik végénél található, helyi specialitásokat kínáló, étkezdébe, ahol életemben először rávettem magam, hogy kipróbáljam a Hamburgra is jellemző Labskaust. Ez darálthúsból, heringből, burgonyából és céklából készül. Mivel elég borzasztóan hangzik, eddig még nem próbáltam még. Valahogy most sikerült az ellenszenvet leküzdeni, a hely is tradícionálisan igénytelennek látszott, és rendeltem egyet. Annyira nem volt rossz, de a kedvencem se lesz, azt hiszem :) Így néz ki:

Amit eddig nem említettem, az a fiamból alkalmanként kitörő ellenkezős fázis volt. Ez különösen Vasárnap volt extrém, ami nehézzé tette a nap élvezetetét. Általában szeret kirándulni, de most valahogy semmi nem volt jó, akárhova mentünk, akármit csináltunk. Lehet, hogy hiányzott neki a kishúga, vagy a túl sok új benyomás húzta fel ennyire.

Mindenesetre azt mondhatom, hogy nagyon kellemes és intenzív három nap volt, amibe némi pihenést is sikerült sűríteni. Azon kevés "nyaralások" egyike volt, ahol nem azt éreztem, hogy túl rövid. Sőt, inkább az volt az érzésem, hogy hosszabb volt, mint egy átlagos hétvégi három nap. Bár sokkal többet költöttünk, mint terveztük, mindannyian úgy gondoljuk, megérte.

Kávé, Hamburg, Dreh-Mahl

Elég régóta rendszeres kávéivó vagyok, legyen az egészséges, vagy egészségtelen. Nem is tudom már pontosan, hogy mikor kezdtem, de tudom még, hogy anyukám ajánlgatta annak idején, aztán egyszer, érthetetlen módon, el is fogadtam. A mai fejemmel valószínűleg nem szoktam volna rá a kávéivásra, ha avval a fajta betonkávéval kell kezdenem, amit ők isznak.

Szüleimnél ez ősi tradíció, csak egy bizonyos kotyogóból, egy adott kávéfajtából, egyféleképp megtömve az igazi. Szándékosan használom a tömés szót, ugyanis valóban olyan mennyiségű kávét képesek belezsúfolni, hogy a szerencsétlen kávéfőző átlag minden ötödik alkalommal fel is adja a küzdelmet. Ebből aztán olyan erős kávé keletkezik, amelyben még a kiskanál is állva marad, noha cukrot csak édesapám tesz bele, anyám tisztán szereti.

Evvel a kávéval kezdtem én is, amit nem is nagyon variáltam addig, amíg Hamburgba nem kerültem. Itt ugyanis nagy hagyománya van a kávézásnak, sokféle változata népszerű.  Sok kávézó található mindenütt, egyszerű kis üzletek és láncok egyaránt. Azelőtt nem is nagyon hallottam olyanokról, hogy Latte Macchiato, Espresso Macchiato, Schümlikaffee és társaik. Az egyetlen, amit többször próbáltam, az a Kaiser Melange volt, amit korábbi ausztriai síútjaink során alkalmanként egy autópályaparkolóban fogyasztottunk. Helyi specialitás és nagyon finom.

Nos, amióta itt élek, kevesebb espresso jellegű kávét iszom, inkább a hosszúkávét és egyes tejes verziókat kedvelem. Még mindig feketén iszom a legtöbbet, némi cukorral, de a tejes verziókból az ízesített Latte Macchiato a kedvencem, az is karamellel. Ez gyakorlatilag egy espresso kávé sok tejjel és tejhabbal. Ebbe karamellaromát tesznek és a hab tetejét megszórják karamellás cukorral. Mmmm...

Itt jön be a hamburgi érdekeltség is a kávétémába (most eltekintve attól, hogy Hamburg kikötője amúgy is kávéelosztó központ), van ugyanis egy hamburgi cég, amelyik kávézáshoz gyárt különféle cukorkülönlegességeket. A neve Dreh-Mahl, nem tudom, hogy Magyarországon létezik-e ilyen, vagy hasonló.

A név egy szójátékra épül. Egyrészt jelentheti, hogy "tekerd már", másrészt hogy "tekerős malom", avagy magyarosabban daráló. A cukorkészítményeik olyasmi kiszerelésben kerülnek forgalomba, mint egy borsdaráló, bennük nagyszemű cukorral és ízesítéssel. Ez lehet csoki, vanília, karamell, fahéj, stb... Az üveg tetején van a darálórész, fejjel lefelé fordításával lehet a keverékből a kávéba, kávéra (vagy kakaóra, palacsintára, stb) darálni ízlés szerint.

Egy ideje mi is rendelkezünk néhány variációval ezekből és nagyon szeretjük őket. Mindketten szoktunk kávézni, és mindkettőnknek leginkább a karamellás jön be a legjobban. Egy nagyon kellemes ízt és illatot kölcsönöz, nem mesterséges, nem túl erős, éppen megfelelő. A tejhabot mindig kanállal, ennek hiányában kisujjal bányászom a bögréből. A többi is finom (létezik csoki, vanília, fahéj, amaretto, banán, mogyoró, gyömbér és menta is), de valahogy ezt a karamellt annyira jól eltalálták, hogy már több üveggel is elfogyott nálunk.

Persze ehhez a legjobb a tejeskávé habbal. A hab előállításához pedig egy Latte Whip névre hallgató eszközt használunk, ami nagyon jó, kemény és tartós habot csinál bármilyen tejből (lehet, hogy 0%-osból nem, azt nem nagyon isszuk). Néhány ilyen habverőt elfogyasztottunk már, és legutóbb egy valamivel drágábbat vettünk abban a reményben, hogy tovább tart és jól működik. Egyelőre be is vált, elégedettek vagyunk az eredménnyel, még ha a dizájn nem is annyira meggyőző.

A kávékészítés menete a következő: Egy bögrébe nagyjából kétujjnyi tejet töltök, amit a mikróban 30-40 másodpercig melegítek. Fogom a Latte Whipet és habot csinálok belőle, ami általában meg is tölti a bögrét. Ebbe aztán a kávégépből egy espressót engedek. Ha éppen van otthon, akkor egy csepp karamell aromát is lehet bele tenni. A tetejét megszórom karamelles cukorral és kész.

Azt hiszem megyek és csinálok is egyet :-).

A Hamburger eredete

Ez a blogom címe, gondoltam összeszedek pár információt a kaja témakörében is, még akkor is, ha nem bizonyítható, hogy valóban innen származik. Általában mindenki azt a történetet tartja igaznak, amely a hazájához kötődik, így itt is igaz, hogy sokan az vallják, a hamburger története Hamburgban kezdődött.

Nos ami a hamburgert, mint ételt illeti, valóban vannak olyanok, akik úgy gondolják, hogy a megnevezés Németországból ered. Visszavezetik egy errefele ismeretes ételre, az úgynevezett Rundstück warm-ra is, ami egy zsömlébe helyezett sült marha-, vagy sertéshús szelet, amelyet egy tipikus szósszal kennek meg és mellé savanyú uborkát, illetve aszpikot esznek. Ennek egy klasszikus hamburgi alternatívája a fasírtos verzió. A receptje állítólag német bevándorlókkal került Amerikába, ahol aztán hamar elterjedt. Akkoriban errefelé a szegényebbek napirendjén volt megtalálható a darált marhahúsból készült fasírt, nyersen és sütve egyaránt.

Egy másik teória, hogy a Hamburger kifejezés Amerikából származik, méghozzá 1885-ben kelezkezett Eeire County búcsújában, a Buffalo közelében található Hamburg városban, New York államban. Itt volt a Menches testvéreknek egy lacikonyhájuk, ahol a sertéshús hiány miatt marhahússal kísérleteztek. A kísérlet eredményét aztán a helynév alapján Hamburgernek nevezték el. Ez a New York állam által hitelesnek elfogadott történet a Hamburger eredetéről, melynek külön szlogent is kreáltak. Ez így hangzik: "NEW YORK'S GIFT TO WORLD CUISINE, THE HAMBURGER".

Létezik egy harmadik teória is, melyszerint Amerika meghódításának első éveiben, amikor még nem épült ki a marhatenyésztés, a marhahús luxuscikknek számított. Európából importáltak marhahúst hajókon, amit kissé megfüstöltek, sóztak és jéggel hűtöttek, hogy ne romoljon meg a hosszú út során. Mivel a hús kemény volt, mire megérkezett, ezért általában megdarálták, néha zsemlemorzsát és aprított hagymát is kevertek bele. Az importforgalom nagyrésze Hamburg kikötőjén át bonyolódott, ezért  Hamburg a jó minőségű hús védjegyévé vált, ahonnan a kifejezés kialakult.

Bizonyítottnak látszik azonban, hogy az első Hamburgert, abban a formában, ahogy most is esszük, tehát zsömlében és nem kenyérben, egy bizonyos Oscar Weber Bilby készítette 1891-ben, Tulsa városban, Oklahomában. Mások két kenyérszelet között kínáltak hasonlót. 1933-ban meg is nyitották ugyanitt a saját hamburgerezőjüket, mely a Weber's Superior Root Beer Stand nevet kapta. Mindent sajátkezűleg gyártottak, a  steaket, zsemlét és a gyökérsört is. Még ma is ugyanazt a grillt használják, amin korábban az első hamburgert sütötték, azzal a különbséggel, hogy fa üzemről gázosra építették át.

1904-ben, a St. Louisban rendezett világkiállításon lehetett elsőként ilyen szendvicseket kapni, bár akkor még az -er végződés nélkül, szimplán csak Hamburg-nak hívták őket. Egyes történetek szerint ez is Bilby bácsi konyhájából került ki.

1842-ben bukkant fel először a Hamburger Steak kifejezés egy amerikai szakácskönyben, amit mint darált marhahúsból készült steaket definiáltak. Ha egy ilyen szelet húst egy zsömlében vagy kenyérrel kínáltak fogyasztásra, úgy nevezték, hogy Hamburger Sandwich.

Mások azt állítják egy nyomtatott étlap alapján, hogy már 1834-ben szolgáltak fel ilyet, illetve hamburger steak-et, Amerikában, mégpedig a Delmonico étteremben, New Yorkban, ahol $0.10-et kértek érte. Sajnos a forrás megbízhatatlannak bizonyult, mivel a megnevezett étlap, amelyen szerepelt, állítólag nem létezhetett, mert a nyomda, amelynek névjegyét viselte, még nem működött 1834-ben.

A 20. század során a hamburger szó lerövidült burgerre. Míg az angolban a hamburger jelenthet egyszerűen darált marhahúst is, általában a kifejezés a zsömlés, salátás és egyéb köretekkel tálalt verziót takarja. A burger aztán sokminden mást is kifejezhet, főleg a hasonló stílusú szendvicsekre utalhat, mint például a cheeseburger, chickenburger vagy veggie burger.

Emeljük ki ebből a cheeseburgert, amelyről szintén nem tudni pontosan, hogy hol bukkant fel elsőként. Több amerikai város is verseng a címért, többek közt Denver (Colorado), Pasadena (California), illetve Louisville (Kentucky).

A cheeseburger név védjegyét állítólag egy bizonyos Louis Ballast nevére állították ki, 1935 márciusában Denverben. Itt volt neki egy étterme, a Humpty Dumpty Barrel Drive-In, ahol különféle hamburgerekkel kísérletezett és innen jött a sajtos hamburger ötlete. Bár a név az ő nevére volt regisztrálva, sosem élt a jogaival, és étterme is már a múlté. Egyes történészek vitatkoznak arról, hogy valóban meg is kapta-e a védjegyet.

Charles Kaelin és felesége Louisville-ben nyitottak egy éttermet 1934 körül. Ekkorra a normál hamburger már bevált része volt a mindennapoknak, így Kaelin kísérletezőkedvét kiélve, egy nap a konyhájában arra jutott, hogy ha sajtot tenne a fasírtra, rögtön miután kisült, milyen kellemesen megolvadna, egy vadonat új ízt kölcsönözve a hamburgernek. Ezt meg is tette és ötlete hamar nagy sikert ért el, innen terjedve el az országban.

A harmadik történet pedig az 1920-as évek közepén kezdődik, valahol Los Angeles megye északi területén. Egyesek Pasadénára tippelnek, mások kételkednek ebben. Mindenesetre egy bizonyos Lionel C. Sternberger nevéhez fűződik a cheeseburger helyi "feltalálása".

Ennyi a hamburgerről, azt hiszem, elég is lesz. Hamburgban a hamburger körülbelül annyira elterjedt, mint bárhol máshol. Olyat még nem láttam, hogy valahol ki lett volna írva: "innen ered a hamburger". A szokásos étteremláncok mellett megtalálhatóak kisebb sarki étkezdék, ahol hamburgert ehetünk (az azért a kevésbé jellemző), de akadnak amerikai diner jellegű helyek is ahol ez a  felszolgált specialitások egyike.

Az információkat nagyrészt interneten leltem, kisebbrészt itt hallottam. :)

Arany(os)köpések 2

Fiam elég jól beszél németül is és magyarul is (most lesz 4). Értelemszerűen a német megy neki jobban, ezellen nem tehetünk semmit. Mindenesetre ebből a helyzetből néha érdekes szókapcsolatok kerekednek. Legtöbbször az fordul elő, hogy német kontextusba magyar szavakat helyez, alkalmanként fordítva. Néhány ilyet gyűjtöttem most össze, viduljatok:

Paprikás szalámi és sajt kóstoló:
- Mama, das csípt!
- Ich mag den Sajt nicht!  (nem szeretem ezt a sajtot)

Játszótéren:
- Nils hat den Ball....öö... elgekapta. (Nils elkapta a labdát)

Nem ilyen jellegű, de különösen okostojás megszólalása volt még a következő. Szituáció: Egy Tesz-vesz város könyv nézegetése közben egy ház tetején szélkakast látunk.

- Látod manó, ott egy szélkakas, az arra való...
- De papa, az nem szélkakas!
- Hát?
- Az a szélkakasnak csak a képe!

Aha.

Update ma reggelről (okt 9):

Szituáció: reggelizünk, lányom megetetve, békésen játszik a járókában, majd egy nagyot böfizik. A fiam elkezd nevetni és böfizést utánozni. Egyszer csak sikerül neki egy zaftosat generálni, aminek megörül és kommentálja:

- Mama, milyen nagyot sikerült! Még büdös is! 

Navigon 7110 vs TomTom Go 510 TMC Edition

Korábban írtam róla, hogy Dániában ellopták a GPS navigációs készülékünket, ami egy TomTom Go 510-es modell volt. Ehelyett nemrégiben beszereztünk egy Navigon 7110-est, amit az elmúlt két hétben nyúztam mindenféle szempontból. Bár a Tomtom már nincsen a birtokomban, elég sokat használtuk, hogy emlékezetből is fel tudjak idézni annyit, ami alapján össze tudom hasonlítani a Navigonnal.

Árban talán nem érdemes összehasonlítást végezni, hiszen TomTomot elég régen vettük már, akkoriban még mások voltak az árak. Majdnem kétszer annyiba került akkor, mint a Navigon most, és jóval kevesebb térképet adtak hozzá. Nem volt ingyenes update lehetőség sem, mint példásan a Navigonnál.

Hamburg - Osdorf

Itt az ideje, hogy megint valami hamburgi érdekeltségű témában írjak. Arra gondoltam, írok arról a városrészről, környékről kicsit, ahol én lakom.

Ezt a városrészt úgy hívják Osdorf. Hamburg nyugati szélén fekszik, megközelítőleg 25.000 lakos tölti meg a 7,3 négyzetkilométerét. Altona kerülethez tartozik, Lurup, Groß Flottbek és Bahrenfeld városrészek határolják keletről, északról Schenefeld (ami már nem Hamburghoz tartozik), nyugatról Iserbrook és délről Nienstedten.

Állítólag már a kőkorban életek itt emberek, amit itt talált kőszerszámok és egyéb leletek támasztanak alá. Déli részén 1896-ban alakult meg Hochkamp, egy villanegyed, ahol jó kis futóútvonalak vannak. 1927-ben vált Altona részévé, és 1938 óta tartozik Hamburghoz. A régi faluból nem sok maradt meg, az egyetlen még álló épület az 1590 óta létező Heidbarghof.

A városrész elég vegyes felépítésű. A régi faluközpont (Alt-Osdorf Dorfkern) kellemes, családias hangulatú terület, kis bevásárlórésszel, amelyet zöldövezet, családi és sorházak vesznek körül. Nem túl messze található azonban az Osdorfer Born névre hallgató lakótelep, amit a Második Világháború után, valamikor 1966 körül építettek, több hasonló lakóprojekttel egyetemben. 5000 lakás épült magasházakban, ahol összesen mintegy 13000 ember él. Ebből látszik is, hogy hol tömörödik Osdorf népességének nagyrésze. Míg Osdorf többi része egy átlagos kertvárosi rész, ezen a lakótelepen általában szociálisan hátrányos helyzetű, javarészt külföldi polgárok laknak. Ennek megfelelően, amikor valakinek mondom, hogy hol lakok, nem ritkán fordul elő, hogy megcsillan a szemükben a kétely a hovatartozásomat illetően :).

Ami a helyi látványosságokat illet, nincs túl sok belőlük. Említésre érdemes a világ legmagasabb graffitije, amit 2002-ben készített két afgán születésű művész egy 42 méter magas és 13 méter széles házfalra. A mű elkészítése 80 napot vett igénybe, amivel a Guiness Rekordok Könyvébe is bekerültek.

Akad még itt egy kisebb szélmalom, ami 1890 óta áll az Osdorfer Landstraße 162 alatt. Ma természetesen nem működőképes. Egy étterem üzemel jelenleg benne. Nem messze tőle található a fent említett Heidbarghof, egy nagy, szalmatetős parasztház, istállóval és nagy kerttel, amely nagyon jó állapotban vészelte át a viszontagságos időket. Ma műemléki védelem alatt áll és különféle rendezvényeknek ad otthont.

Nagyjából ennyit lehet és érdemes megemlíteni erről a helyről. Szerintem a rész, ahol én lakom kellemes kertváros, melynek nagy előnye, hogy gyalog szinte minden vásárlási szükség kielégíthető. Van a közelben bölcsi, ovi és iskola is. Vannak parkok, egyik egy kisebb tóval, és közel van az Elbához is, így egy-egy napsütéses napon kellemes sétákat lehet tenni autóbaülés, illetve tömegközlekedés nélkül is. Ideális hely kisgyermekes családok számára :-)

Ősz

Meghazudtolhatatlanul eljött az ősz. Nem csak az időjárást rontotta meg tartósan, hanem hozta magával a tömeges megfázásokat, általános nyomottságot, kedvetlenséget. Hideg, szeles, esős szürkeség megy több, mint egy hete. Néha átküzdi magát a nap a felhőkön egy-egy félórára, de többel nem tisztel meg minket, marad a reményteli várakozás, talán csak jön egy napsütésesebb nap valamikor.

Mindenre kihat ez, én például teljesen magam alatt vagyok. Elkapott egy megfázás is (csak tudnám mi a rossebnek futok és eszek annyi gyümölcsöt?), ami se nem javul, se nem romlik már egy hete. Aludni alig tudok, az orrom bedugult, ha a számon át veszek levegőt, akkor meg a torkomnak nem jó. Reggelente általában arra ébredek, hogy kapar a torkom, a szám taplószáraz, a fejem lüktet, már érezni, hogy jön a kiadós fejfájás. Abban reménykedek, hogy napközben majd jobb lesz, de aztán megint jön az este.

Emellé stresszes munkanapok társulnak, pont ilyenkor jön az, amikor egy határidő közeleg, illetve már el is múlt és ég a ház. Kellene intéznem is egy csomó mindent, többek között a munkaügyben esedékes változások felől érdeklődni egy adótanácsadónál, de valahogy nem csattanok ki a motivációtól.

Semmihez sincs kedvem. Ehhez se. Jó időt és egészséget akarok. Most. :)